Megszűnő állami hivatalok: 50 ezer ember állása kerül veszélybe
További Gazdaság cikkek
-
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
- A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
73 állami intézmény megszüntetését vizsgálja meg a kormány a bürokráciacsökkentés keretében. Azok a háttérintézményeket, kutatóintézeteket, amik majd megszűnnek, a minisztériumokba olvasztanák, jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón.
A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, első körben 73 intézményről vizsgálják, hogy szükség van-e rájuk és tárgyalnak a minisztériumokkal az intézetek jövőjéről. Ezekben az intézményekben jelenleg 50 ezer ember dolgozik.
Az intézmények egy része jogutód nélkül megszűnhet, mások beolvadhatnak irányító minisztériumukba. Ha a kormány a Vs.hu által megszerzett koncepciót fogadná el, akkor három intézet beolvad a Veritas intézetbe. De lesz olyan hivatal, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, amelynek jogutódja az összes tárca lesz egyszerre.
Az érdekességek a listából: megszűnhet a Design terminál, és a Külügyi intézet, továbbá a Szőcs Géza érdekkörébe tartozó, és a világkiállítási botrányban kompromittálódott Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.
Minisztériumba olvadna a nagy botrányok közepette a közelmúltban alakított Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, a jelentős külföldi ingatlanvagyonnal rendelkező Balassi Intézet, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

- Magyar Nyelvstratégiai Intézet
- Felsőbbfokú tanulmányok Intézete
- BM Nemzetközi Oktatási Központ
- Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
- Országos Közegészségügyi Központ
- Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
- Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
- Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
- Nemzeti Művelődési Intézet
- Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ
- Hermann Ottó Intézet
- Külügyi és Külgazdasági Intézet
- Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet
AZ IRÁNYÍTÓ MINISZTÉRIUM LESZ A JOGUTÓD JÚLIUSTÓL
- Nemzeti Kommunikációs Hivatal
- Igazságügyi Hivatal
- Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
- Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ
- Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont
- Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
- Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
- Országos Vízügyi Főigazgatóság
- Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
- Országos Epidemiológiai Központ
- Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
- Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
- Türr István Képző és Kutató Intézet
- Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
- Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
- Oktatási Hivatal
- Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
- Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
- Országos Egészségbiztosítási Pénztár
- Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
- Országos Tisztifőorvosi Hivatal
- Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet
- Hagyományok Háza
- Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága
- Agrárgazdasági Kutató Intézet
- Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
- Haszonállat-Génmegőrzési Központ
- Növényi Diverzitás Központ
- Földmérési és Távérzékelési Intézet
- Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
- Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
- Országos Meteorológiai Szolgálat
- HM Védelmi Hivatal
- HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal
- HM Hatósági Hivatal
- HM Védelemgazdasági Hivatal
- HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala
- Balassi Intézet
- Nemzeti Befektetési Ügynökség
- Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal
- Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
- Nemzeti Akkreditáló Hatóság
- Közlekedésbiztonsági Szervezet
- Nemzeti Közlekedési Hatóság
- Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
- Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
- Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
- Nemzeti Sportközpontok
A Veritas Intézet lesz a jogutód
- Nemzeti Örökség Intézete
- Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
- Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Valamennyi tárca jogutóda lesz
- Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Az MNV Zrt lesz a jogutód
- Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lesz a jogutód
- Országos Vérellátó Szolgálat
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jogutód
- Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság
2017. január 1-től, jogutóddal szűnne meg a
- Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
A háttérintézmények felülvizsgálatát karácsony előtt rendelte el a kormány, az indoklás szerint "a közfeladatokat hatékonyabb ellátásának biztosítása" érdekében. Az Magyar Közlönyben december végén megjelent határozat szerint szerint Lázár Jánosnak 2016. február 1-ig előterjesztést kell benyújtania, amely egységes szempontrendszer alapján átfogóan újraszabályozza a központi hivatalokat.
Módosítások jöhetnek az intézmények jogállása, szervezeti felépítése, létrehozása és funkcionális működése terén. Ezután a Miniszterelnökségnek április 15-ig meg kell vizsgálnia a központi hivatalok működését és összefoglaló jelentést kell készítenie, amelyben javaslatot tesz a szükséges átalakításokra.
A Lázár-féle bürokráciacsökkentési programja eddig leginkább abból állt, hogy sok területen egyszerűsítették az ügyintézést, rövidítettek sok határidőt és eltöröltek pár fölösleges eljárást, és hogy bevezették az e-személyi igazolványt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
24 perce
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Uniós törvényt sérthet, ha a magyarországon arcfelismerő rendszerekkel figyelik meg, kik vesznek részt a Pride-on
Az ilyen tevékenység a GDPR szerint is aggályos lehet.
20 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
22 perce
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Címlapon
Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét
Ádáz verseny folyik a látogatókért.
23 perce
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49