Távfűtéssel csökkentené a szmogot a Főtáv

2016.02.18. 12:46

A távhőszolgáltatás nagyobb arányú elterjedésével jelentősen csökkenne a levegő szennyezettsége Budapesten a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. szerint, írja az MTI.

Herpai Attila, a társaság kommunikációs csoportvezetője egy csütörtöki háttérbeszélgetésen ismertette a Főtáv modellszámítását, amelyből az jött ki: ha Budapesten 10 ezer háztartás vagy közület váltana gáz-, illetve fafűtésről távhőre, az évi mintegy 47 tonnával csökkentené a fűtési eredetű károsanyag-kibocsátást. Ezen kívül 27 tonnával mérsékelné a levegőbe jutó nitrogén-oxid, 3 tonnával a kén-dioxid és 13 tonnával a por mennyiségét.

Az egyedi fűtési rendszerek fajlagosan magasabb károsanyag-kibocsátása miatt az elmúlt évek adatai alapján a légköri károsanyag-koncentráció nő a fűtési idényben. Az átlaghőmérséklet csökkenésével a szén-dioxidon kívül más légszennyező anyagok - köztük a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok és a szálló por - koncentrációja is erőteljesen emelkedett, mondta Herpai. A modellezésből az is látszik, hogy a kén-dioxid-koncentráció növekedésének egyértelmű oka az elavult lakossági fűtés, mivel a korábban károsanyag-kibocsátó erőműveket mindenütt felszerelték kénleválasztóval, és a közlekedésben felhasznált üzemanyagok kéntartalma a nulla közelébe csökkent.

Herpai Attila szerint az Európai Unióban a távhőt tekintik az egyik legfontosabb eszköznek az energiarendszer modernizálása szempontjából. Mint elmondta, az energiahatékonyság, az ellátásbiztonság, a környezet- és klímavédelem, valamint a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása, illetve az importfüggőség csökkentése szempontjából is hasznos lehet a távhő szélesebb körű alkalmazása.

Magyarország adottságait tekintve a geotermikus energia, a biomassza, és - elsősorban a fővárosban, valamint a régióközpontokban - a kommunális hulladékok távfűtési hasznosítása rejt hatalmas lehetőségeket. A Főtáv számítása szerint az európai uniós távhő-lefedettség megkétszerezése évi 2100 petajoule-lal, azaz Svédország teljes vagy Magyarország több mint kétszeres felhasználásával csökkentené a primer energia-igényeket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

3 órája

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

57 perce

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.

33 perce

  • Címlapon
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával

Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával

Donald Trump lépése után került ismét napirendre Magyarországon a kérdés.

15 perce

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19