Tízezrek estek el a gyermekszegénység elleni támogatástól
A legfrissebb KSH-adatok szerint két év alatt nyolcvanezerrel csökkent azoknak a gyerekeknek a száma, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, de ez nem azért van, mert kevesebben élnének rossz körülmények között, hiszen a gyerekszegénység 2009 és 2013 között folyamatosan nőtt. A magyarázat inkább az lehet, hogy 2008 óta egy forinttal sem emelkedett a jogosultsági küszöb, holott a pénz ötödével ér kevesebbet, mint akkor. A kormány már vizsgálja a belépési feltételek módosításának lehetőségét, mondta el a Magyar Nemzetnek az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára, de egyelőre semmi konkrétumról nem tudni.
2012-ben még 572 ezer, 2013-ben pedig csupán 547,6 ezer gyerek után járt a többek között ingyenes tankönyvre és étkezésre jogosító támogatási forma, vagyis két év alatt összesen közel 80 ezer fővel csökkent a jogosultak száma. A KSH szerint gyermekvállalással a családok szegénységi kockázata emelkedik, és maga a szegénységi kockázat a 18 éven aluliak körében a legnagyobb Magyarországon. A Gyereksegély Közhasznú Egyesület szerint ráadásul az utóbbi 5 évben nőttek a gyerekszegénységre vonatkozó mutatók. A támogatásból kieső tízezrek tehát valószínűleg nem a helyzet javulása miatt nincsenek már a rendszerben, sokkal inkább azért, mert az elmúlt 7 évben 20 százalékos infláció ellenére nem emeltek a rászorultsági küszöbön.
A küszöb egész pontosan 37 050 forint egy főre jutó jövedelem egy hónapban,
ami azt vonja magával, hogy a közfoglalkoztatási bér és a minimálbér évi néhány százalékos emelésével rengetegen kiestek a jogosultak köréből.
A támogatás ingyenes bölcsődei, óvodai és iskolai étkezés mellett ingyenes tankönyvekkel és évi kétszeri 5800 forintos Erzsébet-utalványos juttatással jár. Nem sok, de a mélyszegénységben élőknek nagy segítség. A kiesők egy részének veszteségét részben enyhíti, hogy idén kiterjesztették az ingyenes gyermekétkeztetési rendszert, 89 408 forintos egy főre jutó jövedelem alatt minden gyereknek jár bölcsődében és óvodában - az iskolásokon azonban ez nem segít.
A Magyar Nemzet megkeresésére Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kormány elfogadta a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia 2015–2017. évekre szóló intézkedési tervét, amely többek között tartalmazza, hogy meg kell vizsgálni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság belépési feltételei módosításának lehetőségeit.