Eljött a privatizáció, a reálértéket sem sikerült megőrizni
További Gazdaság cikkek
- Jelentős növekedést ért el az MBH Bank
- Orbán Viktornak minél hamarabb ki kell mondania egy nagyon fontos nevet
- Jók a turizmus idei számai, de látszik, hogy a magyarok kevésbé tudnak utazni
- Helyreállt a 2-es metró közlekedése, miután egy utasokkal teli szerelvény a Duna alatt rekedt
- Felpörög a logisztikai ágazat, már látszanak az előjelek
Két részletben is beszállt az állam egy kis magyar bankba, a Gránit Bankba, 2013-ban és 2015-ben összesen 4,3 milliárd közpénzt toltunk az intézménybe, furcsa indokokkal. Most kiszállt az állam, a bank vezérigazgatója, Hegedüs Éva vette meg a teljes állami részesedést.
Mennyiért?
A legfontosabb kérdés persze ilyenkor leginkább az, hogy mennyiért privatizálhatott Hegedüs:
- Ha ezt 4,3 milliárdot kockázatmentes kamattal fialtattuk volna az elmúlt években, akkor 4,6 milliárdunk lenne most. Magyar kereskedelmi bankban kisebbségi részvényesnek lenni pedig nagyon kockázatos, tehát ennél jóval magasabb hozamot várhattunk volna.
- Ha a bank saját tőkéje alapján nézzük meg az állami részesedés értékét, akkor az legalább 4,85 milliárd forintot érhetett ma.
Pénteken pedig Varga Mihály nagy sikerként bejelentette, hogy 4,5 milliárdért adta el az állami tulajdonrészt a nyereséges bank vezérigazgatójának, Hegedüs Évának. Az ügyről itt írtunk legutóbb, lehetett sejteni korábban is, hogy gyanús Vargáék egész manővere, az állam ugyanis bejelentetten gyorsan le akarta zárni a privatizációt, eleve nem kalkulálhattak igazán részletes és mély átvilágítással.
Az államok persze az ilyen furcsa államosításoknál jellemzően egyéb célokra szoktak hivatkozni, amik miatt pénzt kell költenünk egy kijelölt magáncégre. De itt mondjuk eleve elég érthetetlen volt, hogy az államnak egyáltalán milyen érve lehetett 2010 után nem sokkal beszállnia két magánbankba, a Széchenyi Bankba és a Gránit Bankba. Nem is erőltették meg magukat különösebben az indoklással. Most a kiszállásnál se tették, annyit árult el az NGM, hogy
érdemesnek tartották
a beszállást a bankba, illetve azért, hogy „megfelelő súlyban kapjanak szerepet a hazai tulajdonú pénzintézetek”.
A személyének kéne örülnünk
A nyilvános, kétfordulós privatizáció nehezen sikerülhetett volna rosszabbul: a kiszállásnál végül valamiért nem volt verseny, csak egy kötelező érvényű ajánlat érkezett, Hegedűs Éváéké.
Varga Mihály szerint Hegedüs további „tulajdonszerzése által nem csak hazai kézben maradnak az állam Gránit-részvényei, hanem olyan tulajdonosa lesz az állami részesedésnek, akinek személye garancia a bank további fejlődéséhez és sikeres működéséhez”.
Hegedüs a Portfoliónak adott pénteki interjújában sem kommentálta az árat, annyit jelzett, hogy a 4,5 milliárd forint nominálisan több, mint az évekkel ezelőtt a bankba tolt 4,3 milliárd forint közpénz.
Rövid Gránit-történelem
A Gránit Bank fiatal intézmény, bár elvileg régóta működik, de a mindenféle jogelőddel, amelyeknek ÁVB, West LB, Milton volt a neve, nem nagyon érdemes foglalkozni, ezek ugyanis nem voltak aktívak. A bankban leginkább Demján Sándor látott fantáziát, aki régóta szeretett volna magának egy bankot. Már a német West LB eladási kísérletekor bejelentkezett, de akkor még Veres Tibor (Wallis) megelőzte. Veres azonban gyorsan kiszállt, legalábbis pillanatokkal a vásárlása után eladta részvénycsomagját Demján részére (nyilván némi felárral). Demján már ekkor a bankot ma is vezető és immár meghatározó tulajdonos Hegedüs Éva vezetésével futtatta fel a bankot, aki rögtön részvényeket vásárolt Demjántól, de szavazati többséget akkor szerzett, amikor ő vette meg a kiszálló Demján Sándor pakettjét is. Hegedüs Éva és családja komolyan elkötelezett a bank iránt, hiszen piaci információk alapján úgy tudjuk, hogy ma már egyik fia is a bankban dolgozik és a család több tagja is tulajdonos.