Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM100 milliárdot szán a kormány béremelésre az egészségügyben
Több állami alkalmazott bérét is növeli a kormány 2017-ben, közölte Lázár János a csütörtöki kormányinfón.
Növekedni fog a pedagógusok, a rendőrök, a katonák és az állami tisztviselői kar fizetése, és külön létrehoznak egy 100 milliárd forintos alapot, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztését szolgálja majd. A miniszter azt is elárulta, hogy Balog Zoltán, az Emmi minisztere felhatalmazást kapott a kormánytól arra, hogy a mentősök esetében is életpályamodellt alakítsanak ki.
100 milliárdos alapot hoznak létre
Fotó: Szigetváry Zsolt
Balog Zoltán felhatalmazást kapott a bérfejlesztési tárgyalások megkezdésére is az érintettekkel. Az tárca és az érintettek közötti egyeztetéseken kialakult álláspontot a kormány tiszteletben fogja tartani, mondta Lázár.