Hajdú Péter és a csornai napelemgyár ügye: zavaros brit–ukrán cégek
További Gazdaság cikkek
-
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
- Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
- Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
- Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
- Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
Egy 55 éves beregszászi idénymunkás felnézett az uborkaszedésből, és úgy döntött, hogy Nagy-Britanniában alapít egy céget, majd összeáll Hajdú Péterrel vállalkozni.

Igaz, a Bors szerint erre ő maga nem emlékszik, nem tud arról, hogy cége lenne, ahogy Hajdú Pétert sem ismeri. De majd a nyomozók kivizsgálják az ügyet, a jogászok biztosan hitelesen fognak érvelni amellett, hogy
dehogynem tetszett nemzetközi terjeszkedésbe fogni, csak éppen el tetszett felejteni.
És akkor álljon itt egy látszólag teljesen más jellegű hír. A Legfőbb Ügyészség egy jobbikos képviselő parlamenti kérdését feljelentésként értékelte, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészséghez fordult. A kérdés az, hogy a csornai napelemgyár kapcsán megvalósult-e jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette.
Valamiképpen ebben a történetben is megjelent egy beregszászi hölgy, ő ugyan még csak 54 éves, de szintén úgy gondolta, hogy éppen ugyanazon a brit címen alapít egy céget, csak ő nem a szórakoztatásban, hanem a napelemgyártásban látott fantáziát.
Miről lehet szó?
Emlékeznek még Kaya Ibrahimra? Arra a németországi török vendégmunkásra, aki 1995-ben több, jelentős köztartozást felhalmozó Fidesz-közeli céget vett a nevére. Amikor a bűncselekmény már elévült, hirtelen tisztulni kezdtek az emlékek, a közvetítő, de még maga Ibrahim is nyilatkozott, elmondta, hogy egy céget valóban vett, utána már csak ráhamisították az aláírását a további papírokra.
Nemrégiben Orgován Béla esete keltett feltűnést, Tarsoly Csaba kísérletezett azzal, hogy átadja a Quaestor-csoport irányítását a balek strómannak, aki állítólag 500 ezer forintért vállalta volna, hogy aláír.
De mi értelme ennek az egésznek, vajon mentesíti-e az elődöket a frissen kinevezett kamutulajdonos vagy kamucégvezető? Elvileg nem, de ha a nemzetközi jogsegélykérések miatt lelassul a folyamat (láthatjuk a mi történetünkben, brit és ukrán szereplőkkel érdemben lassulhat a vizsgálat), vagy ha a
Ez sokszor lehet előnyös, például ha tartozások vannak, ha osztozni kellene valamilyen vagyonelemen, ha nem megfelelően használta fel a cég az elnyert uniós forrásokat. Csak éppen nem tiszta a buli.
A beregszászi cégtulajdonosok
Azt majd a nyomozó hatóságok és az adóhatóság feladata lesz pontosan kideríteni, hogy mi történt, jogilag mi bizonyítható be, de pusztán a cégregisztert böngészve is világosan látszik, hogy a fenti történetekre rímelő, rendkívül egyszerű felelősséghárítási metódusról van szó.
Nézzük az eseteket, szigorúan a tényeket követve. Hajdú Péter tévés személyiség cégébe, a Frizbi Entertainmnet Kft.-be a GB-UA Entertainment Ltd. szállt be. A nagy-britanniai (egészen pontosan walesi) társaság székhelye: Unit 22 Bulrushes Business Park, Coombe Hill Road, East Grinsead, West Sussex, United Kingdom, RH194LZ.
Jó hosszú, de mit tehetünk, ez a pontos cím.
A brit cégregiszterből az is látszik, hogy a mindössze 100 font alaptőkéjű társaság tulajdonosa egy Leinart Valentyna nevű hölgy. Róla írtuk, hogy a Bors megtalálta, kiderült, hogy az 55 éves hölgy nem tudott arról, hogy angol cége lenne, arról sem, hogy beszállt Hajdú Péter mellé, amúgy nem is a papírokban szereplő Bégányban lakik, hanem Beregszászon. Na, ez már érdekes lesz.
Vannak mások is
Az esete ugyanis egyáltalán nem egyedülálló. Olyan lehet ez, mint a tiszazugi méregkeverő asszonyok hírhedt ügye: valaki elkezdte, a többiek folytatták. Már ha egyáltalán tudtak arról a beregszásziak, hogy cégtulajdonosok lettek. Könnyen lehet, hogy egy beregszászi kötődésű ember valahogyan személyes adatokat és aláírásokat szerzett, és ezekkel élt vissza.

Na de nézzük a csornai esetet: idén április 26-án a mindössze 24 ezer fős és sajnos elég szegény Beregszász egy másik magyar ajkú lakosa, az 54 éves Yuliia Feisa is úgy döntött, hogy sosem késő elkezdeni a nemzetközi cégépítést.
Neki is éppen Nagy-Britannia, valamint pontosan a Unit 22 Bulrushes Business Park, Coombe Hill Road, East Grinsead, West Sussex, United Kingdom, RH194LZ cím tetszett meg. Ő Solnechnaia Energia Ltd.-nek, vagyis napenergiának nevezte el cégét, és azonnal magyar befektetés után nézett.
Talált is
Valamiért ő is éppen egy zavaros helyzetben levő céget talált meg befektetése tárgyának. A cégjegyzék szerint a brit–ukrán entitás most a Thin Film Solar (vagy EcoSolifer) Zrt. résztulajdonosa. Ennél a cégnél a stakeholderek mindenen összevesztek, főleg a pénzen, de még a társaság neve is éppen per alatt áll.

Ez a hányatott sorsú társaság elvileg az Exim hiteléből megvalósítandó csornai napelemgyár tulajdonosaihoz kapcsolódik, korábban a HVG írt részletes cikket a rendkívül bonyolult történetről.
Mindenesetre a frissen alapított brit cég még egy hónapos sem volt, amikor állítólag részesedést vásárolt a Thin Film Solarban, vagy eredeti nevén EcoSoliferben.
Gagyi a köbön
A beregszászi asszonyok brit–magyar érdekeltségei körül minden gagyi. Leinart Valentyna arra is panaszkodott, hogy nem is lakott soha a bégányi címen, ami nála fel volt tüntetve, és fogalma sincs a cégeiről. Feisa Yuliia cégvezetői emailcíme (feisa.yuliia@gmail.hu) már a végződése alapján is gyanús, ugyanúgy nem működik, mint ahogy a gmail.com végződésről is visszapattant a levelem.
Feisa asszony címe a különböző papírokban hol Rózsakert 111., hol Rozsos Kert 117. Ő egyébként semmilyen tisztséget nem tölthet be hazai vállalkozásban, hiszen korábbi érdekeltsége, a Feisa Protect Kft. kényszertörléssel szűnt meg.
Mindenki vállalkozik
Szerencsére a családjában nem volt egyedi a vállalkozószellem, Yuliia lakcímével azonos címmel rendelkezik Feisa Mykola, aki 63 éves (vélhetően házastárs). Ő is több magyar cégben is érdekelt. Az mindenképpen dicséretes, hogy a nyugdíjas korhoz közeledve, Mykola vállalkozásokba fogott, de sajnos rossz hírünk van,
mert olyan cégekbe is belépett, mint a Kunarep Gabonakereskedelmi Kft., amely hamarosan csődbe ment, vagy olyanba is, mint a Cart-Limpex Kft., amelyet kényszertörölni kellett.
A Pizza Monkey nevű érdekeltségben már egy Kish Anita nevű hölggyel együtt érkezett, utóbbi hölgy érdekeltségeit is hosszasan lehetne sorolni. Ki lehet találni, ő is beregszászi.
Ezek a szikár tények a cégregiszterből, ha a nyomozók ennél többet szeretnének tudni, akkor vélhetően
Ha igen, ők a felelősek. Ha nem, akkor érdemes lenne megpiszkálni, hogy vajon kik voltak azok az ügyvédek, akik ellenőrizték az adásvételek során a személyazonosságokat. Ennek a közeljövőben mi is igyekszünk utánajárni.
