Nem sikerül kitúrni a pályázatírókat

2015.11.02. 08:52

Úgy tűnik nélkülözhetetlenek a pályázatmenedzsment cégek az uniós források lehívásában és felhasználásában. Már nincs tervben, hogy az állam ingyenes szolgáltatást nyújtson a pályázóknak, sőt még az is bizonytalan, hogy a közszféra a fejlesztéseit képes lesz-e egyengetni tanácsadócégek nélkül.

Hibernált állapotból találhat magára a hazai pályázatmenedzsment szakma - a jövő év első harmadától kezdve futószalagon érkeznek majd a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus pályázati kiírásai. Az előző ciklus derekán még 5-6 tezer tanácsadót foglalkoztató kör mostanra a felére olvadt, sok pályázatíró cég tönkrement vagy profilt váltott.

A piacon javarészt azok a cégek maradtak talpon, amelyek projektmenedzsment feladatokat láttak el uniós támogatást nyert vállatoknál. Ám hamarosan érkezik az áradat és sokan visszatérhetnek. Az évtized végéig 12 ezer milliárd forintnyi lehívható forrás elérhető, az új kiírások pedig 4-5 évig igen sok munkát adnak majd a tanácsadóknak - írja a napi.hu.

Pedig az új időszakban a kormány kizárta a privát tanácsadókat az állami és önkormányzati érdekeltségű társaságok uniós fejlesztéseinek pályázati és projektmenedzsment feladataiból. Megbízást akkor sem kaphatnak, amikor egy pályázati kiírás magáncégeknek szól ugyan, ám a projekt konzorciumában állami vállalatok is érdekeltek. Ezáltal a döntés - elvileg - a lehívható források mintegy felét érinti majd.

A tervek szerint a közszférában saját fejlesztési apparátusokat hoznak létre. A pályázati, projektmenedzsment feladatok ellátása, koordinálása érdekében megyei fejlesztési biztosokat neveztek ki, a további erőforrások biztosításának kialakítása folyamatban van - jelezte a Napi.hu-nak a Miniszterelnökség.

Az állami, helyhatósági szereplők visszajelzései alapján látható, hogy továbbra is szükségük lesz a külső szakértőkre, mérethatékonysági okokból egyszerűen nem lesz kifizetődő számukra az, hogy kizárólag maguk lássák el a közszféra pályázatmenedzsment teendőit.