Luxusprostit csinálnak a közgazdaságtanból

Eddig se álltunk jól, de az utóbbi évekre már igen komoly bajba került a hazai közgazdászképzés -

ebben egyetértés volt az Oktatói Hálózat „Mi lesz veled, értelmiség?” vitasorozatán. A vitán Chikán Attila, Kónya István és Pete Péter beszélgettek egymással és a közönséggel. 

Hatalmas zuhanás

Az elmúlt időszak folyamatinak eredménye elég látványos, 2008-2009 környékén még 30 ezer középiskolás jelentkezett felsőfokú gazdasági képzésre, mára ez harmadával csökkent. Kifejezetten elméleti közgazdász (economics) alapképzésre pedig ezen belül is nagyjából harmadára csökkent a felvételizők száma, mára Magyarországon nagyjából száz klasszikus értelemben vett közgazdászt vesznek csak fel alapképzésre.

A vita kiinduló feltevései közt olyanok szerepeltek, hogy a szülők eleve nem is tudják, hogy mit csinál egy közgazdász, eleve kicsi és csökkenő a kereslet irántuk, hogy a magyar közgazdászok teljesítménye gyenge vagy, hogy már maga képzés is gyenge. A vita az üzleti (business) és közgazdasági (economics) képzések közül inkább az utóbbira fókuszált. A két képzés egyébként Magyarországon hagyományosan együtt van kezelve, noha nagyon eltérőek a céljaik és a problémáik. Az üzleti szakembert Pete hasonlatával úgy kell elképzelni, mint a fociedzőt, aki azon dolgozik, hogy nyerjen a csapata, a közgazdászt pedig inkább úgy, mint aki a játékszabályokat alakítja úgy, hogy például legyenek nézők, ne legyen bunda, mindenkire azonos feltételek vonatkozzanak, azaz hogy az egész focitársadalom összességében a lehető legnagyobbat nyerje.

Nem megváltók

"A hatvanas évek közepe óta folyamatosan reform folyik az országban, és finoman szólva is eltérő

vélemények vannak az eredményéről", volt amikor a közgazdászok az egekbe lettek magasztalva, és olyan is, amikor minden baj okozói ők lettek, kezdte Chikán a hazai közgazdászok romló megítéléséről.  

Szerinte  abban voltak különösen gyengék, hogy az eredményeiket elfogadtassák a politikusokkal, és ténylegesen a hosszabb távú szemlélet mentén alakuljanak a szakpolitikai döntések. Emellett szerinte nem szabad elfelejteni, hogy ez a mostani nagy zuhanás a jelentkezők számában "tudatos kormányzati politika következménye". Viszont

Máshol is van vita, csak nem erről

Kónya István szerint az általános jelenség jobban menő országokban is, hogy az elméleti közgazdászokat azzal vádolják, hogy képtelenek meggyőzni a politikusokat a hosszabb távon sikeresebb megoldási lehetőségekről. Szerinte abban van különbség, hogy a közgazdaságtan alapvető szemléletéről és a matematikán nyugvó módszertanáról a sikeresebb országokban konszenzus van, aminek mondjuk a Nobel-díjas Krugman képviseli már a szélét. Nálunk ezzel szemben nagy hagyománya van a politikai ideológiával átitatott, azaz az ideológiához eredményeket kereső közgazdaságtani munkának.

Szerinte a kereslet az elméleti közgazdászokra is megfelelően nagy, attól még, hogy a közszféra színvonala romlik,  még az üzleti szféra bőven fel tudja szívni őket is. És a magyar közgazdászok tudományos teljesítménye (a külföldön kutatókkal együtt) nem lóg ki negatívan, inkább a kutatók alatti szinttel van igazi baj. Azaz kevés és képzetlen alkalmazott kutatónk, elemzőnk van, akik nélkül "nincs meg az alapzat" itthon. Ez pedig leginkább az egyébként képességeikben felső kategóriás gyerekeknek adott gyenge képzésnek köszönhető, amire rátett még egy lapáttal az elhibázottan átvett kétszintű Bologna-rendszer.

Egy ember hisz Magyarországon az unortodoxiában

"Attól, hogy vannak jó magyar kutatók, még nem lesz jó a magyar adórendszer, nem fogunk mind meggazdagodni" - folytatta ugyanitt Pete Péter. Ő külön kitért az unortodoxnak hirdetett gazdaságpolitikai szemlélet reklámozására, ami eddig annyit tett, hogy az Adam Smith óta felhalmozott közgazdasági tudást és tapasztalatot kidobják a kukába. 

Abban a rendszerben pedig, ahol a közgazdaságtan alapvető általános törvényeit is kidobják, mint például azt a konszenzust, hogy az a jó, ha az adórendszer minél kevésbé torzítja a versenyt ("ha a budi felé menő út használatát 3 forintra adóztatjuk, de ha szőke vagy, akkor 4-re"), a közgazdász nem lesz hasznos, csak érthetetlen dolgok miatt "kekeckedő, hátráltató alak". Szerinte a végzős középiskolásokra óriási hatása van a szüleiknek, ma pedig szimplán nem menő ilyen felfogás mellett közgazdásznak lenni.

Kónya szerint az, hogy más szakmáknál is kevésbé igényel a mostani államigazgatás közgazdász szakembereket, ez nem a közgazdászok egyedi problémája, illetve szerinte az unortodoxiában – bármi is legyen az – ma Magyarországon mindössze egy ember hisz. Ez az egész unortodoxia neki egyébként politikai fogalom, mert közgazdasági háttere nincs.  És a kormányzat eddig is azért közgazdasági elemzéseket nézegetve döntött, csak szinte kizárólag rövidebb távú politikai szempontok alapján.

Chikán szerint ez már az 1990-es évektől kezdve nem újdonság, csak most elmentünk már a durva szélsőségekig. Alapvető intézményrendszeri problémát lát: nincsenek meg sem a feltételek, de még a fogadókészség sem, hogy olyan független elemzőműhelyek támogassák a gazdasági döntéseket, ahol a közgazdász is teheti a dolgát, munkájuk eredményeivel számolva pedig a gazdaságpolitikusok is. Pete szerint viszont

Ki kell mondani, hogy miért csinálják

A közönségből Muraközy László arról a szempontról beszélt, hogy az is komoly baj, hogy nincs becsülete az egyetemi pályának, és a tanszékek régóta nem tudják felszívni a tehetségesebb fiatal közgazdász doktorokat.  Emellett az sem egészséges, hogy a vidéki egyetemek másodrangúan vannak kezelve, például ezen beszélgetés vitapartnerei is mind Budapesten tanítanak. Karvalits Ferencet pedig inkább az érdekelte volna, hogy a megváltozott körülmények mellett mik azok, amikben saját hatáskörben is javulni tud a közgazdasági oktatás itthon.

Váradi Balázs szerint a CEU és az ELTE közgazdászképzésén kívül az összes többi hazai felsőoktatási intézmény még az alapfogalmakat és módszertanokat sem magabiztosan használó fiatal közgazdászokat bocsát ki.  Ráadásul még a  doktori képzésben lévők java is minősíthetetlenül gyenge doktori munkákat próbál összehozni, "még az osztrák másodvonalbeli egyetemek doktoranduszainak tisztes iparosmunkáit" se képes elérni az itthoniak túlnyomó többsége. 

Madarász Aladár hozta be igazán a vitába az MNB 250 milliárdos programját, amiből elvileg majd a Matolcsy által elfogadott közgazdasági tanokat fogják támogatni a mostani gazdaságpolitika sikereit bemutatva.  Szerinte ez annyit jelent, hogy "luxusprostit csinálnak a közgazdaságtanból". Neki "ismerős az, ahogy marginalizálták az egyetemi tanárokat", de "ha a tudomány tudomány akar lenni, akkor nem ezen kell lamentálni, hanem ki kell mondani, hogy az egyes lépések mögött kik álltak, milyen okokból és milyen céllal". 

Ezek lopnak

A programban egy ideig vezetőbb szerepet kapó Kónya annyit mondott, hogy "osztja a pesszimizmust", de szerinte "érdemes pragmatikusnak lenni" és pályázni Matolcsy pénzére, mert éppenséggel alacsony szinten lehet belőle jó dolgokat, értelmes kurzusokat, hasznos konferenciákat is csinálni.

Chikán mélyen nem értett egyet azzal az iránnyal, aminek eredményeképp egyáltalán létrejöhettek ezek az alapítványok, de ez arra is emlékeztette, hogy régebben is a KISZ pénzéből szervezték azokat a táborokat, amiknek eredményeképp végül többek közt meg lehetett szüntetni a KISZ-t. Már csak azért is mert kizárólag náluk volt pénz. 

Király Júlia nem akart pálcát törni azok felett, akik ebből a pénzből tudják finanszírozni a képzésüket, de szerinte fontos, hogy

az MNB programja egyszerű lopás.

Az oktatás állami feladat, az MNB nyereségét pedig az állam elvonhatja, nem igaz, hogy nem. Ezt a pénzt államdósság csökkentésre kéne fordítani, nem különböző hóbortokra, már csak azért sem, mert igazságtalan a többi forráshiányos szakmával szemben is. A 80-as években is számos olyan hang volt, hogy minek ugrálni, amíg el lehet lavírozni ügyeskedve, de szerinte most is tiltakozni kell az alapítványok puszta léte ellen.

Feszült hangulatú hozzászólásában beszélt arról is, hogy ő azért könnyen beszél, neki nem kell fenntartania egy tanszéket, sőt őt magát olyannyira nyíltan utálja már a hazai gazdasági vezetés, hogy Kónyát épp miatta rúgták ki egyik-napról a másikra.

Muraközy ehhez annyit tett hozzá, hogy szerinte ilyen nagyságrendű problémánál az ügyészségnek és az Állami Számvevőszéknek lenne muszáj lépnie az alapítványok pénzszórása ellen.

Mintha kétlábú asztalról lenne szó

A közönségből érkezett kérdés arról is, hogy nem jó alkalom-e ez a helyzet újra átgondolni az elméleti kereteket, illetve, hogy akkor a közgazdász társdalom miért nem mutat rá egy emberként arra, hogy mik miért abszolút hülyeségek a mostani döntéshozásban.  

Erre az a válasz jött Kónyától, hogy a formális logikát, és az ezzel összefüggő matematikai alapokat biztosan nem lenne előremutató újragondolni a közgazdaságtanban, de ezen belül őrült tág a kutatók lehetősége mondjuk a viselkedési közgazdaságtantól akár az ágens alapú modellekig.

  

Pete Péter úgy írta le a helyzetet, hogy sokféle asztalt lehet csinálni, de az biztos nem jó irány, ha egy négylábú asztal két lábát levágjuk, és azt mondjuk, hogy azt az oldalt majd mindig megtartja a családfő a hátával. 

Próbálkoznak, potyautaznak, félnek

Arról, hogy hogyan mutatnak rá az egyértelmű gazdaságpolitikai öngólokra, többen említették a Defacto blogot az Indexen. Ez pont azzal a céllal jött létre, hogy sok embernek mutassa be a hangzatos állítások mögötti valóságot.Más kezdeményezések és munkák is szóba kerültek, de az az általános tapasztalat, hogy hiába mutatják be fekete-fehéren, hogy adott témában fordítva ülünk a lovon, még csak nem is reagál már rá senki, nemhogy bármi változás lenne az ilyen munkák eredményére építve.

Pete szerint a nagyon egyértelműen alátámasztott kritikát is gyakran lesöprik azzal, hogy biztos csak azok sírnak, akiknek tyúkszemére léptek épp, tehát minél jobban nyavajognak, annál jobban döntöttünk. Kónya pedig arról is beszélt, hogy a közgazdaságtan jellegéből adódóan nem fogja tudni soha azt mondani, hogy adott döntésre mindig pontosan adott módon jönnek a hatások. Jellemzően csak annyit fog tudni előre mondani egy közgazdász, hogy nagyon nagy valószínűséggel fognak bekövetkezni bizonyos hatások.

Emellett ott van még a klasszikus potyautas probléma, azaz, hogy miért pont az adott kutató dolgozzon jelentős pluszmunkát ingyen, ha a hasznai szétterülnek, a költségei pedig nála maradnak. A költségeknél pedig az is elhangzott, hogy

(Címlapkép: szarvas)