Illegálisan működött a Zsidai-konyha

2016.12.05. 10:50

Az ingatlanra vonatkozó használatbavételi engedély hiányában nem is működhetett volna az a központi konyha, ahonnan a Zsidai-éttermeket látják el hónapok óta - írja a Hvg.hu.

IMG 4688
Fotó: Zsidai Gasztronómiai Csoport

A lap múlt héten írta meg, hogy lejárt szavatosságú tejszín és más szabálytalanságok miatt elmeszelte a Nébih a Zsidai Csoport várbéli konyháját, ami más csúcséttermek mellett a Jamie's Italiant is kiszolgáltja. De Zsidaiék szerint alaptalanok a hatóság megállapításai: az üzemeltetők többek között épp azzal is érveltek, hogy a határozat nem jogerős, és hogy még csak egy induló üzemről van szó.

Kapcsolódó

Zsidaiék szerint minden rendben a bírsággal sújtott konyhájukkal

Néhány emberi mulasztást elismert, de megfellebbezte a Nébih határozatát a csoport.

A Hvg.hu ezután kereste meg a Budavári Önkormányzatot, és így derült ki, hogy az átalakított önkormányzati bérleményben lévő báziskonyhának még használati engedélye sem volt, mikor a cég használni kezdte. Az önkormányzathoz júniustól kezdve érkeztek olyan bejelentések, amik szerint a helyiségben már főzhettek.

Ezt követően az önkormányzat többször is figyelmeztette a céget, hogy ne használják a konyhát használati engedély nélkül, és a próbaüzem-jellegű működésről előre értesítsék az önkormányzatot. Egy szeptemberi ellenőrzésen merült fel, hogy az épületben már folyamatosan főznek, és az októberi ellenőrzésen már a konyhafőnök is elismerte, hogy május óta főznek a konyhán. Az önkormányzat ezt követően felmondta a bérleti szerződést a céggel.

A Zsidai-csoporta nem jogerős határozatot november 16-án megfellebbezte. A cég többször is utalt rá, hogy a konyhájuk még "induló konyha", és hogy "részben fejlesztés alatt áll", viszont az önkormányzat szerint ezek jogilag nem értelmezhető kategóriák, és "minden konyhának meg kell felelnie a rá vonatkozó jogszabályi előírásoknak” már a működés kezdetétől.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • Gazdaság
111 millió forintos bírságot kapott a Digi

111 millió forintos bírságot kapott a Digi

Elismerték a jogsértést.

február 7., 14:32

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.

4 órája

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

45 perce

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

1 órája

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Kína több mint húsz éve készül erre, Európa megbicsaklott

Kína több mint húsz éve készül erre, Európa megbicsaklott

Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese vázolta fel az autóipar helyzetét az Indexen.

február 5., 12:18

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Gazdaság
A világ legnagyobb autógyártója döntött Kínával kapcsolatban

A világ legnagyobb autógyártója döntött Kínával kapcsolatban

Közben a vállalat megemelte a profitprognózisát.

február 5., 13:46

  • Gazdaság
A szintetikus üzemanyagok térdelőrajtban várják az uniós felülvizsgálatot, amelyben Magyarországnak kulcsszerepe van

A szintetikus üzemanyagok térdelőrajtban várják az uniós felülvizsgálatot, amelyben Magyarországnak kulcsszerepe van

Az elektromos autó fontos szereplője lesz a jövő mobilitásának, ám az uniós törekvésekkel szemben korántsem biztos, hogy egyedüli.

február 6., 06:02

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

1 órája

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

7 órája

  • Gazdaság
Ezt most mindenki megfizeti: eddig tartott a mámor a benzinkutakon

Ezt most mindenki megfizeti: eddig tartott a mámor a benzinkutakon

Érdemes lehet még most lépnie.

február 5., 15:20

  • Gazdaság
Szakmai napot tartott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kkv-k támogatásáról

Szakmai napot tartott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kkv-k támogatásáról

A fórum célja a versenyképesség elősegítése volt.

február 5., 18:51

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

3 órája

  • Gazdaság
Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A nyertes több mint 155 millió forinttal gazdagodott.

február 5., 21:44

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12