Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Megszólalt Matolcsy barátnője: Pozitív, hogy sok hír szól rólam

2016.09.22. 06:37

Miért ne lehetnénk mi, nők is gazdasági igazgatóhelyettesi pozícióban, amikor mi is ugyanannyit teszünk le az asztalra?

– tette fel a kérdést a Figyelőnek adott interjúban Vajda Zita, akinek két – korábbi közlések szerint négy – nyelvvizsgája és két diplomája is van, és akit mindennek ellenére mégsem szakmai tudása emelt a közérdeklődés homlokterébe.

Hanem az, hogy Matolcsy György jegybankelnök barátnőjeként jutott magas pozíciókba és milliós fizetésekhez az utóbbi években a jegybankon belül, sőt, eredetileg éppen maga a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonta egy válaszában Vajda Zita fizetésének kérdését Matolcsy magánügyei körébe.

Előrejutásának azonban Vajda szerint semmi köze ahhoz, hogy Matolcsyval „összetartoznak” és hogy vállaltan is egy párt alkotnak, szerinte „megalapozottan, szakismerete birtokában” nyerte el pozícióit. (A lapban legalább ötször jelenik meg a két diplomájáról szóló információ is.)

Független munkavállaló voltam mindig is, aki a szakmai tudásával jutott előre

– mondta Vajda, aki egyik diplomáját a BGF minőségügyi menedzsment szak reklám szakirányán szerezte, majd a Szegedi Tudományegyetem gazdálkodási szakának kiegészítő képzését végezte el levelező tagozaton. Ezenkívül dolgozott a Morgan Stanley-nél is pénzügyi elemzőként, ahová egy „kőkemény állásinterjút” követően került. Ott senkit nem ismert, ott alapozta meg a szakmai tudását, bővítette pénzügyi ismereteit. És ezután döntött úgy, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) szeretne dolgozni.

Az NGM-es munkáról egy ismerőstől értesült, azért akart ott dolgozni, mert a jelzálog-hitelezés volt a fő érdeklődési területe, aztán később másokkal együtt ő is átment Matolcsyval az MNB-be.

A globális gondolkodás, a nemzetközi kapcsolatok mindig is érdekeltek, ezért vállaltam el, hogy a nemzetközi utazások szervezésével is foglalkozzam.

Vajda Zita szerint az, hogy nagyon sok hír szólt most róla, számára pozitív kihatással is lehet, hiszen Mumbai nyomornegyedéről írt „tanulmányát” nagyon sokan elolvasták, és megismerték mint Indiával foglalkozó kutatót. Szerinte az előző jegybanki vezetés nemigen foglalkozott nemzetközi kutatásokkal, pedig nagyon sokat lehet tanulni más országok hibáiból.

„Meggyőződésem, jelentős részben annak köszönhető, hogy Magyarország elkerülte a görög utat, mert nemzetközi kutatásokat végeztünk ezen a területen” – állítja az India-kutató Vajda.

Matolcsy Györggyel spirituális szempontból nem beszélgettek keleti témákról, az MNB-ben ezoterikus tanulmányt nem készített, indiai jógaútját saját maga fizette. Sokat tanulhatunk szerinte a Kelettől, a keleti gyógymódokat a nyugati orvoslással kellene keverni, foglalkoznunk kell Ázsiával, hiszen látjuk, hogy a Nyugat hanyatlik”.