Tönkreteszik azt, amit szeretnek

Látványos fordulat közepén vagyunk a turizmus megítélésével kapcsolatban, egyre többször tűnik fel negatív színben a sajtóban és sima egymás közti beszélgetésekben a korábban ártatlan, sőt kívánatos jelenségként tálalt utazgatás. A turistákra irányuló népharag minimum európai szintű jelenségnek tűnik az utóbbi két évben, a belvárosok lakossága a népszerű célpontokban elérte azt a szintet, amikor már nem hatják meg a turizmus gazdasági hasznáról szóló politikai szólamok, és ez sajátos ellenállási formákat is ölt. A jelenség hátteréről a CEU-n tartott vendégelőadása után a téma kutatójával, az MTA és a Budapesti Metropolitan Egyetem munkatársával, Melanie Kay Smithszel beszélgettünk.

Túlturistásodtunk

A bosszantó turistaözönnek már neve is van az angol nyelvű sajtóban, overtourismnak, vagyis túlturistásodásnak hívják. A kifejezés maga a médiában bukkant fel először, de gyorsan átszivárgott az akadémiai szférába is, és az artikulálódó elégedetlenség után felkapott kutatási téma a lett a szociológusok közt.

Bár a jelenség, amit leír, egyáltalán nem új keletű, azért kerülhetett mostanában az érdeklődés középpontjába, mert korábban szokatlan helyszíneken bukkant fel, mondja Melanie Smith. Régen a nyaralóhelyek jellemző betegsége volt, azon belül is különösen a kisebb kapacitású szigeteké, a városi idegenforgalom pedig inkább kisebb léptékű kultúrturizmus formáját öltötte. Mostanában viszont utóbbi is eltömegesedett és jelleget változtatott, elkezdte hordozni a túlturistásodás összes tipikus vonását: a helyszín fizikai kapacitásának kimerítését, ökológiai-kulturális túlterhelését és a helyben élők életminőségének lerontását, miközben maga a látogatói élmény is egyre kevésbé pozitív.

Az újabb keletű városi turistaözön ugyanakkor nem jelenti, hogy az emberek leszoktak volna a tengerparti heringezésről. A turizmus nem egyszerűen áttevődik az egyik preferált helyszíntípusról a másikra, hanem nagyjából mindenhol egyre több a turista, az idegenforgalom ugyanis egyike azon kevés hagyományos iparágnak, amelyek bővülése napjainkban is töretlen. Smith előadásából kiderült, hogy az UNWTO adatai szerint

a Responsible Travel pedig úgy számol, mostanság évi 6 százalékot nő átlagban a turizmus. A legnépszerűbb helyeken persze – amelyek közt egyre több a város –, a növekedés ennek akár többszöröse is lehet.

Európa tucatnyi Velencéje

Az sem igaz persze, hogy a bizonyos szempontból destruktív városi turizmus fellendülésének ne lettek volna óvatosságra intő előképei. A legjobb példa Velence, amelyet az elmúlt 30 évben lakosságának 30 százaléka elhagyott, mivel gyakorlatilag élhetetlenné vált a rengeteg látogatónak köszönhetően: a város nyitott múzeum állapotában létezik, a sima boltokat és a helyieknek szóló vendéglátóipari egységeket kiszorították a látogatókat célzó luxusüzletek és éttermek. A Velencét elözönlő látogatók egy része ráadásul óceánjáró-turista, aki a tömeget tovább növeli, miközben már a helyi szállásadók és vendéglátósok sem (vagy csak alig) profitálnak belőlük. Az északolasz város a helyi önkormányzatok szabályozási kudarcához is jó illusztráció, az elmúlt években felmerült kapacitáslimitálási kísérletek sikertelennek bizonyultak, derült ki Smith előadásából.

Frissebb példa Barcelona, ahol a turisták száma 1992 óta megháromszorozódott, most már nagyjából 30 millió látogató jut 1,6 millió lakosra, köztük is szép számmal akadnak óceánjáróról érkező egynapos turisták. A katalán főváros lett az utóbbi években az túlturistásodás elleni lakossági fellépés éllovasa, és azon kevés város közé tartozik, ahol már a helyi önkormányzat is komolyan veszi a dolgot.

Megváltozott, ahogy utazunk

Velence és Barcelona világviszonylatban is különleges városok, nem meglepő, hogy a trendet megelőzve (túl) vonzó célpontokká váltak a turisták tömegei számára. A jelenség azonban nem állt meg a legklasszikusabb turistamágnes helyszíneknél, manapság szinte minden nagyvárosban dinamikusan nő az éves látogatószám. A dolog hátterében az áll, magyarázza Melanie Smith, hogy megváltozott a turizmus természete, ami több dologban is megnyilvánul:

• olcsóbb lett az utazás és a szállás, többen férnek hozzá;
• az emberek gyakrabban utaznak, rövidebb időre;
• e kettő együtteséből következik a buliturizmus felfutása, akár a kispénzű diákcsapatoknak is belefér évi néhány hosszú hétvége külföldön;
• az emberek egyre kevésbé a helyi hírességekre kíváncsiak turistáskodáskor, előtérbe kerültek a hétköznapi élmények, a helyi életformák megtapasztalása.

Mindezek számára ideális terep a városi környezet, különösen Európában, ahol rövid utazásokkal egymástól nagyon eltérő kultúrájú városok is elérhetők. A turisták tehát boldogok, és velük örülhetnek a helyi önkormányzatok és vendéglátósok is a növekvő gazdasági teljesítmény miatt. Viszont minden új vonáshoz társul legalább egy új probléma, amit a helyi lakosok szenvednek meg.

• Az olcsó szállás sok esetben lakáshostelt vagy Airbnb-t jelent, ezek szűkítik a helyiek számára rendelkezésre álló belvárosi bérlemények piacát, felfelé tolják az ingatlanárakat.
• Az ingatlanárak mellett a normál üzletek ára is emelkedik, már amelyik bolt megmarad egyáltalán, mert soknak a helyére inkább a külföldiek igényeit kiszolgáló egység telepszik.
• A bulizás nem olyan konfliktusmentes egy sűrűn lakott város közepén, mint egy tengerparti nyaralóhelyen: zajjal, szeméttel, sokakat idegesítő viselkedéssel járhat.
• A fiatal turisták nemcsak a legális üzleteket vonzzák a belvárosba, hanem például a drogterjesztést és a prostitúciót is.
• Ha tömegessé válik a külföldiek körében a helyi kultúrában való elmerülés vágya, az átalakíthatja a városrészek jellegzetes arculatát, a dzsentrifikáció egyik fő hajtóerejévé válhat. Tipikus példa: a régi kiskocsmától több bérleti díjat követel a helység tulajdonosa, mert azt látja, hogy sok a külföldi vendég, mire a kocsma árat emel, a régi törzsvendégek pedig kiszorulnak. Esetleg olyan magasra szökik a bérleti díj, hogy azzal a típusú szolgáltatással már nem is lehet kitermelni, ilyenkor a kocsma bezár, a helyére pedig jön valami más, kifejezetten turistákra célzó hely vagy egy nemzetközi láncolat egy tagja. A turisták autentikus, helyiélmény-hajhászása tehát végül paradox módon azt is eredményezheti, hogy megszünteti vágyának tárgyát, a jellegzetes helyi kultúrát.

Felszínre hozza a feszültségeket

Ezek a tünetek természetszerűleg kitermelik antitézisüket, a helyi tiltakozást. Az utóbbi évek fejleménye, hogy a turisták kedvenc városaiban alulról szerveződő turizmusellenes lakossági szerveződések alakulnak. A leghíresebb a már említett barcelonai mozgalom, de Berlin, Amszterdam, London és most már Budapest sem kivétel (a magyar fővárosban a bulinegyed lakóinak érdekeit az Élhető Erzsébetváros csoport próbálja képviselni több-kevesebb sikerrel).

Melanie Smith szerint ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a turizmusellenesség kortárs felfutásának valódi gyökere a turizmusban keresendő. Lehetséges, mondta előadásán, hogy

Tipikus példa az ingatlanpiac felfutásával járó feszültség a társadalomban, amelyet az emelkedő lakásárak, az ezzel járó belvárosi lakosságcsere okoz: ennek a jelenségnek csak egy részét magyarázza az Airbnb, de mivel nagyon jól látható és körülhatárolható, könnyű az irányába becsatornázni a folyamat veszteseinek dühét.

Szintén ide tartozhat a közterek állapotával kapcsolatos frusztráció. Az elhanyagolt, szemetes utcák, a lerobbanó infrastruktúra részben persze lehet a turisták sara, azonban nehéz amellett érvelni, hogy nem a helyi önkormányzatoké a nagyobb felelősség. A gyűlölet sok esetben az impotens, koncepciótlan városirányítás, neoliberalizmus és a globalizáció egyes tüneteinek láthatóbbá tétele, felerősítése miatt irányul éppen a turizmus felé.

Budapesten teljes a káosz

Budapest szinte minden szempontból tökéletes példa arra, milyen koncepciótlan a városirányítás, és ezt a turizmus kezelése is jól illusztrálja. Smith szerint komoly probléma, hogy a kerületi autonómia miatt nincs egységes rendszer, egységes szabályokkal; teljesen abszurd például, hogy a belvárosi kerületek eltérően szabályozhatják a vendéglátóhelyek nyitvartási idejét és egyéb féltételeit, mert így beindul egy olyan játék, amelyben a kerületek egymásra tologathatják az éjszakai gazdaság különféle szereplőit. Emellett nyilvánvalóan nem jut elég figyelem a rendfenntartásra a legterheltebb részeken, és komoly infrastrukturális hiányosságok vannak (pl. a közvécék terén).

Ezeknek a problémáknak egy része a vezetés gondatlanságából fakad, más része azonban forráshiány, ami szintén tipikus jelenség: bár a turizmus egészen sok gazdasági értéket tud teremteni a népszerű városokban (Barcelona GDP-jéhez pl. 14 százalékkal járul hozzá),

Az önkormányzatok szeretik a turizmus üzleti oldalát, magyarázta Smith, hiszen könnyű bevételnek számít, de arra már sok esetben nem fordítanak figyelmet, hogy ennek elég nagy részét forgassák vissza az ágazatba. Jellemző, hogy amikor idén nyáron a bulinegyedbeli lakossági érdekvédőkkel beszélgettünk, ők is a legfelháborítóbb jelenségek közt említették azt a tényt, hogy miközben az állam turizmusból származó bevételeinek jókora részét a Belső-Erzsébetváros adja, ebből a kerület semmilyen formában nem profitál, még azt sem sikerült elérni hónapok alatt, hogy épüljön egy közvécé a Kazinczy utca sarkára.

A fővárost némileg azért felmenti, hogy a turizmus ilyen irányba mozdulása nagyon gyorsan játszódott le. Budapest profilja korábban egyértelműen a kulturális turizmus volt, budai Várral, Hősök terével, gyógyfürdőkkel, szentendrei kiruccanással és a többi hasonló, konszolidált városnéző programmal, majd néhány év leforgása alatt hirtelen Közép-Európa bulifővárosává változott – ilyen sebességű, felülről nem szándékolt profilváltásra és ezzel párhuzamosan zaljó bővülésre azért nem könnyű jól reagálni, bár most már talán eltelt elég idő ahhoz, hogy az érintettek jogosan kérhessenek számon a városvezetésen értelmes ötleteket. Ehhez képest a főváros valamiért azt tartja a témában a legfontosabb feladatának, hogy megszívassa a városnéző buszos cégeket.

Próbálkozások már vannak

A túlturistásodás az érintett nagyvárosok túlnyomó részében még viszonylag új jelenség, de azért már vannak próbálkozások a helyzet kezelésére. Melanie Smith példaként említette Barcelonát, ahol a polgármester különféle korlátozásokat vezetett be a rövid távú lakáskiadásra (ez különben sok helyen jellemző már), Koppenhágát, ahol az új kocsmák nyitását tiltották meg a város egy részén, illetve nem hagyják lakásokat venni a külföldieket a part menti szakaszon, Santorinit, ahol az érkező hajók napi limitjét vágták vissza, és Amszterdamot, ahol monitorozni kezdték a turisták mozgását, hogy a mintákat feltérképezve jobban el tudják oszlatni őket a városban.

Utóbbi megoldás azért érdekes, mert egyszerű technológiák használatával, tiltások bevezetése nélkül enyhítheti a zsúfoltság problémáját a belvárosokban. Az amszterdami kísérletben appokkal és a City Cardba épített csipekből kinyerhető információval monitorozzák a turisták viselkedését, az adatokat arra használják, hogy kimutassák a mintázatokat, és megpróbálják jobban eloszlatni az embereket a népszerű helyszínek között. Ahogy a világ az okosvárosok irányába megy, az emberek pedig egy csomó információt önként megosztanak magukról a közösségi platformokon, egyre nagyobb potenciál van az ilyen megoldásokban, mondta Smith.

Amszterdam azért is érdekes, mert ott vezették be először az éjszakai polgármester intézményét, amelyet Magyarországon is szorgalmaz a Budapest Éjjel nevű, javarészt fővárosi vendéglátósokat tömörítő szervezet. Arról is kérdeztük Melanie Smitht, mennyire lehet hasznos egy ilyen, az önkormányzattól független piaci önszabályozás az éjszakai gazdaságban. Szerinte bár ártani nem árt, akkor lenne igazán értelme a pozíciónak, ha valódi szabályozói jogkörrel rendelkezne, és egy érdekcsoportoktól független személy töltené be. Vagyis az önkormányzat feladatának ilyen típusú kiszervezése maximum enyhítheti a problémák egy részét. Amszterdamban a beszámolók szerint a projekt tud felmutatni sikereket, a budapesti verzióra még várni kell.

Még többen lesznek, de talán máshogy utaznak

Jogosan merül fel a kérdés, milyen irányba tart az idegenforgalom, van-e még visszaút, vagy egyre inkább idegesítő mumusként fogunk tekinteni a turistákra. A várható trendek szerint arra nem számíthatunk, hogy az utazgatás egyszer csak kimegy a divatból, sőt:

• Valószínűleg a most felnövő generációk is követni fogják az Y-generációt abban, hogy jövedelmük nagyobb részét költik szolgáltatásokra (pl. turistáskodásra), mint az idősebbek, akik még nagyobb kedvvel vásároltak tárgyakat.
• Ahogy az ázsiai országok gazdasági növekedéséből származó anyagi jólét lecsorog az ottani középosztályhoz, egyre többeknek lesz lehetőségük utazásra költeni. A kínai turisták már most durván mozgatják az idegenforgalmi piac számait, de egyelőre inkább a közeli városok jöttek divatba a köreikben. Ebben az is közrejátszik, mondta Melanie Smith, hogy sok helyen még nem épültek ki a csoportostul érkező kínaiak által kedvelt szolgáltatások (pl. nagy kínai éttermek, amiket szívesen látogatnak), és nyelvi akadályok is vannak, sokan ugyanis nem beszélnek egy nagy európai nyelvet sem. A jövőben viszont százmilliós számban várható, hogy
  
  Kínából, Indiából megindul a szélesedő középosztály utazni, és nyilván nem fogják elkerülni Európa városait.

Ugyanakkor Smith előadásából kiderült, hogy a túlturistásodott helyek egy ponton túl hanyatlásnak indulhatnak (már ami az idegenforgalmat illeti), például mert a helyi hatóságok olyan mértékben képtelenek kezelni a problémákat, hogy a lakók után a turistáknak is végképp elegük lesz. Pozitívabb kimenetel a szintén lehetséges megújulás, amikor sikerül beállítani egy fenntartható egyensúlyi állapotot a részben ellenérdekelt felek közt.

Az sem biztos, hogy nem következik be trendforduló a turizmusban. Ahogyan a vízparti nyaralóturizmus mellé felzárkózott a városi turizmus, úgy az is elképzelhető, hogy az emberek egy része egy idő után utóbbitól is elfordul. Ez persze nem jelenti, hogy teljesen megszűnne, a város mint kulturális gócpont mindig érdekes lesz, de Melanie Smith szerint több tényező is tolhatja új irányba az utazási divatot:

• Az életünkben egyre több az inger, a technológia, és ahogy feljövőben van a hálózatokról való lecsatlakozás, techno-absztinencia, úgy előfordulhat, hogy divatba jön egyfajta „vissza a természethez”-attitűd az utazásoknál.
• Ahogy mainstreammé válnak a turisták által gerjesztett problémák, a tudatos fogyasztáshoz hasonlóan elterjedhet a tudatos turizmus.
• A technológia ellenkező előjelű hatása, hogy az emberek ma már könnyebben megtalálják, hol vannak a nem túlturistásodott, de azért érdekes helyek, és így jobban szétterülhessen a térben a turizmus.
• A városi terrorizmustól való esetleges félelem is a kisebb helyek irányába tolhatja az utazókat.

Szóval talán azok számára is várhatók spontán pozitív fejlemények, akiket nagyon idegesítenek a turisták. De azért az is valószínű, hogy az érintett városok határozott, koncepciózus fellépése nélkül ez kevés lesz, és a közeljövőben az ilyen helyeken egyre feszültebbé válik a turisták és a helyiek viszonya.