Nagyon trükkös telefonos csalás terjed

2017.02.09. 12:31 Módosítva: 2017.02.09. 13:52

Telefonos csalók élnek vissza a Tesco nevével, figyelmeztet az áruházlánc a Facebookon.  

Tudomásunkra jutott, hogy néhányan a Tesco nevével visszaélő telefonhívást kaptak. A hívás során egy már megnyert 15 000 forintos Tesco vásárlási utalvány hírével keresték fel a károsultakat és arra kérték őket, hogy a vásárlási utalvány átvételéhez küldjenek két darab SMS-t egy megadott telefonszámra.

Az így elküldött sms-ek mobilvásárlásnak számítanak, és darabonként 15 ezer forintba kerülnek. A Tesco arra figyelmeztet, hogy az ilyen telefonhívások átverések, a benne szereplő kéréseknek senki ne tegyen eleget.

Két nappal ezelőtt írt az Index egyik olvasója, hogy őt a Telekom nevében keresték meg telefonon, és a vonal másik végén lévő hang azt mondta: nyert a sorsoláson, és ha egy kódot elküld sms-ben, 15 ezer forintos vásárlási utalványt kap a Tescóba vagy a Sparba.

Neki is 15 ezer forintot vontak le a számlájáról. Hiába hívta azonnal a Telekomot, és jelezte a csalást, az ügyintéző megértő volt, de azt mondta: nem tudják megtéríteni az összeget, hiszen ő küldte el az sms-t.  Olvasónk azóta azt írta: a pénzt nem emelt díjas sms-ben vonják le a csalók. A kód elküldésével valakinek feltöltötte a számát 15 000 forinttal. 

Egy másik olvasónk is leírta, hogyan verték át tavaly novemberben. Vasárnap hívta fel valaki, aki a Telekom alkalmazottjának mondta magát azzal, hogy adategyeztetés céljából keresi. Olvasónk külföldön volt, mondta, hogy nem alkalmas, de a hívó erősködött, hogy sok ilyen adategyeztetést kell elvégezniük, és gyors lesz az egész.

A pénzügyi szabályzatra hivatkozott, hogy bizonyos adataim nem egyeznek. Kérdeztem, honnan tudjam, valóban a Telekomtól keres-e, mire azt válaszolta, mint minden ilyen megkeresés után, kapok majd egy sms-t.

A hívó azt kérte, hogy az adategyeztetéshez az általa megadott számra (30 344 4500) küldje el sms-ben a következő számsort: 30843784415000

Nem jöttem rá, hogy ez egy telefonszám az utolsó 5 szám pedig az az összeg, amit majd kicsalni igyekeznek tőlem.

Valóban kapott egy sms-t a Telekomtól, amire válaszként írt egy OK-t. Ekkor derült ki számára, hogy egy kártyafeltöltést hajtott végre 15 000 forint értékben a számsorként előadott szám első 9 számára.