Felépítette a világ legnagyobb reklámcégét, ami most miatta omolhat össze

Volt, aki Martin Sorrellt undok kis szemétládának tartotta, mások viszont tisztelték azért, amit felépített, és ami most, nélküle, nagy eséllyel annyi darabra eshet szét, ahányból összetákolták az évek alatt. A WPP egyike a globális reklámpiacot uraló négy nagy konglomerátumnak – ezek közül is a legnagyobb –, és most egyszerre teheti tönkre a Google, a Facebook és saját alapítója.

A WPP nemtúl ismert márka annak, aki nem a reklámszakmában dolgozik, ahogy a közel 400 leányvállalatának neve sem annyira ismerős az átlagfogyasztónak. Viszont a WPP-ernyő alá tartozó cégek olyan márkák hirdetéseit kezelik, mint a Ford, az Unilever, a Procter & Gamble vagy a HSBC. Vagyis mindent megpróbáltak már eladni nekünk a csokitól a mosószeren át az autókig. Nekünk, magyaroknak is, az országban ugyanis a WPP weboldala szerint a cég 24 leányvállalata aktív. A társaságnak 112 országban 3000 irodája van nagyjából 200 ezer dolgozóval.

Ez a birodalom nem épülhetett volna fel Martin Sorrell nélkül, akinek talán legnagyobb érdeme az volt, hogy baromi pofátlan volt az üzletben. A most 73 éves, orosz zsidó emigránsok gyerekeként, London északi részén született Sorrell a reklámszakmában nőtt fel.

1977-től 1985-ig a Saatchi & Saatchi nevű reklámcég pénzügyi vezetője volt, ahol több alkalommal lemenedzselte, ahogy a cég bekebelezett kisebb vállalkozásokat. 1985-ben viszont elhatározta, hogy mindezt a saját szakállára is csinálhatná, így felvett egy kölcsönt a Saatchi & Saatchi részvényeire, és abból többségi részesedést vásárolt a Wire and Plastic Products nevű, alapvetően bevásárlókosarakat gyártó cégben. 

2010-re annyi céget vásárolt össze, hogy amikor a Guardian rákérdezett azok pontos számára, csak annyit mondott: „Fogalmam sincs, de nagyon sok. Nagyon sok.”

Az ellenséges felvásárló

Ez a folyamat persze nem ment anélkül, hogy fel ne bosszantson egy csomó embert, hiszen Sorrell és cége az ún. ellenséges felvásárlásra specializálódott. Ez azt jelenti, amikor valaki úgy kezdi nagy léptékben felvásárolni egy cég részvényeit, hogy az adott cég vezetésével erről nem egyeztetett, az nem egyezett bele, vagyis a befektető a cég vezetésének akarata ellenére lesz tulajdonos. Sorrell viszont úgy tartotta, hogy az ellenséges felvásárlást igazából egyetlen ember tartja ellenségesnek, az adott cég vezérigazgatója, a cég részvényeseivel, dolgozóival vagy ügyfeleivel szemben nem ellenséges. 

Ez az érv viszont nem igazán hatotta meg Sorrellék áldozatait, akiknek általában nem volt túl jó véleményük az új főnökről. David Ogilvy, a Magyarországon is aktív Ogilvy & Mather korábbi tulajdonosa és vezetője például undok kis szemétládának titulálta Sorrellt (bár később megbékélt, és vezető beosztásban dolgozott a WPP-ben) , Chris Ingram, a Tempus nevű brit reklámvállalat vezetője pedig, amikor a WPP folyamatosan növelte a részesedését a cégben, azt mondta:

Közvetlen riválisain kívül viszont Martin Sorrell elég nagy tiszteletnek örvendett, részben nyilván pont azért, amiért a versenytársai gyűlölték. Sorrellt Erzsébet királynő lovaggá ütötte, meghívott vendég volt Obama elnök beavatásán, visszatérő vendég volt a davosi csúcstalálkozókon, a pénzügyi sajtó pedig előszeretettel kérte ki a véleményét a brit, amerikai vagy globális gazdaság kérdéseiben. Aztán felmerült a vád vele szemben, hogy visszaélt a cég pénzével.

Egy birodalom vége?

Idén április elején jött ki a hír, hogy a WPP vállalat igazgatósága belső vizsgálatot rendelt el, mert arra gyanakszanak, hogy Sorrell visszaélt a cég vagyonával, vagyis azt a saját magára költötte. Pedig már így is hatalmas fizetést állapított meg magának, az elmúlt öt évben 200 millió fontot, vagyis közel 72 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, amit az igazgatóság elnézett neki, mert közben a cégnek is jól ment.

Ahogy viszont az elmúlt években a reklámpiacon egyre erősödött a Google és a Facebook, az ügyfelek pedig egyre inkább az olcsó és reklámcégeket kicsit fölöslegessé tevő online hirdetések felé fordultak a tévés reklámok, plakátok és hasonlók helyett, a WPP-nek is elkezdett rosszul állni a szénája. Ilyen helyzetben az igazgatóság nem nézte tovább ölbe tett kézzel, hogy Sorrell magára költi a cég pénzét. 

A vezérigazgató persze tagadta, hogy visszaélt volna a cég vagyonával, de azért sokatmondó, hogy egy nappal azelőtt, hogy a belső vizsgálat eredménye megjelent volna, inkább lemondott. A cég pedig semmi konkrétat nem közölt, hogy mivel is gyanúsították a vezérigazgatót vagy mire jutott a nyomozás.

Sorrell a cég dolgozóinak küldött levelében azt írta, hogy „ez a mostani zavar”, amivel valószínűleg az őt ért vádakra és a vizsgálatra utalt, túl nagy nyomást helyez az üzletre, így a dolgozóknak, a részvényeseknek és az ügyfeleknek is az lesz a legjobb, ha ő inkább távozik.

A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint viszont Sorrell távozása a harminc év alatt felépített birodalom széthullásához vezethet, mivel a vezérigazgató nem igazán nevelt ki magának utódot. A cég vezetését ideiglenesen az igazgatóság elnöke, Roberto Quarta vette át, amíg nem találnak megfelelő jelöltet. Viszont ez az interregnum oda vezethet, hogy mások etetik meg a WPP-vel a saját főztjét, és megpróbálják rákényszeríteni a céget, hogy adja el a különböző leányvállalatait.