Vilhelmina
10 °C
21 °C

Kevesebb lett a termékbemutatós csalás

2016.07.07. 07:08

Az év elején szigorították a termékbemutatókat érintő fogyasztóvédelmi szabályokat, így idén már tilos ingyenes juttatásokkal hirdetni a termékbemutatókat, tilos a termékbemutató helyszínén hitelszerződéseket kötni, és a termékbemutatót tartó cégeknek kötelező ügyfélszolgálatot fenntartani. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az Index kérdésére elárulta, hogy

a szigorítás hatására egyre kevesebb a termékbemutatót tartó cég, és a termékbemutatókkal kapcsolatban is kevesebb panasz jut el az NFH-hoz.

Kevesebb a csalás

A fogyasztóvédelem márciusban és áprilisban összesen 85-ször ellenőrzött cégeket, amiből 25 alkalommal találtak valamilyen jogszabálysértést. A javulást az mutatja, hogy amíg tavaly egész évben az összes ellenőrzés 49 százalékában találtak valami szabálytalanságot, idén ez az arány már csak 29 százalékos volt.

 

A fogyasztóvédelem válaszából az is kiderül, hogy egyre kevesebbszer kötöttek hitelszerződést a termékbemutatók helyszínén. Az említett időszakban összesen 106 darab fogyasztói megkeresés érkezett a kormányhivatalokhoz, és további 23 panasz az NFH-hoz, amik viszont többnyire 2016. előtt megkötött szerződésekkel voltak kapcsolatosak.

Üzletbe, lakásba viszik a bemutatókat, volt cég, ami lelépett a szigorítás miatt

Az NFH tapasztalatai alapján a klasszikus, például hotelekben tartott termékbemutatók helyett egyre gyakoribbak a

  • a személyes megkeresés útján megszervezett, bejelentett üzletben elvégzett egészségügyi felméréssel egybekötött termékbemutatók,
  • és a cégek üzlethelyiségében tartott termékbemutatók (ugyanis az üzletben a vásárlót nem illeti meg az elállási jog, ami azt jelenti, hogy 14 napon belül indokolás nélkül visszaadhatja a terméket a vállalkozás részére a vételár visszafizetése mellett).
  • Az utazással, és gyakran étkeztetéssel egybekötött termékbemutatók helyett pedig gyakran magánlakásokon tartanak ilyesmi termékbemutatókat.

Olyanra is volt példa, hogy egy termékbemutatós vállalkozás képviselője úgy nyilatkozott, a jogszabályi szigorítások miatt felhagynak a magyarországi tevékenységükkel.