Mátyás
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Százmilliókat bukott a fideszes képviselő cége

2016.04.18. 12:18

A Blikk birtokába került dokumentumokból az derült ki, hogy legalább másfél milliárd forinttal tartozik a NAV-nak, állami szerveknek és több állami banknak is a Simonka György fideszes képviselőhöz köthető Magyar Termés Tész Kft., ami jelenleg felszámolás alatt áll.

A cég az adóhivatalnak 148 millió forinttal, állami szerveknek 670 millió forinttal, bankoknak pedig 1 milliárddal tartozik. A tartozást annak ellenére hozta össze a cég, hogy az elmúlt hét évben 1 milliárd 655 millió forintnyi állami támogatást kaptak. A cég vagyona a felszámoló becslése szerint viszont csak 873 millió forint, ami azt jelenti, hogy a hitelezők elég sok pénzt fognak bukni. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 1,7 milliárd EU-s pénz és állami támogatás ment el a semmire, plusz még majdnem kétmilliárddal tartoznak az államnak.

Simonka 2007-ben alapította a céget, de amikor 2010-ben képviselő lett, feleségének adta át a cég vezetését. A képviselőnek jelenleg is 11,2 százalékos tulajdonrésze van a cégben.

Simonka a Blikk kérdésére azt mondta, nem tudott a csődről: "kapcsolatom hat évvel ezelőtt a szövetkezet vezetőivel megromlott, és azóta a kommunikáció megszűnt. A felszámolás bejelentésén megdöbbentem. Ami biztos, az az, hogy minden termelő és beszállító megkapta azt a pénzt, ami jár neki, és számomra ez a legfontosabb."