Hatalmas blöff a britek szívózása a segélyekkel

Február elején végül elkészült a tervezet, amelyet Donald Tusk Európai Tanács-elnök, és David Cameron brit miniszterelnök csapta közösön dolgozott ki az Egyesült Királyság uniós tagsági feltételeinek újratárgyalásáról. A javaslatcsomagot a britek harcolták ki annak feltételeként, hogy a kormány kiálljon az EU-ban maradás mellett az uniós tagságról szóló népszavazáson - persze ehhez az is kell, hogy az angoloknak kedvező új játékszabályokat a többi tagállam megszavazza. Amennyiben ez megtörténik, ők is élhetnének hasonló kivételekkel, de ezek alkalmazása nyilván közel sem ugyanannyira érdeke az egyes országoknak. 

A britek több ponton is változtatni akarnak az uniós szabályokon, amelyek szerintük aránytalanul büntetik őket gazdasági szempontból. Többek között el szeretnék érni, hogy Angliát ne érjék hátrányok azért, mert nem része az euróövezetnek, és hogy nagyobb fokú szuverenitással rendelkezzen az unión belül.

Ezek kevésbé ütötték át a sajtó ingerküszöbét, a legnagyobb felhördülést messze a bevándorlókat érintő követelésük váltotta ki: a konzervatív brit kormány azért küzd, hogy megvonhasson bizonyos szociális juttatásokat az Angliában dolgozó, akár más uniós országból származó vendégmunkásoktól. Ez leginkább természetesen a kelet-európaiakat, így többek között a magyarokat is érintené. 

Olcsó húzás a külföldiek hibáztatása

És a dolgok jelen állása szerint úgy néz ki, érinteni is fogja, a kedden elküldött csomagba ugyanis végül bekerült a segélymegvonás, bár egyelőre nem teljesen fix, milyen feltételek mentén és milyen időtartamra élhetne ezzel az eszközzel az Egyesült Királyság. A brit kormány azzal indokolja a vendégmunkások megfosztását bizonyos szociális jogosultságoktól, hogy szerintük ezek aránytalanul nagy terhet rónak a költségvetésre, és sokan ügyeskednek velük kihasználva a rendszer kiskapuit.

A statisztikákat közelebbről megnézve viszont inkább az körvonalazódik, hogy Cameronék az egész problémát

Az alacsony keresetű vendégmunkások bűnbakként beállítása, és a velük szemben alkalmazott diszkrimináció sokkal inkább szolgálhat rövidtávú politikai célokat, például kiválóan alkalmas lehet a brit munkásosztály megvezetésére. A toryk okkal remélhetik, hogy elégedetlen szavazókat csábíthatnak el a radikálisoktól olyan látszatintézkedésekkel, amelyek hivatalosan a saját állampolgáraik munkahelyét védik a csóró kelet-európaiaktól, miközben a politikájuk egészében nem kedvez a társadalom alsó felének.

Ha a mostani - egyébként jelentősen felpuhult - tervezet átmegy az összes tagállamon, többféle szociális juttatástól foszthatják meg az uniós vendégmunkásokat egy időre. Britekkel egyenlő elbánást csak az kaphatna, aki már legalább négy éve dolgozik az Egyesült Királyságban. A többiek sorsáról a brit kormány döntene: ha úgy látja, olyan sokan folyamodnak segélyért, ami már veszélyezteti a költségvetést, átmeneti “vészhelyzetet” hirdethetne. Erre hivatkozva akár évekre felfüggeszthetnék bizonyos juttatások folyósítását a külföldieknek. 

Nem is kerül sokba a vendégmunkás

Az egyik ilyen juttatás a gyerekek után járó pénz, ami mostanáig akkor is járt, ha az utód nem is az Egyesült Királyságban élt, a brit kormány ezen most szeretne változtatni. Ez a szigorítás mindenkire vonatkozna, arra is, aki már most kint él. A másik érdekes pont az alacsony jövedelműeknek igényelhető bérkiegészítő segély, aminek lehetőségét a jövőben Angliába érkezőktől szeretnék elvenni. Ezt egyénileg állapítják meg, de hangsúlyozottan a nagyon keveset keresőket célozza. Jelenleg az jogosult igénybe venni, aki nettó 338 fontnál kevesebbet keres havonta, illetve léteznek még lehetőségek, amelyekkel ennél magasabb fizetéssel is megkaphatjuk: együtt élő párok például ennél valamivel jobb, fejenként 541 fontos jövedelemre is megkaphatják. 

Ezek az összegek döbbenetesen kevés pénznek számítanak Angliában, ennyiből gyakorlatilag lehetetlen megélni. A kérdés az, hogy mennyien lehetnek azok, akik uniós állampolgárként odamennek dolgozni, és bár csak ennyire keveset keresnek, mégis inkább ott maradnak “élősködni” a brit szociális rendszeren? Valóban számottevő teher ez a költségvetésnek?

A statisztikák szerint egyáltalán nem, és ezért is nehéz elhinni, hogy az angol kormány tényleg ekkora problémának látná a külföldiek szociális ellátását. Megnézve a munkaképes korúak által benyújtott segélyigénylések számát, azt látjuk, hogy ezek túlnyomó többségét brit állampolgárok adták be, ráadásul nem is csak annyival többet, amennyit a munkavállalókon belüli arányuk indokolna. A 2013-14-es évben beadott több mint 5 millió segélyigénylésnek

holott a dolgozó népességben ennél jóval magasabb arányban vannak jelen, így akár ennek háromszorosa sem lenne túlzás. 2014-ben összesen 395 ezer nem brit állampolgár kapott valamilyen, a munkaképes korúaknak járó ellátást. Az év eleji havi adatokból az derül ki,113 ezer EU-migráns részesült munkanélkülieknek járó juttatásban, de több mint a felük az álláskeresőknek járó segélyt kapta, tehát nem volt tartósan munkanélküli. Az egész brit szociális ellátórendszer egyébként az adott évben 208 milliárd fontból működött, a teljes éves költségvetés pedig 732 milliárd volt.

Ha hazamennek, nem pelenkázza be senki a nagyit

De ha a számok nem támasztják alá az élősködő kelet-európai vendégmunkás rémképét, akkor miért ragaszkodik mégis a brit kormány a segélymegvonás politikájához? Valószínűleg azért, mert az országban sok az elégedetlen ember, akiknek a nyomorát sokkal egyszerűbb az EU-szkeptikus UKIP-tól elcsaklizott kommunikációs húzással rákenni egy-egy jól körülhatárolható csoportra, mint valóban kezelni a problémákat. A kommunikációs húzás ez esetben azt is jelenti, hogy még ha sikerül is átnyomni a keleti tagállamokon a tervezetet, valószínűleg akkor sem lesz érdemi változás sem az Egyesült Királyságba áramló dolgozók számában, sem ő az ottani körülményeikben - ugyanis a többség ténylegesen dolgozni megy oda, és nem a segélyből tervez ellébecolni.

Nyilván tudja ezt Cameron is, és nem véletlen, hogy nem áll bele olyan szigorítások szorgalmazásába, amelyeket az igazán szélsőséges szavazók szeretnének: a brit gazdaság egy része ugyanis már annyira rá van utalva a bevándorlókra, hogy hatalmas bajban lenne, ha egyszer csak mind úgy döntenének, hogy hazamennek. Ezt nem mi mondjuk, hanem például az angol egészségügyi miniszter, aki szerint az egészségügyben ma már nélkülözhetetlenek a vendégmunkások. Mások ennél is tovább mennek, a London's Institute of Public Policy Research egyik főmunkatársa például azt nyilatkozta a Vice-nak, hogy

A brit kormány a mostani lépésével inkább arra játszik, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon: nem akarnak nagyon kiszúrni a vendégmunkásokkal, ugyanakkor lépni akarnak valamit, amivel egy kicsit jobb színben tüntethetik fel magukat a szélsőségek felé kacsingató szavazók előtt. A dolog annak ellenére működhet, hogy maga a problémafelvetés egyébként teljesen logikátlan, mint azt a Kétfarkús plakát is jól megvilágítja:

Bármilyen abszurd, sokan egyszerre vádolják a külföldieket azzal, hogy elveszik a munkát, és azzal, hogy nem dolgoznak eleget, helyette segélyből élnek. Főleg azokról van szó, akiket az utóbbi években tapasztalható harmatgyenge bérnövekedés kellemetlenül érintett. A angol fizetések mostanában nem nőttek az elvárásoknak megfelelően: 2014-ben 2 százalékos növekedéssel még az akkori inflációt sem követték. Tavaly már 2,9 százalékos volt a növekedés, ami jelentős javulás, de még így sem éri el a válság előtti szintet.

A gyér növekedés oka részben valószínűleg tényleg a munkaerőpiaci túlkínálat, amelyhez azonban csak kis részben járulnak hozzá a vendégmunkások. A Bank of England vezetője szerint a munkavállalók számának növekedéséhez többet tett hozzá a népesség gyarapodása, a munkanapok hosszabbra nyúlása a dolgozó lakosság körében és az idősebbek megnövekedett hajlandósága a munkavállalásra.

A bevándorlók nyomják le a béreket?

Sok politikus ennek ellenére hajlamos tényként kezeli a vendégmunkások bérleszorító hatását, de érdekes módon a téma kutatói szerint az Egyesült Királyságban nincs egyértelmű összefüggés a két dolog között. A legutóbbi brit munkaügyi statisztikák szerint 2015 decemberében 31,3 millióan dolgoztak Angliában, ebből 3,2 millióan voltak nem angol nemzetiségűek. Számuk és arányuk az elmúlt két évtizedben fokozatosan nőtt, a 2004-es EU-bővítési kör ehhez látványosan hozzájárult.

A vendégmunkások most sanyargatni tervezett rétege, a más EU-tagállamokból érkezettek kicsit több mint 2 millióan, az EU-n kívüli állampolgárok pedig 1,2 millióan voltak 2015 végén. Ha tágabban értelmezzük a bevándorló fogalmát, akkor még hozzájuk csaphatjuk a nem Angliában született brit állampolgárokat is, velük együtt kicsit több mint 5 millió nem bennszülött angol van az Egyesült Királyság munkaerőpiacán.

Arra nincsenek pontos adataink, hogy hány magyar dolgozik kint, de azt tudjuk, hogy az Egyesült Királyság az egyik legnagyobb célország, Németország után oda megy a legtöbb honfitársunk dolgozni. Összesen valamivel több mint százezren lehetnek az angliai magyarok, róluk és a más országokban szerencsét próbálókról ebben a cikkünkben talál érdekes infókat.

A bevándorlók bérekre gyakorolt hatásáról az utóbbi időben több kutatás is készült, és az eredmények meglepően kevéssé támasztják alá a rémhíreket. A London School of Economicson azt vizsgálták, milyen kapcsolat van a bérszínvonal és az adott földrajzi területen dolgozó külföldiek aránya között,

Egy másik vizsgálat talált némi összefüggést a legalacsonyabb képzettségi szintet igénylő munkák esetében, ahol a dolgozók könnyebben felcserélhetők egymással. De a teljes képet nézve itt is az jött ki, hogy a külföldi munkavállalóknak inkább pozitív hatása van az általános bérszínvonalra.

Ez persze nem feltétlen vigasztalja azt a képzetlenebb angolt, akiket esetleg éppen egy magyar vendégmunkás túrt ki konyhai kisegítői állásából, de a kutatásból úgy tűnik, erre a problémára is lenne más megoldás a szerencsétlen magyar szívatásán kívül.

A mosogató bölcsészek gondot jelenthetnek

Az eredmények ugyanis azt mutatják, hogy az Angliában munkát vállaló külföldiek nagy része

és az első pár évet akkor is többnyire takarítóként, segédmunkásként, kertészként, mosogatóként húzza le, ha egyébként alkalmas lenne jobban fizető irodai munkákra is. Vagyis ahelyett, hogy a munkavállalók szétoszlanának a teljes munkaerőpiacon, elárasztják annak alsó részét. Ennek egyik kulcsa az lehet, hogy a bevándorlók munkaerejének kiaknázására már kiépült egy olajozottan működő rendszer olyan cégekkel, amelyek többnyire a képzettséget nem igénylő munkákra - plusz még néhány olyan hiányszakmára, mint például a szociális munka - közvetítenek embereket.

Ha nem találok munkát itthon a diplomámmal, vagy csak szeretnék egy kis pénzt félretenni pár év alatt, bármelyik pillanatban vehetek fapados jegyet Londonba, regisztrálhatok egy ilyen céghez, és akár az érkezésem másnapján kezdhetek is dolgozni mondjuk egy étterem konyháján. Más jellegű munkát találni sokkal nehezebb, pláne távolról, így sokan hosszabb-rövidebb időre beragadnak az alacsony képzettséget igénylő munkakörökbe, és ez valóban járhat kiszorító hatással.

Ez egyébként nem csak nekik és azoknak rossz, akik esetleg miattuk nem kapnak munkát, hanem az egész gazdaságnak: mindenki, aki olyan munkakörben dolgozik, amiben kevesebb hozzáadott értéket termel, mint amekkora potenciál lenne benne, veszteség az egész nemzetgazdaságnak. Ezért érdemes lenne arra áldozni, hogy a vendégmunkásokat valahogyan a képzettségük alapján nekik megfelelő munkák felé tereljék.

Protekcionista felhők európai az integráció egén

Azt tehát semmiképpen nem állíthatjuk, hogy ne lennének problémás vonatkozásai az európai munkaerő-áramlásnak. Ugyanakkor az is tény, hogy a kérdés nem intézhető el annyival, amennyivel sokan gondolják: sok új és olcsó munkás ugyanannyi munkahelyre nem jelent egyet a helyiek kiszorításával és a bérek lenyomásával, a munkaerőpiac egészét nézve legalábbis semmi esetre sem.

A brit helyzetet vizsgáló kutatásokban többek között azt is kimutatták, hogy a vendégmunkások sokszor nem is már meglévő munkákat töltenek be. Ehelyett - mivel adott esetben más fajta tudással rendelkeznek - teremtenek maguknak újakat, vagyis befolynak korábban talán fel sem ismert a munkaerő-piaci résekbe, és ezzel a teljes gazdaságot növelik.

Összességében úgy tűnik, Angliában messze nem a legnagyobb nyűg az olcsóbb munkaerő beáramlása, de az is biztos, hogy ettől még európai szinten muszáj foglalkozni a kérdéssel. Ahogy az integráció során gondokat okozott nagyon különböző gazdasági teljesítményű országok bevonása a pénzügyi unióba, úgy

A hatások országonként eltérhetnek, de több tagállamban - főleg a hagyományosan erős szakszervezetekkel rendelkezőkben - állandóan napirenden van az olcsóbb munkavállalók okozta felfordulás bizonyos szakmákban.

A németek például tavaly óta vitáznak a lengyelekkel a területükön kötelezővé tett német minimálbér miatt, amit a lengyel (és magyar) szállítmányozócégek nem néznek jó szemmel. A franciáknál pedig kisebb botrányt kavart, hogy egy a párizsi klímacsúcshoz kötődő építkezésen a francia minimálbérnél alacsonyabb fizetésért dolgoztattak külföldi munkásokat, ráadásul pont egy magas munkanélküliségi mutatókkal bíró negyedben.

A mostani brit húzás, bár gyakorlati jelentőségét tekintve talán nem lesz olyan nagy hatású,

Ha az angoloknak sikerül átnyomni a közösségen az igényeiket, az jogalapot teremthet más országoknak is a saját piacukat védő kivételek kiharcolásához. Ha sokan mozdulnak ebbe az irányba, az az európai integráció hatalmas kudarca lesz, tekintve hogy az egész egyik fő célja éppen az emberek és áruk szabad áramlása.