Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Egyre csak pusztul Mészárosék semmibe vezető bicikliútja

2017.08.18. 08:37

Egy igazán bizarr beruházásról közölt riportot pénteki számában a Magyar Nemzet: egy 1,1 milliárd forintból épített kerékpárútról, amely nem vezet sehová, így alig használja valaki, és két évvel az átadása után már elég ramaty állapotban van.

A kérdéses beruházás a Heves megyei Hatvan és Boldog közötti kerékpárút, amely egy gyaloghíddal, biciklis kalandparkkal és egy, a projekthez kapcsolódó hatvani sétánnyal együtt 1,139 milliárd forintba került. Az összeget az Európai Unió állta, a pályázatot pedig a Mészáros Lőrinc egyik fontos emberének számító Szíjj László fő építőipari cége, a Duna Aszfalt Kft. nyerte.

A 7,3 kilométeres bicikliúton már egy téllel az átadás után majdnem a teljes szakaszon garanciális javításokat kellett végezni, de még azután is elég borzasztó állapotban volt. A jelek szerint azóta sem nagyon törődnek vele, igaz, Hatvan polgármestere, a Fideszből tavaly kizárt Horváth Richárd szerint a Duna Aszfalt azt ígérte, hogy novemberben kijavítja majd az úthibákat. Ez viszont nem változtat majd az út legnagyobb problémáján, vagyis azon, hogy

a Hatvant Boldoggal összekötő út nem megy el Boldogig, az út egy szántóföld mellett egyszer csak véget ér.

Innentől legfeljebb a traktorok által használt földúton lehet eltekerni a Zagyva folyót átszelő, szintén elég vacak állapotban lévő hídig, és azon át elmenni Boldogig. A falu polgármestere viszont a lapnak büszkén mesélte, hogy 99 millió forint uniós támogatásból még szeptemberben megépítik a hiányzó szakaszt.

Kérdés, hogy akkor majd többen használják-e a milliárdos kerékpárutat, amelyen most a lap beszámolója szerint viszonylag gyér a forgalom, három óra alatt alig egy tucat biciklis tekert arrafelé. A kerékpáros kalandpark kihasználtsága még rosszabb, két év alatt ugyanis összesen 39 látogatója volt. Igaz, az nem is olyan nagyon biztonságos, a parkról szóló reklámfilm forgatásán például egy profi kerékpáros gerinctörést szenvedett.