Fábián, Sebestyén
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Kína küszködik, és magával ránthatja a világgazdaságot

GettyImages-484388788
2015.08.20. 16:00
Gazdasági szakértők évek óta tényként kezelik, hogy Kína hiába a világ második legnagyobb és egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága, egyben egy hatalmas időzített bomba is lehet. Az elmúlt hét jüanleértékelési pánikja azt is jelezheti, hogy az ázsiai óriás háza táján valami nem stimmel. Az állampárt szokás szerint nem játszik nyílt lapokkal, nő a bizonytalanság, és romlanak a mutatók, ez pedig komoly hatással lehet az egész világgazdaságra.

kínai központi bank nemrég végrehajtotta az elmúlt évtized legnagyobb jüanleértékelését (összesen közel 4 százalékot rontottak a pénz dollárhoz viszonyított értékén, négyéves mélypontra taszítva azt), amivel okoztak egy kis fejtörést a többi gazdasági szereplőnek.

A kínai pénz leértékelésének hírére hirtelen zuhanni kezdtek az értéktőzsdék és a nyersanyagok ára, sokakban ugyanis felrémlett annak lehetősége, hogy Kína megmozdulása egy nagyhatalmak közti pénzháború kezdetét, illetve a kínai gazdaság gyengülését jelzi, ami könnyen destabilizálhatná a világgazdaságot.

A többnapos leértékelési hullám után a központi bank korrigált és 0,05 százalékkal erősítette a jüant. A kínaiak persze végig fogadkoztak, hogy aggodalomra semmi ok, a mostani árfolyampolitikájukkal is csak

a központi kontrolltól a piacra hagyatkozás felé próbálnak elmozdulni.

Elemzők szerint azonban a húzás mögött inkább az állhat, hogy a kínai gazdaság a vártnál gyengébben muzsikál, és az ország így akar előnyre szert tenni a külföldi piacokon.

Mire jó, ha leértékelik a pénzt?

A nemzeti valuta leértékelése népszerű gazdaságélénkítő eszköz, a kormányok akkor szokták alkalmazni, ha fel akarják pörgetni az exportot – többek között azért is lehet előnytelen egy gyengébb gazdaságú ország számára, ha nem folytathat önálló monetáris politikát, mert ezáltal megszűnik ez a lehetősége. Ha egy termék árát egy adott pénzben szabjuk meg, amely pénz más pénzekhez képest hirtelen olcsóbbá válik, akkor a termékünk is olcsóbbá válik a világpiacon, ezzel pedig nagy versenyelőnyre lehet szert tenni. Kína még mindig erősen exportorientált gazdaság, ezért kiemelten fontos neki, hogy termékei nemzetközi szinten keresettek legyenek.

A kétezres évek elejéig sűrűn éltek is a jüan leértékelésének eszközével, amely komoly feszültségeket szült többek között az Egyesült Államokkal, ami kifogásolta, hogy a kínaiak így etikátlanul tesznek szert versenyelőnyre a többi országgal szemben.

A dolog végül 2005-ben vett fordulatot, amikor a kínai állampárt úgy döntött, megszünteti évtizedes pénzügyi gyakorlatát. Az utána következő időszakban átálltak az úgynevezett irányított lebegő árfolyamrendszerre, amely valahol félúton helyezkedik el a teljesen piaci folyamatokra alapozó és az államilag kontrollált pénzpolitika között.

Ennek lényege nagyjából az, hogy bár a jüan aktuális árfolyamát továbbra is a központi bank szabja meg minden reggel, állítólag ennek során nagy súllyal figyelembe veszik az előző napok pénzpiaci mozgásait. Ezzel a húzással újabb lépést tettek afelé, hogy gazdaságukat a központi tervezéstől a piaci folyamatokra hagyatkozás felé közelítsék, és persze az amerikaiak kedvében jártak, elkerülve ezzel egy esetleges nemzetközi valutaháborút a nagyhatalmak között.

Pedig az irányított árfolyam-politika lazítása most azért különösen fontos Kínának, mivel az utóbbi időben kiemelt céljukká vált, hogy a jüan bekerüljön a Nemzetközi Valutaalap tartalékvalutái közé.

A tartalékvaluták olyan eszközök, amelyek a legtöbb nemzetközi szervezet és kormány devizatartalékait adják, és egy ország számára igen előnyös lehet, ha a saját pénzneme bekerül ebbe az elit klubba: ezzel nemcsak hogy olcsóbban vásárolhatnak termékeket a világpiacon, de hiteleket is kedvezőbb feltétellel vehetnek fel, mivel a pénzük az anyaország gazdasági súlyánál nagyobb piac számára biztosítja az alapot.

A tartalékvaluták közé azonban nem lehet csak úgy bekerülni, ehhez Pekingnek előbb bizonyítania kell, hogy az árfolyampolitikában is az elvárásoknak megfelelő súllyal hagyják érvényesülni a piaci erőket, és nem piszkálnak bele felülről a jüan értékébe, amikor csak kedvük tartja. Ehhez képest most pontosan ezt tették, hosszabb távú érdekeikkel szemben mozogva, ez is jelezi elég erősen, hogy baj van a kínai gazdasággal. 

Nagy a baj, de ki tudja, mennyire

Adódhat ugyanis olyan helyzet, amikor egy ország szorult helyzetében úgy érzi, mindenképpen jobban megéri bevetni a valutaleértékelés jól bevált módszerét. Kína gazdasági helyzetéről senki sem tud semmi bizonyosat állítani, de az elmúlt években közgazdász körökben erőssé vált a gyanú, hogy az ottani gazdasági csoda lassan kezd kifulladni.

A helyzetértékelést nehezíti, hogy Kínáról igen nehéz megbízható adatokhoz jutni: a hatalmas, egyedi berendezkedésű országban nem igazán van képessége és lehetősége másnak adatokat gyűjteni, mint a kínai államnak, az általuk szolgáltatott statisztikák viszont érthető okokból nem megbízhatóak. A kormányok többsége persze szokta kozmetikázni a gazdasági mutatóit, Kína esetében viszont a pártállam valószínűleg az átlagnál jóval durvábban belenyúl a statisztikákba.

Amit ennek ellenére is sejteni lehet, hogy a kínai növekedés üteme egyre lassul, és számos aggodalomra okot adó folyamat zajlik az országban. A Kínát fojtogató belső problémákról korábban itt és itt írtunk bővebben. 

Az országban hatalmas túlkapacitások vannak, a kapitalizmus dübörög, de az üzleteket állam fölözi le, cserébe viszont nincs értékelhető szociális rendszer és tombol a korrupció. A társadalmi rétegek közti szakadék egyre csak nő, a pártelit pofátlanul gazdagodik.

A városiasodás üteme ijesztő mértékeket ölt, a faluból a városokba áramló tömegek miatt lassan már ott tartanak, hogy nem lesz elegendő ember, aki az élelmiszer-termelésben dolgozzon, a túlzsúfolt gigavárosok pedig egyre csak terjeszkednek.

A felülről irányított, megalomán városépítő projektek nem enyhítenék a problémán, maximum arra jók, hogy az így keletkezett szellemvárosok remek témát szolgáltassanak a fotósoknak és újságíróknak. A környezetpusztítás mértéke az egyik legaggasztóbb a világon, a gyakran erőltetett ütemű ipari termelésnek minden szempontot alárendelnek, beleértve a munkások életét is: Kínában minden szezonra jut legalább egy, rengeteg emberáldozatot követelő és hatalmas szennyezéssel járó ipari baleset, amely a biztonsági szabályok megszegésének eredménye. A népesség lassan elöregszik a 20. század második felétől folyamatosan tartó egykepolitika következtében, ami munkaerőhiányhoz és a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságához vezetnek. A társadalmi feszültségeket tovább növeli a nemek arányának felborulása és régiók közti hatalmas gazdasági egyenlőtlenségek. 

A legutóbbi aggasztó fejlemény, amely valószínűleg a jüan hirtelen leértékelését is kiváltotta, a vártnál gyengébb nyári gazdasági teljesítmény volt.

Júliusban a jó indikátornak számító autóeladások száma több mint 6 százalékkal esett vissza, emellett lelassult az üzleti befektetések növekedési üteme, és az export is 8 százalékkal csökkent. Egy szintén júliusi felmérés, amely a kínai gyárak teljesítményére irányult, 6 százalékos növekedést mért az előző évhez képest, pedig az előzetes várakozások szerint ennek legalább 6,6 százaléknak kellett volna lennie.

Az ország gazdasági növekedésének üteme biztos, hogy messze elmarad a kívánt mértéktől, egyes pesszimista becslések szerint jó, ha eléri a 2 százalékot, de még az is lehet, hogy nem nő egyáltalán. (Az állami statisztikák természetesen nem ezt mondják: a hivatalos adatok szerint a második negyedévben 7 százalékos növekedést mértek.)

Ezek a számok még így sem tűnhetek túlságosan aggasztónak, ha európai mutatókhoz vagyunk szokva, Kína azonban évtizedekig ennél sokkal jobban dübörgött, és az ottani rendszer ehhez idomult.

Az igazi problémájuk valószínűleg az, hogy eddig nem voltak képesek olyan erős belső piacot teremteni, ami felszívhatná az országban megtermelt javak jelentősebb részét. Igaz, a jelenlegi gazdasági szerkezet mellett ezt nem is nagyon lehetne elérni: fejlett országokban, mint például az Egyesült Államokban, az ipar nagyjából az gazdaság 20 százalékát teszi ki, ugyanez Kínánál közel 50 százalék, és nem elég erős a szolgáltató szektor, amelyre egy stabil belső fogyasztást alapozni lehetne.

A gazdaság emiatt még midig túlságosan rá van utalva a külkereskedelemre, és szélsőségesen ki vannak téve a világpiacon fújó szeleknek. Ott viszont egyre több a vetélytárs, Kína nyakában ott lohol számos fejlődő ország, amelyek annak a folyamatnak, amelyen az ázsiai óriás már végigment, még csak az elején járnak. A kínai munkások ma már korántsem csak a sztereotípiákban élő, rettentően elnyomott és éhbérért dolgoztatott réteget jelentik, a sorozatos sztrájkok és szervezett érdekérvényesítés hatására a bérek az iparban emelkednek, ami folyamatosan morzsolja le a kínai termékek versenyképességét.

Jó lenne hinni nekik, csak nehéz

A kínai hivatalos kommunikációban mindezek persze nem jelennek meg: az állami statisztikák szerint minden rendben, így értelemszerűen a pénz leértékeléséről sem vallhatják be, hogy a külkereskedelmi mérleg javítása érdekében lépték meg.

A központi bank szóvivőjének nyilatkozata szerint a leértékelés nem egy trendet jelez, hanem egyszeri alkalom volt: állítólag a jüan túlértékeltté vált, mivel értékét továbbra is a dollárhoz képest határozzák meg, a dollár pedig nagyot erősödött az utóbbi időben. Ezért aztán szerintük a leértékelés bőven beilleszthető abba a folyamatba, hogy a kínaiak egyre inkább hagyják, hogy pénzük a piac segítségével árazódjon be; eddig túl drága volt, most pedig helyrebillent.

A befektetők megnyugtatására pénteken korrigáltak is egy kicsit, és a jüan értékét 0,05 százalékkal erősítették az előző naphoz képest (így pénteken 6,3975 jüan ért 1 dollárt), ezzel átmenetileg befogva az aggodalmaskodók száját.

Ha azonban mégsem hihetünk az állami propagandának, és a gazdaság tovább gyengül, illetve ha ennek következtében további leértékelésre készülnek, annak messze ható következményei lehetnek.

Sokakat dönthet a kínai dominó

A kínai ipar jelenleg a világ egyik fő nyersanyagfogyasztója. A nyersanyagok ára ezért nagyon közvetlenül függ attól, hogy Kínában éppen milyen irántuk a kereslet. Ha ott gyengül a termelés, ez minimum átmenetileg le fogja nyomni a főbb anyagok világpiaci árát. Az ottani autóeladások visszaesésének hírére például automatikusan reagált az olajár is, ami egyébként is kivételesen alacsony (jelenleg 50 dollár egy hordó nyers olaj, miközben tavaly nyáron, a visszaesések híre előtt még 110 volt). A legfontosabb ipari anyagok, mint például a réz, az alumínium és a nikkel ára hatéves negatív csúcsot ütött meg.

A jüan leértékelésének nagy vesztesei között találjuk a kínai piacra beszállító cégeket, köztük a luxusmárkákat, mivel ezek bevételének egyre nagyobb részét teszik ki a Kínából származó pénzek. A kínai felső osztály egyelőre még egyre gazdagabb, és Európához viszonyítva fejenként többet költenek luxusfogyasztási-cikkekre. Ha az ottani piac valamiért megroppan, akkor azt meg fogják érezni az olyan nagy cégek is, mint a BMW vagy az Apple, arról nem is beszélve, hogy egy leértékelt jüan mellett sokkal kevésbé fogja megérni nekik az országba exportálni.

Nagy a nyomás azokon az országokon is, amelyek külkereskedelme erősen támaszkodik a kínai piacra. Tajvan, Malajzia és Dél-Korea is a nemzeti össztermékének több mint 5 százalékát exportálja Kínába (összehasonlításképpen ez az arány az USA-nál 0,7 százalék); ők egyáltalán nem fognak jól járni, ha Kína folytatja a most belengetett árfolyampolitikát.

A másik ijesztő kilátás, hogy a kínai minta egyfajta lefelé tartó versenyt indít be az országok között: mindenki úgy próbál majd előnyhöz jutni a piacokon, hogy egyre lejjebb értékeli a saját nemzeti valutáját. A befektetők máris attól félnek, hogy olyan nagy szereplők is, mint az USA vagy Japán is elkezdhetik leértékelni a dollárt és a jent válaszképpen, ezzel teljesen bizonytalan állapotba taszítva a világgazdaságot.

Mindez egyelőre csak a pesszimista forgatókönyv, de ha Kína nem lesz képes a mostaninál ügyesebben kezelni a belső problémáit (amelyek egyáltalán nem elhanyagolhatóak), akkor könnyen valósággá válhat.