Az állam helyett a családjának fizet adót Kuna Tibor cége

FullSizeRender
2018.02.12. 13:48

A tao-támogatások rendszere, vagyis az, hogy a cégek a társasági adójuk egy részéből sportcsapatokat vagy kulturális egyesületeket is támogathatnak, a kormány egyik leginkább féltve őrzött titka. A kormány már többször akart törvényt módosítani, hogy ne kelljen kiadnia az adatokat arról, melyik cég melyik focicsapatot mennyi közpénzzel támogatta, vehemensen harcolt az ellen az értelmezés ellen, hogy a tao-támogatás közpénznek minősül, így pedig az ezzel kapcsolatos adatok közérdekűek, sőt, egyes minisztériumok inkább bűncselekményeket követnek el, mintsem hogy eleget tegyenek a jogerős bírói döntésnek, és kiadják a tao-program adatait.

Nem is teljesen csoda, hogy a kormány szeretné titokban tartani ezt a rendszert – máskülönben ugyanis olyan történetek kerülnének nyilvánosságra, mint amiről ez a cikk is szól. Olyan dokumentumokhoz jutottunk hozzá, amelyekből kiderül:

a kormány egyik kedvenc pr-ügynöksége a tulajdonos apósának fizeti az adója egy részét az államkassza helyett.

Mindez persze a 2009 óta kiépült rendszerben egyáltalán nem illegális, mégis fölmerül a kérdés, hogy ez szolgálja-e legjobban Magyarország fejlődését.

A cég, amelyről szó van, a Trinity Communications, a korábbi fidelitasos Kuna Tibor cége, amely sorra nyeri a kormányzati kommunikációs pályázatokat. Kommunikációs karrierje előtt – még az első Orbán-kormány idején – Kuna Tibor az Ifjúsági Minisztériumban dolgozott, ahol olyan remek barátokat szerzett, mint például Szijjártó Péter jelenlegi külügyminiszter.

Később a magánszférában folytatta, ahol először a Young & Partners nevű kommunikációs céggel lett nagyon sikeres a kormányzati kommunikációs közbeszerzéseken a 2010-es kormányváltás után, majd beszállt a Trinity Communicationsbe, amely sokszor Kuna másik cégével versenyez a zsíros megbízásokért.

Ezek a cégek értékesítették a kormány menekültellenes plakátjait, promózták a vizes vb-t,  végeznek kommunikációs kampányokat a legnagyobb állami cégeknek, és nyomtatnak a pécsi egyetemnek. Mindezeknek hála pedig Kuna Tibor 2017-ben már fölkerült a száz leggazdagabb magyar listájára 7,9 milliárd forintos vagyonnal. 

Az állami megbízásokból befolyó nyeresége után fizetendő társasági adójából pedig pár tízmillió forint tao-támogatásként Kuna Tibor apósának kosárlabdás cégénél kötött ki. Ez önmagában persze nem törvénytelen, de jól mutatja, hogy a kormány féltve őrzött programja hogyan tudja a családi és baráti tőkefelhalmozás eszközévé tenni azt a pénzt, amiről már az ország legfontosabb bírósága is kimondta, hogy az a közé.

Családi adókedvezmény

A Salgó Basket Kft. 2014-ben alakult azzal a céllal, hogy felpezsdítse a salgótarjáni kosárlabdaéletet, és segítsen a jövő kosarasainak kinevelésében. Ehhez meg is kapta a BGF 2012-ben bezárt salgótarjáni karának addig kihasználatlanul álló tornatermét, amit azóta is lelkesen fejleszt.

Tavaly például újraparkettázták a pályát, kicserélték a világítást, idén pedig az öltözők és a vizes blokk felújítását kezdték el. A termet használják is, hobbijátékosoktól a helyi másodosztályú klubig bérlik a pályát. Emellett a cég két utánpótláscsapatot is menedzsel, egy 10-11 és egy 12 évesekből álló csapatot, amelyek ugyan Salgó Basket néven kosaraznak, de csak a meccseik vannak a városban, a srácok ugyanis mind a Szécsényben járnak iskolába, és ott is edzenek.

A Salgó Basket viszont nem igazán profitábilis vállalkozás, a terem kiadásából alig van bevétel, kicsit több mint kétmillió forint, az üzemeltetés és a két csapat viszont csak viszi a pénzt, így a 2016-os évet például 1,7 millió forint veszteséggel zárta a cég. Szerencsére viszont a Salgó Basket sikeresen szerepel a Magyar Kosárlabdázók Szövetsége által kiírt tao-pályázatokon,

A 2016 ÓTA TÖBB MINT 60 MILLIÓ FORINT SPORTTÁMOGATÁST NYERT EL.

Ennek közel fele pedig biztos, hogy Kuna Tibor cégétől jött. A cég ügyeit ismerő forrásunk szerint kifejezetten erre az üzleti modellre alapították a társaságot, vagyis arra, hogy majd lesz olyan cég, amely támogatja a társasági adójából a Salgó Basketet. Sőt, állítólag már a kezdetektől tudni lehetett, hogy Kuna Tibor valamelyik vállalkozása lesz a salgótarjáni kosárlabda felvirágoztatója. A Salgó Basketet alapító és ügyvezetőként menedzselő Berczelly Béla ugyanis a kormánnyal virágzó kapcsolatban lévő üzletember gyermekeinek nagyapja.

Biztos bevétel

A Trinity Communications

  • 2016-ban 13,9 millió forint,
  • 2017-ben pedig 14,7 millió forint társasági adó odautalásáról írt alá együttműködési megállapodást a Salgó Basket Kft.-vel.
  • Ehhez még 7,4 milliót hozzádobott egy másik kommunikációs cég, a Genesis 2015 7,4 millió forintos támogatása (ezt a céget Hevér Kristóf vezeti, aki Kuna Tiborhoz hasonlóan ózdi és volt fidelitasos).

Ezzel a három megállapodással össze is jön az a 36 millió forint, amelynek az összekalapozására a kosárlabda-szövetség szabad utat adott Berczelly cégének.

A legtöbb pénzt ingatlanfelújításra, vagyis az önkormányzattól kapott tornaterem fejlesztésére kapta a Salgó Basket, 2016/2017-ben 15,6 millió forintot, ebből újult a parketta és a világítás. Ha viszont ezek is hasonlóan újultak fel, mint a Salgó Basket öltözője, akkor nem biztos, hogy ennyibe is került maga a felújítás.

A 2018-ban végrehajtott felújítás (amire 8 millió forint tao-támogatást kapott a Salgó Basket) a cég pályázata szerint ugyanis 8,3 millió forinttal többe került, mint amekkora összeggel a cég a saját költségvetésében számolt, legalábbis ez látszik azokból az anyagokból, amelyek hozzánk elkerültek. Ez a tao-támogatás viszont már nem a Trinitytől jött, legalábbis Kuna Tibor kérdésünkre azt válaszolta, hogy erre a támogatási időszakra nem írtak alá megállapodást a Salgó Baskettel. 

Megkérdeztük Kuna Tibort arról, hogy tényleg az apósa cégének adott-e tao-támogatást a Trinity. Válaszában hosszan magasztalta a Salgó Basket munkáját. A kosárpálya felújítását „helyi csodának" írta le, amelynek hatására „az enyészetből kézzelfogható eredmények születtek". Leírása szerint a helyi tornacsarnok az enyészeté volt, balesetveszélyes volt a parketta, borzasztóak voltak az állapotok, de „köszönhetően annak a pár lelkes idősödő úrnak, többek között Berczelly Bélának", ez mind megváltozott. Azt viszont csak egy második levélben ismerte be, hogy Berczelly úr az apósa, miután erre az első levél után rákérdeztünk.

(Borítókép: Young & Partners és a Trinity Communications céghelye 2015-ben - fotó: Bődey János / Index)