Elég jól megy a taxiscégeknek a biznisz

2015.10.27. 13:56

Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott a taxis piacon, a résztvevők száma csökken, a megmaradt társaságok összesített eredménye viszont szépen alakul – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből az, amiről már korábban is írtunk. Az Opten részletesen, számokkal is bemutatta ezeket a trendeket.

2013 szeptemberében lépett életbe a fővárosban a taxik formai és árazási szabályozása, ami erősen átalakította a piacot. Az új rendszer és a közösségi fuvarszolgáltatásokkal folytatott verseny megtizedelte a cégeket a piacon, de

a talpon maradt társaságok minden korábbinál eredményesebben működnek.

Az Opten szerint erről tanúskodik, hogy mind az alkalmazotti létszám, mind az árbevétel és az eredmény tekintetében felfelé ívelő pályán vannak a taxis személyszállító vállalkozások.

Több a bevétel, kevesebb a feketézés

A taxitársaságok összesített árbevétele több mint száz százalékkal nőtt 2012-ről 2014-re. Mivel nem tűnik reálisnak, hogy a kereslet növekedett ennyivel, továbbá a piac közel 80 százaléka budapesti bevételekből adódik, vélhetően a szigorodó jogszabályi környezet fehérítő hatása látszik erősen az országos adatokban.

táblázat1
Fotó: Opten

Az is a fehéredésre utal, hogy a javuló eredményeket a cégek számának drasztikus visszaesése mellett sikerült elkönyvelnie a szektornak. 2013-ban még közel ezer társaság működött az országban, ami 2015 szeptemberére 900 alá esett, miközben az összesített alkalmazotti létszám 1200-ról 2000-re emelkedett.

chart1
Fotó: Opten

A konszolidációra és a kétes adófegyelmű kényszervállalkozások számának visszaesésére vall az is, hogy a taxiként működő egyéni vállalkozók száma ugyanebben az időszakban az Opten adatai szerint 6800-ról 6000-re csökkent.

chart2
Fotó: Opten

Kevesebb a kényszervállalkozó

Az autókra és az adminisztrációra vonatkozó szabályok szigorodása a jelek szerint túl nagy terhet rótt a társaságokra, a hatósági ellenőrzések sűrűsödése pedig már sok volt a vállalkozók jelentős részének. Jól látható, hogy a cégek alkalmazotti létszámának növekedése lényegében megegyezik az egyéni vállalkozók számának csökkenésével, vagyis a vállalkozásként működő taxisok beálltak a tőkeerősebb cégekhez.

Mindez feltehetőleg nem hagyta érintetlenül az adófegyelmet sem, a fehérebben működő nagy cégek súlyának növekedése az érdemben nem változó piacméret mellett oda vezetett, hogy nőtt a beszámolókba bekerülő bevétel. Ezt támasztja alá az is, hogy a legnagyobb árbevételű taxitársaságok árbevétele javulást mutat, és adózás előtti eredményük is jelentősen növekedett.