Boltban dolgozik? És bejött a zárva tartás?

D VAJ20150322006
2015.05.21. 08:26

Több mint két hónap telt el a vasárnapi zárva tartás bevezetése óta, de a KSH adatai alapján arról egyelőre nem sokat tudunk, hogy ennek milyen hatása volt a kiskereskedelemre (a kormány szerint többet költünk, de az ő indoklásuk alapján amúgy is többet költenénk, mert több pénze van a népnek).

De egyelőre más hatásokról sem tudunk túl sokat. A kormány sok mindennel érvelt a rendelkezés mellett: előkerült, hogy így jobb lesz a kisebb boltoknak, hogy végre lesz idő vasárnaponként templomba járni, de az intézkedésről később még az is kiderült, hogy ez az egész valójában egy Semjén Zsolt-i értelemben vett balhorog a multinacionális pénztőke gyomorszájának kellős közepébe. Az, hogy ez így van-e, sajnos nem fog kiderülni se a KSH, sem pedig a kormány megfigyelései alapján, így arra kérjük a kiskereskedelemben dolgozó olvasóinkat, hogy írják meg:

  • ha bejött a vasárnapi zárva tartás, és két hónapja a robot helyett csupa dilizés és sziesztázás minden vasárnap,
  • ha bejött, de azért hiányzik a kieső pénz,
  • ha nem jött be, mert hiányzik a pénz,
  • vagy ha nem jött, mert két hónapja a robot helyett csupa dilizés és sziesztázás minden vasárnap.

De igazából ezen kívül is bármit megírhat a tema+zarvatartas@mail.index.hu-ra zárva tartás hatásairól, ha kiskereskedelmi munkavállalóként a saját bőrén tapasztalja azokat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

5,1 millió négyzetméteren cserélte a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.

8 órája

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

54 perce

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.

február 28., 18:15

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

2 órája