Irodát nyit Budapesten a Wundercar
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Az Uber mellett a magyar piacon a másik legtöbb felhasználóval rendelkező alkalmazás, a Wundercar közleménye szerint a cégüket nem érinti a nemrég elfogadott taxisrendelet, hiszen - ahogy a cég alapítója, Gunnar Froh fogalmaz - a cég "nem közvetít profi sofőröket a alkalmazásán keresztül". Froh szerint ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi egy évben az alkalmazást használó sofőrök átlagosan csak heti háromszor vittek valahova utast az alkalmazás segítségével.
A taxisrendelet miatt a cég mindenesetre kicsit változtatni fog azon, ahogy az alkalmazása működik: augusztustól ugyanis minden Wundercar appal közlekedő sofőrnek kötelező lesz megadni az úti célját, mielőtt utasokat vesz fel. A fejlesztésnek az a célja, hogy csak olyan emberek utazzanak együtt, aki egyébként is ugyanabba az irányba utaznának.
A fejlesztéssel a Wundercar hosszú távú terve az, hogy világvezetővé váljanak az olyan alkalmazások között, amik a városokon belüli magánutak megosztását segítik megszervezni. Emiatt kapacitást is bővítenek, és augusztustól fejlesztési irodát nyitnak Budapesten, ahová már keresik is a programozókat.
Gunnar Froh korábban elmondta, Budapesten több ezren használják a Wundercart, de nem akarják átvenni a taxisok helyét, szerintük ők jobban hasonlítanak a BlaBlaCar, illetve az Autohop szolgáltatásokra, mint például az Uberre.
A legtöbb országban nincs szabályozás ezekre a megoldásokra, éppen ezért a Wundercar jelenleg nincs is betiltva egyetlen országban sem, abba, hogy "magánemberek megosztják az autójukat a magánútjukon", jellemzően nem szól bele sehol az állam. Viták azért vannak: például Németországban az új szabályozás megalkotásáig fel is függesztették a működésüket. A Wundercar alapítója szerint fontos lenne világos definíciót meghatározni, és tisztán meghúzni a határt professzionális szolgáltatás és magánút között.
Persze végül az is lehet, hogy a hatóságok máshogy értelmezik majd a rendelet, mint ahogy a Wundercar, ami szerint őket nem érinti ez a rendelet. A taxisrendelet alapján például eléggé úgy tűnik, hogy a Wundercart használó sofőröknek is engedélyt kell majd kérniük, valamint a kocsit is külön le kell majd vizsgáztatni személyszállításra.