Mindenhol Sorost látja az újra rács mögé került izraeli gyémántmágnás

K EPA20170815022
2017.08.17. 00:03
Beny Steinmetz a világ egyik legmenőbb gyémántkereskedője volt, aztán minden megváltozott, amikor a cége megszerezte a világ legnagyobb vasércbányájának kitermelési jogait. Guineában ugyanis rezsimváltás történt, és az új, demokratikus vezetés elvette a cégtől a jogokat, mert szerintük Steinmetz korrupt módon szerezte meg a bányát. Steinmetz vagyona azóta jelentősen leapadt, hétfőn ráadásul egy másik, romániai korrupciós ügy miatt letartóztatták. Az üzletember szerint valójában csak Soros György akar bosszút állni rajta, és a háttérből mozgatja a szálakat, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ezt sikerül is bebizonyítania.

Csalás és pénzmosás gyanúja miatt ismételten letartóztatták hétfőn a gyémántmágnás Beny Steinmetzet. Az üzletember letartóztatása már önmagában is érdekes lenne, hiszen Steinmetz pár éve még Izrael egyik leggazdagabb embere volt, de az utóbbi években leginkább azért írtak róla az újságok, mert belekeveredett egy hatalmas korrupciós botrányba. Persze tagad minden vádat, sőt az ő olvasatában az egész történet egy olyan klasszikus sorosozásnak hat, amit még a magyar kormány is megirigyelhetne.

Steinmetz még mindig Izrael egyik leggazdagabb embere, számos luxusingatlan tulajdonosa, aki magángéppel ingázik Izrael, Svájc és London között, már amikor épp nincsen házi őrizetben. Ennek ellenére viszont Steinmetz az üzleti életben már csak árnyéka régi önmagának, és ez a vagyonán is meglátszik, ugyanis amíg a Forbes becslése alapján 2011-ben még 6 milliárdos vagyonnal rendelkezett, idénre ez 1 milliárd dollárra apadt.

Néha be kell piszkolnod a kezedet

A 61 éves Steinmetz 1978-ban költözött Izraelből Belgiumba, majd a testvérével megalapították a Beny Steinmetz Group Resourcest (BSGR), de ő örökölte az apjától a gyémántkereskedelemmel foglalkozó genfi székhelyű Steinmetz Diamond Groupot is. Steinmetz cégei főleg afrikai gyémántkereskedelemből gazdagodtak meg. 

A BSGR leányvállalata, a Koidu Holdings volt például Sierra Leone-ban az első cég, ami a polgárháború után megjelent az országban. A cég leghíresebb gyémántjai közé tartozik a 203 karátos De Beers Millenium Star, ami három év alatt készült el, vagy a Steinmetz Pink, amit 2003-ban 100 millió dollárra értékeltek.

Gyémántok a Steinmetz Diamond Group üzletében New Yorkban.
Gyémántok a Steinmetz Diamond Group üzletében New Yorkban.
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Az izraeli és francia állampolgársággal is rendelkező, magát „nemzetközi izraelinek” tartó Steinmetz karrierjében nagyjából minden rendben is ment addig, amíg csak gyémántkereskedelemmel és feldolgozással foglalkoztak a cégei.

A bajok akkor kezdődtek, amikor 2008-ban három évnyi kutatómunka után a guineai kormány a BSGR-nek adta a Simandou régióban található vasércbánya kitermelési jogát. Mindezt egyébként már akkoriban is sokan furcsállták, ugyanis a cégnek nem volt tapasztalata vasércbányászatban.

A gyémántokat kiviheted a zsebedben is, viszont vasércbányászathoz olyan infrastruktúrát kell felhúznod, ami évtizedekig tud üzemelni

- magyarázta egy bányacég menedzsere egy guineai riportban. A Steinmetzhez kerülő bánya friss becslések szerint nagyjából 110 milliárd dollárnyi jó minőségű vasércet tartalmaz, aminek a kibányászása kedvező világpiaci árak mellett akár meg is duplázhatná Guinea GDP-jét. (Jelenleg a bánya az alacsony világpiaci árak és az elhúzódót jogviták miatt nem üzemel.)

Steinmetz nagyon büszke volt az üzletre. Az üzletember nagyon ritkán ad interjút, de a Financial Timesnak egy azóta elhíresült interjúban azt mondta, "az embereket zavarja, ha látják, hogy Dávid be tud zavarni Góliát ügyeibe", és elmondta, hogy a BSGR stratégiájának lényege, hogy agresszívan menjen a lehetőségek után. "Néha be kell piszkolnod a kezedet" - fogalmazott az agilis üzletelési stílusára utalva, ugyanakkor ami azóta kiderült, a szavainak egy új értelmezését is lehetővé teszi.

A BSGR és Steinmetz ellen ugyanis 2013-ban nyomozás indult az amerikai, izraeli, svájci, és guineiai hatóságok részvételével.

A vád: Steinmetz több tízmillió dollárnyi kenőpénzt fizetett az akkor regnáló elnök, Lansana Conté köreinek

azért, hogy a cége nyomott áron, mindössze 165 millió dollárért szerezhesse meg a kitermelési jogokat. (A nagyságrendet jól jelzi, hogy a jogok 51 százalékát nem sokkal később már 2,5 milliárd dollárért adta el a Vale nevű brazil bányászcégnek.)

A bánya körüli botrányok egyébként nem Steinmetz érkezésével kezdődtek. Az elnök korábban a Rio Tintó nevű brit-ausztrál céget bízta meg a bányászattal, azonban a diktátor nem sokkal a halála előtt visszavonta az engedélyt arra hivatkozva, hogy a cég nem csinálta meg azokat a fejlesztéseket, amiket beígért.

Később kiderült, már a Rio Tintó is vesztegetéssel jutott a jogokhoz: a cégnél megtalálták azokat az e-maileket, amik bizonyítják, 10,5 millió dollárnyi kenőpénzt fizettek ki egy guineai hivatalnoknak a bányászati jogok megszerzése során. És úgy tűnik, hasonló okokra hivatkozva vették el Steinmetztől is.

Steinmetz: Soros György

Tavaly decemberben Steinmetz egy hónapot már házi őrizetben töltött, de aztán azzal a feltétellel elengedték, hogy leadja a francia és az izraeli útlevelét is, 180 napig Izraelben marad és emellett még kifizet 26 millió dollárnyi óvadékot. Hétfőn Rishon Lezion városában vett részt a tárgyalásán, ami után letartóztatták.

A tárgyaláson azt mondta, „politikai küzdelem” áldozata, amit Soros György folytat ellene.

Az üzletember szerint Soros konkrétan megvette az egyik tanút, hogy ellene valljon. „Évekig éltem külföldön, és szörnyen érzem magam azért, hogy Izrael így bánik velem. Ilyesmi csak totalitariánus rezsimekben fordul elő” - mondta Steinmetz, és azt is megemlítette, hogy azért is háborítja fel a letartóztatása, mert eddig minden alkalommal együttműködött a hatóságokkal, hatszor hallgatták meg Svájcban, és minden kért dokumentumot odaadott a nyomozás során.

Steinmetz 2014-ben be is perelte a magyar származású milliárdost: szerinte 10 millió dolláros kár érte a cégét amiatt, mert Soros civil szervezeteket támogatott, és politikusokat fizetett le, hogy Guinea állam elvegye cégétől, a BSGR-től a bányászati jogokat.

Ez ugyanis 2014 áprilisban megtörtént, miután az ország első demokratikusan megválasztott kormánya bizonyítottnak látta, hogy Steinmetz cége korrupt módon szerezte meg a bányászati jogokat Simandou-ban. A nemzetközi bíróságon folytatott pernek még nincs eredménye.

De hogy jön pontosan a képbe Soros?

Guinea új elnöke, Alpha Condé 2010-ben vette át az ország vezetését, és azt ígérte, hogy leszámol az országot átszövő korrupcióval. Condé elnöksége kezdetén körülvette magát tanácsadókkal: így került a képbe Soros György is, akit Bernard Kouchner Franciarország volt külügyminisztere és Condé volt osztálytársa mutatott be neki (Condé 15 évesen Franciaországba költözött és ott járt gimnáziumba és egyetemre is).

Condé ezt követően létrehozott egy bizottságot a korábbi bányabizniszek tisztaságának vizsgálatára, és ebben a vizsgálatban segített be a Revenue Watch, illetve a Global Witness, két civil szervezet, amiket Soros finanszírozott. Condé szintén Soros tanácsára bérelte fel Scott Hortont, egy amerikai ügyvédi iroda, a D.L.A. Piper jogászát, aki korábban korrupciós ügyek tucatjait vitte világszerte. Soros a D.L.A Pipert is finanszírozta.

Condé a New Yorker újságírójának azt mondta, nem ismerte korábban Steinmetzet, de az kezdettől fogva gyanús volt, hogy 160 millióért kaptak meg egy engedélyt, amit aztán milliárdokért adtak tovább. Soros is állítja: soha nem találkozott előtte Steinmetz-cel és nincs vele semmi baja.Bár más források szerint 2005-ben a davosi csúcson egyszer együtt vacsoráztak, Soros azt mondta, ő nem emlékszik erre.

Annak ellenére egyébként, hogy együttműködött a hatóságokkal, a tárgyalások során voltak ellentmondásos állításai és fura megnyilvánulásai Steinmetznek. A mostani tárgyaláson például lejátszottak egy FBI által megszerzett hangfelvételt, amin a BSGR egy helyi vezetője és a volt guineai elnök exfelesége arról beszéltek, hogy Steinmetz utasítására meg kellene semmisíteni a bizonyítékokat, amik alapján kiderülhet Conté embereinek megkenése.

Erre a felvételre azt mondta, ez nem bizonyít semmit. A felvételen hallható Frederic Cillinst egyébként az USA-ban két év börtönre ítélték, mert akadályozott egy nyomozást. Szintén nem Steinmetz szavainak hihetőségét erősíti, hogy Guinea volt bányaügyi miniszterét decemberben New Yorkban elítélték, amiért kenőpénzeket fogadott el más guineai bányaiparhoz kapcsolódó ügyekben.

Az is furcsa, hogy Steinmetz többször is elmondta, nem arról van szó, hogy Soros üzleti érdekből akar ártani neki, egyszerűen csak el akarja őt lehetetleníteni. Steinmetz szerint Soros nem kedveli, mert egy 1998-as, Oroszországban elbukott telekomtender miatt még mindig neheztel rá, de ezen kívül az is az ellentét oka lehet, hogy míg ő aktívan támogatja az izraeli kulturális és üzleti életet,

Soros közismerten nincs jóban az izraeli politikai elittel, és a szimpátia hiánya kölcsönös.

Bekavart egy romániai ingatlanmutyi

Sokáig nem volt egyértelmű, hogy hétfőn miért tartóztatták le újra az üzletembert: a lapok többsége az afrikai üggyel hozta összefüggésbe a dolgot, azonban azóta kiderült, hogy a mostani letartóztatás egy romániai korrupciós ügyhöz kötődik. Steinmetzet azzal gyanúsítják, hogy egy bűnszervezetet pénzelt, aminek az volt a feladata, hogy megszerezzen Bukarest közelében egy földterületet, ami korábban a román királyi család birtoka volt.

Ezen kívül azzal is gyanúsítják, hogy társaival együtt fiktív szerződéseken keresztül hajtottak végre ingatlanügyleteket Izraelen kívül, amivel tisztára mosták a pénzt. „Az első ügy óta összegyűjtött újabb bizonyítékok és tanúvallomások alapján kezdünk igazán rálátni Steinmetz módszereire” - mondta hétfőn az ügyben eljáró főügyész, Avshalom Ahrak.

Steinmetzen kívül másik két gyanúsított személye ismert: az egyik David Ganot, az egyik izraeli telekomcég, a Bezeq vezérigazgatója, a másik pedig Tal Silberstein, aki az volt izraeli elnök, Ehud Barak tanácsadója volt, de szintén ő volt az osztrák kancellár, Christian Kern tanácsadója a 2017-es választási kampányban. Silberstein letartóztatásának hírére az osztrák szociáldemokraták bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítanak a volt tanácsadójukkal. Rajtuk kívül még két embert tartóztattak le, de az izraeli hatóságok nem árulják el, hogy ők kicsodák.

A letartóztatást a bíró többek között azzal is indokolta, hogy tart attól, hogy Steinmetz szabadlábon megpróbálná befolyásolni vagy ellehetetleníteni a további nyomozást. Mindez nem tűnik eltúlzott félelemnek, hiszen Steinmetznek két volt izraeli elnök, Ehud Barak és Ehud Olmert is közeli barátja. Azóta a Steinmetz-üggyel összefüggésben Udi Netát, Tel-Aviv korábbi polgármester-helyettesét is letartóztatták.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

11 perce

  • Címlapon
A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

Hadházy Ákos szerint így legközelebb akár az Erzsébet híd közepén is megtarthatják.

47 perce

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

1 órája

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Gyorsan döntött az osztrák istálló.

1 órája

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Címlapon
Érdemes gyorsan cselekednie az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára

Érdemes gyorsan cselekednie az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára

Oda kell figyelnie annak, aki feltöltené a tankot.

15 perce

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05