Még a szén-dioxid-kibocsátás is optimális.
Nem kell külön energia a számítógép visszahűtésére.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be.
Az államtitkár közölte a részleteket.
Októberből kezdve csökkennek az árak.
Az energetikai szakértő szerint a kormány egy hamis narratívát közöl erről.
A gázfelhasználók több okból sem tudják pontosan kalkulálni a fogyasztási igényüket.
A DK azt kéri, az MVM engedje el a kiszabott kötbért, az ISZOM szerint büntetés helyett jutalom járna a spórolásért.
Faramuci a helyzet.
Közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Nagymértékben csökkennek a települések és intézményeik energiaköltségei.
A megtermelt távhő 69 százalékát földgázból állítják elő.
Több mint húszmillió főt támogat az állam az árfékprogramig.
A lakossági fogyasztók megússzák az áremelkedést.
Háromezer rendelőben nem tudják kigazdálkodni.
A kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a kis- és középvállalkozásokat.
2022.10.16. 19:21 Módosítva: 2022-10-20 14:02:11
Geotermikus energia ide vagy oda.
Az is kiderült, a rezsiköltségek melyik részéhez igényelhetik az állami hozzájárulást.
A települések aligha tudják kigazdálkodni a tízszeres távhődrágulást.
Akár tizenháromszorosára is emelkedhetnek a fűtési költségek.
2022 szeptember 24., 15:45
A magyar kormány egyelőre tudja tartani a rezsivédett távfűtést.
2022.09.20. 06:04 Módosítva: 2022-09-20 21:18:39
Mi lesz, ha a távhőszolgáltató nem ad elég meleget?
2022 szeptember 16., 13:13
A szakértő szerint ha bejön egy lágy tél, akkor szerencséje volt a döntéshozóknak.
2022 szeptember 15., 14:56
A Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára ismertette a részleteket.
2022 szeptember 4., 06:10
Nehéz helyzetbe kerülnek, nem háríthatják át a többletköltségeiket.
Bőven van mostanában teendő a rezsivel.
A főpolgármester szerint mindenki maga szabályozza majd a hőmérsékletet.
Több praktikát is javasolt a szervezet a mérgező gáz szivárgásának megelőzésére.
Az orosz–ukrán háború ráerősített és tartósította a magas gázárakat.
Meghibásodott az ötven éve lefektetett gerincvezeték.
A meghibásodás mintegy 15 ezer embert érintett.
2021.11.13. 13:44 Módosítva: 2021-11-13 19:32:57
Az energiaár-robbanás miatt szinte garantált az újabb jelentős állami szerepvállalás.
A gázzal fűtő szlovákiai családok éves szinten 70 eurós többletkiadással számolhatnak.
Nem csak a technológiáról szól.
2021 augusztus 30., 17:26
A szolgáltatás karbantartás miatt szünetel.
Az új tulajdonos a magyar–francia CHP Energia.
A cég egy év alatt látványos növekedésnek indult.
Csütörtökön várhatóan 16 órán át szünetel a távhőszolgáltatás a kerület egy részén.
2019.12.18. 20:28 Módosítva: 2020-03-09 10:39:32
Bezárul a föld alatti hőgyűrű Budapesten, távhőre kapcsolhatnak a lakások. A fúrás miatt állt nyáron a fél belváros, de ha fentről építik, az egész beállt volna.
2019 szeptember 15., 08:23
Ami egészen május 15-éig tart.
22 milliárdos beruházással a felére csökkentik a távfűtés szén-dioxid-kibocsátását.
Ötmilliárd forintból hozza Budáról Pestre a távhőszolgáltatást a Főtáv.
5282 háztartást fog távhővel ellátni az állami cég.
Az Energetikai Hivatal szerint mindezt a rezsicsökkentésnek lehet köszönni.
2017 szeptember 4., 15:05
Karbantartás viszont lesz.
A tervezettnél huszonöt perccel korábban végeztek, a melegedőt nem vette igénybe senki.
Megjavították a távhő-gerincvezetéket.
Az elavult egyedi fűtési rendszerek miatt ilyen rossz a levegő télen a cég számításai szerint.
Ezt Németh Lászlóné jelentette be, azzal együtt, hogy az állam az áram és távhő piacot is központosítaná, sőt, egy távhőcéget is vesz majd egy nagyvárosban.
Már szeptemberben megígérték, de most határozat is van az önkormányzati cégek átvilágításáról.
Több mint 14 ezer lakást érint a leállás a Vologda és a Győri kapu városrészeken.
2015 szeptember 21., 08:24
Eddig nem sokan kérték a távfűtés beindítását.
A lakossági gázár 280 százalékkal lesz drágább, ezt kéri az IMF.
Amíg Rogán a kifli árával szöszmötölt, a szocialisták jól lenyúlták a Fidesz szuperfegyverét.
Bő három százalékkal kevesebbet fizethetünk.
2014 szeptember 27., 20:28
Már 2015-től áramot, gázt és távhőt szolgáltat majd.
Az önkormányzati szövetség szerint az uniós pénzekből kell majd betömni a lyukakat.
A kocsijukból rángatták ki a néniket és bácsikat megrövidítő pernahajdereket.