Magyar Turisztikai Ügynökség: Ha bevándorlás van, vége a turizmusnak

2018.04.03. 08:34

"Ha bevándorlás van, nincs turizmus" - ezzel az erős üzenettel szállt bele a Fidesz kampányába a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán.

A Magyar Időknek adott interjújában ráerősített Orbán Viktor múlt heti mondására, miszerint akár már évi tízezer bevándorló is "kiszorítaná a szuszt a magyar gazdaságból". Guller úgy vélte, a turizmus lenne az első, ami megérezné a bevándorás negatív hatásait. Pénz sem maradna igazán a fejlesztésekre, ha a bevándorlókra kell költenünk, a migráció egyszerűen "megbénítaná" a turizmus fejlődését.

Az állami turisztikai megaközpontot irányító Guller levezette, hogy ha migráció van, vesztesekké válnak a gyógyfürdők, konferenciák, a vallásturizmus, de még a "családbarát vendéglátás is elveszítené eddigi vonzerejét."

A KSH-ra hivatkozva példaként említette azt is, hogy a magyarok jelenleg mennyire biztonságban érzik magukat az utcákon, de ez megváltozna a migrációval. (Igaz olyan OECD-felmérés is megjelent már, amely alapján úgy tűnik, már a kormánypropaganda erősödésével párhuzamosan elkezdtek félni a magyarok az utcákon, migránsok ehhez nem is kellettek.)

"Ki kell mondani: ma Bécs, München, a Comói-tó nem ugyanaz, mint régen. Németország nagyvárosaiban, a fő pályaudvarok környékén arab nyelvű boltok nyíltak, mert akkora lett a vásárlóerő, megváltozott minden – ez az ott élők mindennapjain túl márpedig a turizmusra is egészen biztosan rányomja a bélyegét" - mondta.