Rárepülnének a külföldiek az állami földekre
Több ezer hektárnyi védett természeti terület maradt a rendszerváltás után a szövetkezeteknél, amelyeket most külföldiek vásárolhatnak fel - írta szerdán a Napi Gazdaság a birtokába jutott dokumentumok alapján.
A jogszabályok szerint az érintett földeket már korábban vissza kellett volna kapnia az államnak, de a kisajátításokra sok esetben a mai napig nem került sor. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vizsgálatot sürget az ügyben.
A lap tulajdonába került dokumentum szerint csak a Szigetközben 1137 hektárnyi területen, védett, de állami tulajdonba nem vett szövetkezeti földhasználatos föld van. A szövetkezetek nagy része ma már magánkézben van, többet korábban külföldi tőkés társaságok és magánszemélyek vásároltak meg.
Arra is akad példa, hogy a szövetkezet javára bejegyzett földhasználati jog az átalakulás során saját tulajdonná válik, így a szövetkezet jogutódjaként létrejött társaság magántulajdonába kerül az eredetileg az államot illető terület.
A Szigetköz Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet jogutódjaként létrejött AGRO-SZIGETKÖZ Kft. esetében a Mosonmagyaróvári Járási Hivatal nyilvántartása szerint a 14 hektárnyi rétet a kft. saját tulajdonaként jegyezték be, miközben a termelőszövetkezet csupán földhasználati joggal bírt korábban. A társaság 2006-tól osztrák és magyar állampolgárok tulajdonában van.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a lapnak azt mondta: mérhetetlenül felháborítónak találja a kialakult helyzetet és a szigetközi példák mellett az ország más részein található más szövetkezetek földhasználatát is megvizsgálják.
"Ahol védett, állami tulajdonú földet találunk, felszólítjuk a szövetkezetet, hogy az érintett területet adja vissza a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek" - mondta, hozzátéve, hogy a visszaszerzett területet a Földet a gazdáknak programon belül családi gazdaságoknak osztják ki.