Itt vágyálom, a világ egyik legszegényebb országában mindenki mobillal fizet

Emlékszem, milyen izgatottá váltam, amikor megjött a telefonomra a 4.4-es Android-frissítés, és megpillantottam az újdonságok között az Android Payt. Úristen, mostantól tudok majd a mobilommal fizetni! Aztán persze gyorsan kiderült, hogy Magyarországon ez egyáltalán nem működik.

Ekkor 2013-at írtunk, de a helyzet azóta sem változott. Bár a paypass-bankkártyák elterjedése és egyes alternatív módszerek segítségével azért itthon is egyre egyszerűbben és gyorsabban lehet elektronikusan fizetni, a mobilfizetős forradalom minket valahogy elkerült, és egyelőre nem igazán loholunk a nemzetközi trendek után.

Amely nemzetközi trendek egyébként elég furcsa helyekről képesek fújni. Ugyanis ha esetleg azt gondolná, hogy a világ első számú mobilfizetős hatalmát valamerre nyugaton, esetleg az Atlanti-óceán túlsó partján kell keresni, nagyot téved. Ha a módszer elterjedtségét nézzük, akkor ugyanis 

Szegények, ezért mobiloznak

Kenya az egy főre eső fejlettségi mutatókat mérő globális listákon rendre a világ országainak leghátsó negyedében foglal helyet, magyarul nagyon szegény és gazdaságilag elmaradott helyről van szó.

Kissé paradox módon a mobilfizetés térhódítása azonban részben pont ennek a fejletlenségnek is köszönhető:

• Ahhoz, hogy valaki bankszámlát nyisson, egy sor hivatalos dokumentum szükséges, ami sok kenyainak egyszerűen az államigazgatás legalábbis hiányos jellegéből fakadóan nincs meg.
• De még ha meg lenne, a banki szolgáltatás akkor is rettentő drága tud lenni, így a szegényeknek eleve meg sem érné. Az utalási költség akár a pénz 30 százalékát is elviheti, főleg a kis összegeknél.
• Hitelkártyát meg úgyse kaphatnának, hiszen a lakosság jelentős része nem hitelképes.
• De ha kapnának se tudnák használni túl sok helyen, hiszen eleve igen szegényes a pénzügyi infrastruktúra.
• Egy városba szakadt fiatal például nem fog tudni falusi szüleinek pénzt hazaküldeni a bankszámlájukra, hiszen még ha lenne is számlájuk, bank akkor sincs a közelükben.

Tehát a legtöbbeknek marad a készpénz, vagy az M-PESA névre keresztelt mobilfizetés. A rendszert 2007-ben indította el a Safaricom nevű helyi mobilszolgáltató, és mára gyakorlatilag egy párhuzamos pénzügyi rendszer kerekedett a dologból: az M-PESA-t a lakossá nagyjából kétharamda használja Kenyában, és

A rendszer amúgy nagyon egyszerű: az ember vesz egy feltöltőkártyát a kismillió utcai árus egyikétől egy adott összegért. A kártyán lévő kódot lekaparja, elküldi a szolgáltatónak, ami hozzáadja a mobiltárcájához a feltöltés összegét. Ha ez megvan, akkor innentől kezdve a telefonnal lehet pénzt küldeni másoknak. Az M-PESA-t elfogadják a taxisok, a buszosok, a boltosok, a fodrász és a piaci árus, szinte mindenki, aki a kiskereskedelemben és a szolgáltatási szektorban utazik. Ha pedig valaki ki akarja venni a pénzt, a mobilcégek árusainál azt is meg lehet tenni.

Szilícium-szavanna

Az M-PESA sikertörténete sok más mellett azt is mutatja, hogy

1. egyfelől manapság a fejlődő világban jóval gyorsabban elterjednek a fejlett világ találmányai: Kenyában például 2009-re már nagyjából mindenkinek volt mobiltelefonja;
2. másrészt a maga módján a világ legszegényebb helyein is tombol az innováció. Olyannyira, hogy egyesek már szilícium-szavannaként emlegetik az amúgy a nagyvárosok központján kívül elég szegényes benyomást keltő országot.

Kenyában több mint két tucat technológiai központot számláltak össze tavaly, ezzel a harmadik helyen állnak a kontinensen. Az egyik ilyen, az iHub inkubátor szárnyai alatt például 2010 óta 170 startupcég startolt el. A Nairobiban lévő központnak 16 ezer tagja van, a partnerei között megtalálható az Intel, a Microsoft és a Google is.

A szektoron belüli mozgolódást jelzi, hogy tőkéből is egyre több érkezik az afrikai startupokba: 2014-ben már évi 400 dollár volt a beléjük fektetett összeg, 2018-ra 600 milliót várnak elemzők.

És ha lehet hinni az optimista előrejelzéseknek, akkor ezek a startupok új szolgáltatásaikkal relatíve széleskörű társadalmi-gazdasági problémákat tudnak gyorsan és olcsón megoldani, ahogy tették azt például a pénzküldéssel is. A dolgot az állam is nagy erőkkel támogatja, sőt egy külön “techvárost” is létrehoznak, bár ezzel a projekttel kapcsolatban bőven vannak kétségek.

Mindazonáltal az M-PESA sikerét egyelőre senki sem tudta reprodukálni, sőt a mobilfizetés dominanciája Kenyán kívül nem nagyon tudott megragadni, például Dél-Afrikában is elbukott. Ami valamelyest alátámasztja az Economist azon narratíváját, miszerint az M-PESA elterjedéséhez azért jó néhány egyedi, lokális tényező is kellett,

• például hogy a Safaricom uralta a mobilpiacot, ezért amit ők elterjesztettek, az azonnal dominánssá vált,
• jó volt a marketingje,
• és az állami szabályozó is engedte a dolgot, aminek részben az is lehet az oka, hogy a Safaricom félig állami cég.
• Emellett meglepő módon a 2008-as kenyai választások utáni zavargások is hozzájárultak a módszer népszerűségéhez, akkor ugyanis az erőszak közepette ragadt emberek M-PESA-n keresztül kaptak pénzt családjaiktól, ami miatt nagyon sokan arra jutottak, hogy ez a legmegbízhatóbb pénztartási módszer az országban.

Árnyék-mobilbankrendszer

Az M-PESA mindenesetre ma már nem csak lokális dolog, működik és terjed a szomszáédos Tanzániában, de olyan távoli helyeken is, mint Afganisztán vagy India. Felmérések szerint pedig mindez jót tesz a helyi gazdaságoknak, főleg falun emelkedtek a jövedelmek az olcsó pénzügyi szolgáltatáshoz való hozzáférésnek köszönhetően, becslések szerint helyenként akár 30 százalékkal is.

Mindazonáltal a dolognak van egy árnyoldala is, hiszen végső soron az M-PESA egy árnyék-pénzrendszer. Amit természetesen sokan próbálnak csalásra, adócsalásra és minden másra felhasználni, amire egy ilyen, ránézésre egyszerűen kijátszható rendszert fel lehet. Ami annak fényében különösen káros lehet, hogy az afrikai kormányok eleve alig jutnak adóbevételhez, ami miatt fejleszteni se nagyon tudják az országot; fejlődés nélkül pedig a bankrendszer sem fog előrébb jutni; viszont azért az M-PESA önmagában még nem képes helyettesíteni a pénzügyi rendszer minden ágát.

Persze ez sem teljesen fekete terület: a Safaricom állítása szerint banki szintű pénzmosás elleni rendszereket használ a csalások kiszűrésére, és minden M-PESA fiókot regisztrál és követ. Sőt, manapság az adóhatóság is szeretne belenézni az M-PESA-t használók adatai közé, bár logisztikailag ez egyelőre elég nehéznek tűnik. Az pedig egész biztos, hogy az M-PESA tranzackiók egy jelentős része az egyes afrikai országokban a GDP felét meghaladó informális (tehát kvázi szürke)gazdaságban csapódik le.

Az OECD szerint például az egyik legnagyobb gond ezekben az országokban, hogy nem tudják egyszerűsíteni és átláthatóbbá tenni adórendszerüket, illetve nem tudják növelni az adóalapot, ami miatt aztán nem lesz pénzük szociális szolgáltatásokra, infrastruktúrára vagy gazdaságfejlesztésre sem. Amiben nem segít az M-PESA terjedése, hiszen hiába ébredezik mostanában a kenyai adóhatóság, a rendszer már tíz éve fut szigorúbb ellenőrzése nélkül.

Mindenesetre az optimista narratíva szerint amíg az állam ébredezik, a kenyai startupok maguktól megoldanak majd olyan problémákat, amelyeket évtizedeken át nem sikerült a politikának. És persze az állami szolgáltatások hiányában kialakuló fusizós magángazdaság és mobilos leleményesség kapcsán néha tényleg az lehet az ember benyomása Afrikában, hogy valamiféle libertariánus mennyországba került, azért nem árt hozzátenni, hogy az M-PESA felhasználóinak jelentős része napi 1,25 dollárnál kevesebből él. Úgyhogy jó hogy van, de a felemelkedés nem ebből lesz.

(Borítókép: Visszaigazoló sms az M-PESA rendszeren keresztül Kenyában. Fotó: Tony Karumba/AFP)