Skandináviában is kínai pénzből épülhet a vasút

2018.01.28. 14:45

Úgy tűnik, hogy a Kína nemcsak Budapest és Belgrád között szeretne vasutat építeni, hanem egy kicsit északabbra és nyugatabbra is szeretne összekötni európai fővárosokat. A Local.no szerint egy kínai delegáció nemrég Norvégiába utazott, hogy arról tárgyaljon, hogy hogyan lehetne kínai pénzből gyorsvasutat építeni Oslo és Stockholm között. 

Az ötlet, hogy javítsák a svéd és norvég fővárosok vasúti összeköttetését nem a kínaiaktól jött, erre már alakult egy svéd-norvég közös bizottság. A tervek szerint vagy a már meglévő vonalat újítanák fel 50 milliárd norvég koronáért, vagyis nagyjából 1600 milliárd forintért, vagy több mint háromszor ennyiért, 170 milliárd koronáért egy teljesen új gyorsvasút pályát húznának fel. A fejlesztéssel remélhetőleg 5 órával meg lehetne rövidíteni a Stockholm és Oslo közötti utat, így három óra alatt el lehetne jutni az egyik fővárosból a másikba. 

Arról egyelőre még nem született döntés, hogy Kína beszáll-e a fejlesztésbe, és ha igen, milyen feltételekkel. A közös bizottság vezetője viszont a projekt nagyon nyereséges lenne, már pár év alatt visszahozná a befektetett milliárdokat.