Géza
1 °C
16 °C

14 millióért vett kamutanulmányokat a fideszes város

2015.09.22. 13:25

Csaknem 14 millió forintért vásárolhatott kamutanulmányokat a püspökladányi önkormányzat, az ügy első tárgyalása kedden volt a Debreceni Törvényszék közleménye szerint.

A vád szerint a püspökladányi fideszes vezetésű önkormányzat olyan tanulmányokért fizetett milliókat egy cégnek, amelyeket valójában az önkormányzat dolgozói készítettek. A korábban már diplomabotrányba is keveredett T. Jánosné annak idején a zöldhatóság vezetője is volt, ebben az ügyben a cég ügyvezetőjének felhatalmazása alapján írta alá a szerződéseket. A fideszes Arnóth Sándorral polgármesterként 2006 és 2010 között állt a város élén, 2008-tól országgyűlési képviselő is volt.

Több szerződés is a helyi gyógyfürdő fejlesztéséhez kapcsolódott. 2008 máricusában például kötöttek egy 5 milliós és egy 5,6 milliós megállapodást is a céggel, valódi tanulmányt azonban nem írtak, mindössze megszerkesztettek egy már korábban elkészített tanulmányt, tettek bele néhány fényképet és készítettek hozzá egy fedőlapot.

A vádiratban még további hét szerződésről esik szó, ebből hat projektmenedzseri feladatok ellátására, egy pedig tanácsadásra jött létre, 2008-ban. A szerződések összességében bruttó 8 millió forint megbízási díjra vonatkoztak, itt is hasonló volt a felállás, mint a fürdős tanulmányoknál.

A polgármester annak ellenére állította ki a teljesítési igazolásokat és teljesítési jegyzőkönyveket, és úgy adott utasítást a számlák kiegyenlítésére, hogy tudta, nincs mögöttük valós teljesítés. A vádlott pedig úgy állította ki és nyújtotta be a számlákat, hogy tisztában volt azzal: valódi munkavégzés nem volt mögöttük, így nem is tarthatott jogosan igényt a díjazásra.

A vádirat összegzése szerint a polgármester 13 707 747 forint kárt okozott a püspökladányi önkormányzatnak, amelyből utólag 987 747 forint térült meg. Voltak olyan számlák is, további 7 millió forint értékben, amit Arnóth kiállított a cégnek, de végül nem fizették ki.