Egymillió magyar a létminimum alatt keres

Véget kéne vetni annak az állapotnak, hogy a magyarországi gazdasági viták többségében a magyar bérekre úgy tekintünk, hogy azok annál jobbak, minél alacsonyabbak, hiszen így tudunk vonzó befektetési környezetet nyújtani a külföldi befektetéseknek – mondta Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense kedden a Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda konferenciáján, amelyen a résztvevők arra keresték a választ, hogy mit lehet tenni a magyarországi dolgozói szegénység ellen.

Pogátsa felidézte, hogy 2012-re a 2004-es EU-csatlakozáshoz képest nominálisan nőtt a magyarországi és nyugat-európai bérek különbsége a nyugati bérek javára, erre azonban azt szokták felhozni, hogy ezt az alacsonyabb árak ellensúlyozzák. Pogátsa szerint viszont az, hogy Magyarországon 55 százalék a fogyasztói árindex a nyugat-európai 122 százalékos átlaggal szemben még nem ad akkora bizakodásra okot, mert a közgazdász szerint az árindex uniós módszertana úgy torzítja az árakat, hogy az alapján sokkal nagyobbnak tűnik az árak közti különbség, mint amekkora az valójában.

Pogátsa szerint a turizmussal kapcsolatos tételeket például sokkal kevésbé engedhetik meg maguknak az emberek itthon, de mivel az ilyen jellegű árak itthon olcsóbbak, úgy hat, mintha minden annyival olcsóbb lenne, ha az uniós módszertan szerint számított árindexet vesszük. Ráadásul az uniós módszertan az oktatást és az egészségügyet is hozzászámítja az indexhez, miközben ez mindenhol ingyen elérhető az unióban. "A valóságban ezért inkább 78-80 százalék körül lehet a magyar fogyasztói árindex és 105 körül a nyugat-európai" - mondta.

Pogátsa: Nem indokolt, hogy ennyire keveset keressenek a magyar munkavállalók

Pogátsa ezután a magyarországi bérekről szóló Portfolio.hu-n folytatott vitára visszautalva arról beszélt, hogy háromféle elmélet van azzal kapcsolatban, hogy miért akkorák a bérek Magyarországon amekkorák:

• a vulgáris liberális: ami szerint minél alacsonyabb a bérek, annál jobban vonzzák a befektetéseket. Pogátsa szerint ha ez igaz lenne, akkor most Bulgáriában kéne messze a legmagasabb foglalkoztatottságot látnunk, és Svédországban a legalacsonyabbat.
• A szofisztikált liberális főáram: ezt képviselik Pogátsa vitapartnerei, Oblath Gábor és Madár István. Eszerint a munkabéreket alapvetően a munka termelékenysége határozza meg, így mivel a magyar gazdaság szerkezete kevésbé hatékony, mint a nyugat-európai, a bérek is alacsonyabbak lesznek. Pogátsa szerint ugyanakkor ez a modell sem veszi például figyelembe, hogy a gazdaság szerkezetét például az oktatással is lehet befolyásolni, amit nem szükségszerűen csak a gazdaság alakít ki, hanem az állam is befolyásol.
• Pogátsa szerint viszont a helyzet az, hogy a profit és a bér közötti eloszlást nem az egyéni teljesítmény, sokkal inkább az érdekképviseletek harca dönti el.

A közgazdász szerint viszont itthon a munkavállalói szervezeteknek nagyon alacsony a munkaadókkal szembeni alkuereje, miközben például az OECD egyik, munkavállalók képzettségével foglalkozó kutatása is bizonyítja, hogy a magyar munkaerő 2009-ig nem volt annyival képzetlenebb, mint amennyivel az EU gazdagabb tagállamaiban többet keresnek a munkavállalók.

Pogátsa szerint arról sincs szó, hogy a magyarok nem szeretnének dolgozni, vagy lusták lennének, a helyzetet szerinte inkább az magyarázza, hogy a rendszerváltás óta a magyar állam mindent a külföldi közvetlen tőkeberuházásoktól (FDI) vár: a regionális-, a szociál- és a foglalkoztatáspolitikát is ennek rendeli alá, és a technológiát is ettől várja, de Pogátsa szerint hiába.

Olyan cég ne legyen, ami nem tudja a létminimumot kigazdálkodni

A közgazdász szerint ezért a svédek által kifejlesztett Rehn–Meidner-modell a megoldás, ami erősen szabályozza az iparági bérminimumokat, ezáltal pedig kiejti a versenyből azokat a cégeket, amik nem nem új beruházással és fejlesztéssel, hanem alacsony, akár létminimum alatti bérekkel lennének versenyképesek.

Pogátsa szerint a Magyarországra készülő multinacionális cégeknél elő van írva, hogy bizonyos bérszint felett nem hozhatnak ide munkafolyamatokat, viszont mivel itt alacsony bérminimumokkal találkoznak, alacsony hozzáadott értékű termelést hoznak ide, amiből alacsony bérek is lesznek - ez a folyamat pedig fokozatosan újra termeli magát.

A közgazdász szerint viszont az, hogy 150 ezres nettóval egy magyar munkavállaló vásárlóparitáson a munkavállalók kétharmadánál többet keres, tarthatatlan, mivel Nyugat-Európában szinte nem létezik olyan, hogy valaki létminimum alatti fizetést kapjon. Magyarországon ehhez képest a munkavállalók közel negyede, egymillió ember keres létminimum alatt, míg az állami dolgozók között is 16 százalék ez az arány. Pogátsa szerint évi 20 milliárdból létminimum felé lehetne hozni az államnak dolgozók fizetését, ami nagyjából egy stadion ára.

A kormányokat nem annyira érdekli az egyeztetés

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) volt elnöke, a Policy Agenda programvezetője arról beszélt, hogy a háromoldalú bértárgyalások állandó résztvevőjeként az a tapasztalata, hogy Magyarországon mint a munkaadók, mind pedig a munkavállalók számára értéket jelent az érdekegyeztetést, ezt viszont a mindenkori kormányról már nem tudja elmondani. 

Pataky szerint viszont azt a helyzetet látva, amiről Pogátsa is beszélt - tehát, hogy nagy arányban élnek létminimum alatt bérből és fizetésből élő magyarok - nemrég újragondolták a szakszervezetek céljait, és kidolgoztak egy programot a munkavállalói szegénység ellen.

Pataky a magyar érdekegyeztetés sajátosságairól beszélve azt említette meg, hogy Magyarországon sosem kizárólag a bérekről folyt a vita: inkább a költségvetés, a bérek és a profitok között kellett valahogy ellavírozni, mivel közterhek nélkül értelmetlen volt a bérekről beszélni. A rendszerváltás utáni időszakhoz képest itt annyi változás volt, hogy amíg 1990-ben a munkára rakódó adóterhek közül a munkaadó ötven százalékot állt, mára ez már csak 28,5 százalék, miközben a munkavállaló terhe 35,5 százalékos.

Új megegyezés kell

Pataky azt mondta, most az a céljuk, hogy iparági szinten legyenek bértárgyalások, miközben országos szinten is legyen valós egyeztetés például a költségvetéssel kapcsolatban, mert 2010 óta a kormány csak látszategyeztetéseket folytat, a valódi döntéseket az érdekképviseletek feje felett hozzák meg.

Az iparági szintű bértárgyalásokat azért is tartja Pataky fontosnak, mert a magyar gazdaság duális szerkezetű, amelyben a GDP negyven százalékát a foglalkoztatottak nagyjából 25 százaléka termeli meg hatékony multinacionális cégekben, míg a maradékot a munkaerő 75 százaléka többnyire gyengébb, kevésbé versenyképes magyar cégekben. Emiatt pedig nem lehet mindenkire érvényes szabályokat hozni nemzeti szinten.

Pataky két konkért célt is megemlített: az egyik, hogy a magyar minimálbér elérje a létminimum szintjét nettóban, tehát adók nélkül, valamint egy új országos érdekegyeztetés mentén kialakított béregyezmény a közszféra részére.