Lecsaphat a csalás elleni hivatal a miniszteri biztosra
Összeférhetetlen volt Homolya Róbert pozíciója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben (NFÜ) egyéb céges érdekeltségeivel az OLAF szerint, tudta meg az Index.hu. Homolya, aki most miniszteri biztosként dolgozik, korábban az NFÜ elnökhelyettese volt, és úgy tudjuk, hogy az OLAF szerint nyolc esetben is bebizonyosodott, hogy az uniós pénzek elosztását koordináló szervezetben betöltött tisztsége összeférhetetlen egyéb pozícióival.
A problémát még 2010-ben jelezték az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF), amely vizsgálatot indított, majd jelezte az összeférhetetlenséget a magyar szerveknek. Az EU-s támogatásból megvalósuló projektek között több olyan volt, ahol közbeszerzési tanácsadóként Homolya Róberthez köthető cégek vettek részt.
Az atv.hu már korábban írt már egy Homolyával összefüggő OLAF-vizsgálatról, amikor a hivatal munkatársai a Provital Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt-vel kapcsolatos információkat kértek. A Provital Zrt. akkor elismerte, hogy az OLAF munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek a cégnél.
A Provital egyebek mellett az FTC stadion közbeszerzési dokumentációját is írta, de számos vidéki, fideszes vezetésű önkormányzatnak és kormányzati szervezetnek is dolgoznak. A cég árbevétele 2010-ben felment 340 millióra, de azóta is növekszik a forgalmuk, a hivatalos cégadatok szerint 2013-ban már 1 milliárd 258 millió volt a bevételük.
A Provital elődje a Pro-Vital 2000 Kft-t volt, amelynek olyan partnerei voltak, mint Kaposvár, Esztergom és Szekszárd, 2006 nyarától pedig Esztergom is. Ebben az időszakban a Pro-Vital 2000 Kft. egyik tulajdonosa Homolya Róbert volt.
Homolya 2010 után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) végrehajtási elnökhelyettese, illetve a Közbeszerzések Tanácsának alelnöke lett, 2012-től pedig helyettes államtitkári rangban vezette a Miniszterelnökségen a Nemzeti Fejlesztési Irodát. Homolya Róbertet a közbeszerzési ügyekért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Lázár János. Úgy tudjuk, a cégben dolgozott korábban Császár Dániel, jelenleg szintén Lázár alatt dolgozó államtitkár is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére
Ítéletet mondott a Gazdasági Versenyhivatal.
1 órája
- Gazdaság
Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről
Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.
január 27., 13:38
- Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok
Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.
január 27., 09:30
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak: keddtől csökkenhet a benzin és a gázolaj ára is
Egyes kutak árai ettől eltérőek lehetnek.
január 27., 12:20
- Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla
Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.
január 26., 07:33
- Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint
Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.
január 27., 07:57
- Gazdaság
Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait
A Lámfalussy-konferencián szólalt fel a magyar jegybankelnök.
január 27., 10:06
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan
Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.
január 24., 07:50
- Gazdaság
Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért
Sokan bírálják a kormányt, amiért ezt kegyként tálalja.
január 27., 17:30
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint
A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.
január 25., 19:51
- Gazdaság
Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is
A szakemberek szerint 2025 már jobb év lesz a nézőszámot illetően, mint a tavalyi.
január 25., 11:55
- Gazdaság
Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától
Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.
január 27., 16:46
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Gazdaság
A Mol döntött, ismét belenyúlnak az árazásba
Éjféltől a benzint 3, a dízelt pedig 4 forinttal olcsóbban tankolhatjuk.
január 27., 17:46
- Gazdaság
Donald Trump vejének is köze lehet a mini-Dubaj-projekthez
Állítólag nem véletlen, hogy pont a beiktatás napján írták alá a mini-Dubaj-szerződést.
január 24., 07:10
- Gazdaság
Rendkívüli árcsökkenés jön a benzinkutakon
Még a héten életbe lép a változás.
január 24., 10:02
- Gazdaság
Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg
Az új amerikai vámok felgyorsítanák a globális kereskedelem átrendeződését.
január 24., 19:10
- Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint
A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.
január 24., 16:30
- Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat
A minszterelnök szerint ez óriási.
január 24., 14:49
- Gazdaság
A Mészáros Csoport építi a legújabb erőművet Magyarországon
Új lendületet kaphat az energetikai szakma.
január 24., 15:17
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról
Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.
január 25., 07:04
- Gazdaság
Tengeralattjárók atomreaktorait gyárthatja le a Rolls-Royce
Az új flotta várhatóan a 2030-as években áll teljes számban hadrendbe.
január 24., 18:32
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Gazdaság
Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár
A kínai vállalat szerint tiszteletben tartják a helyi lakosok igényeit.
január 24., 15:57
- Gazdaság
Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel
Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.
január 25., 11:44