Pert indít az állam az FHB ellen
Az FHB kizárta a magyar államot mint kisrészvényest a tőkeemelésből, ezért az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán a bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel - tájékoztatta a vagyonkezelő az MTI-t.
A MNV közleményében emlékeztetett: az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága december 28-án - a rendkívüli közgyűlés felhatalmazása alapján - döntött az FHB alaptőkéjének felemeléséről új részvények kibocsátásával, legfeljebb 4,45 milliárd forint mértékben. Az állam nevében eljáró nemzeti vagyonkezelőnek a jelenlegi állapot szerint az FHB-ban 7,32 százalékos részesedése van 4 millió 832 ezer 225 részvénnyel.
Részvényesként az állam az FHB közgyűlésén kezdeményezte, hogy a tőkeemelés során a már meglévő részvényeseket a tulajdonosi részesedésük arányában elsőbbségi jegyzési jog illesse meg. A közgyűlés ezt a javaslatot elutasította. Ez egyben azt jelenti, hogy az FHB közgyűlésének és igazgatóságának döntése alapján az állam nem vehet részt a jelenlegi zártkörű részvényjegyzésen, azaz az FHB tulajdonosai egyértelműen csökkenteni kívánják a magyar állam részesedését az FHB-ban - közölte az MNV.
A tájékoztatás szerint az állam kisebbségi részvényesi jogainak védelme érdekében bírósághoz fordult az FHB társasági határozatainak hatályon kívül helyezése érdekében, és kérte a bíróságot, hogy a határozatok végrehajtását függessze fel. A bíróság kedvező döntése esetén valamennyi kisrészvényes elsőbbségi részvényjegyzési joga megnyílik, és szándéka szerint részt vehet a tőkeemelésben - hangsúlyozza közleményében az MNV.