Így nem lehet dönteni a Quaestor-kárpótlásról
A Quaestor fiktív kötvényeiről szóló pénteki döntés elhalasztását kéri a Beva több igazgatósági tagja - értesült az Index. Többen - köztük Katona Zsolt, BÉT vezérigazgatója, Nyitrai Győző az OTP Bank igazgatója, Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, és Patai Mihály a Bankszövetség elnöke - levelet írtak a testület elnökének, Hardy Ilonának. Úgy tudjuk, ebben amellett érvelnek, hogy különféle okokból nem lehet megalapozott döntést hozni. Például azért, mert
- a fiktív Quaestor-kötvényekről szóló jogi szakvélemények egymásnak ellentmondanak, az egyik szerint a fiktív kötvényesek is jogosultak a Beva-kártérítésre, a másik szerint viszont egyáltalán nem;
- a testület tagjai szerdán kaptak meghívót a pénteki ülésre, tehát csupán két napjuk volt, hogy a szakvélemények alapján állást foglaljanak;
- nem tisztázott, hogy milyen következményei vannak az igazgatóság döntésének (amire egyébként a Beva-tagságtól nem is kaptak felhatalmazást): páldául kérdés, hogy a döntés hatálya visszamenőleges lesz-e vagy sem, ami ugye pont a Quaestor-ügy miatt fontos kérdés, de az sem világos, hogy a kártérítés a mostani 20 000 eurós, vagy a Lázár János miniszter által is bemondott 100 000 eurós összeghatárra vonatkozik-e.
Több forrásunk is úgy fogalmazott, hogy ilyen körülmények között egy elméletileg tisztán jogi kérdésben nem kellene elhamarkodott döntést hozzon a testület, ahol egyébként az igazgatóság összetétele miatt az MNB akarata érvényesül.

Ugyan csak spekuláció, de a siettség egyik oka akár a vasárnapi tapolcai választás lehet, ami előtt a kormánynak politikailag jól jönne egy bejelentés a brókerbotrány-károsultak lényegében teljes megmentéséről.