Finn ételrendelő app jön Budapestre

2018.05.29. 14:55

Már Budapesten is elérhető a Finnországból indult ételrendelő szolgáltatás, a Wolt. Kezdetben Pesten, a körút által határolt területen indul a kiszállítás, az első héten közel 20 étteremmel. Az éttermek száma és a kiszállítási terület folyamatosan növekedni fog az igényeknek megfelelően a terv szerint - derül ki a Wolt közleményéből.

A Wolt elérhető számítógépről és okostelefonról is, alkalmazás formájában. Finnországban a kezdetekkor kevesebb mint egy év alatt 130 ezer felhasználó és 500 étterem csatlakozott a Wolthoz. Miki Kuusi ügyvezető és társalapító 2016-ban, 26 évesen felkerült a Forbes magazin 30 sikeres fiatal 30 alatt listájára tech kategóriában, egy másik társalapító Elias Aalto pedig Apple Design Award díjban részesült.

Kuusi szerint Budapest kitűnően alkalmas a terjeszkedésre, azt várják, hogy olyan éttermek is elkezdenek majd kiszállítani, amik eddig csak helyben szolgálták ki a vendégeiket. Kuusi állítása azért is érdekes, mert fél éven belül a Wolt az ötödik hasonló alkalmazás, ami megjelentik a budapesti piacon (háromról ebben a cikkben írtunk, és a Netpincér Go május elején indult).

A felület fejlesztése Finnországból valósul meg, viszont a helyi marketing, az itteni éttermekkel való kapcsolattartás és a futárok irányítása mind-mind a magyar csapat feladata. Szintén helyben működik majd egy ügyfélszolgálat, akik az appon keresztül nyitvatartási időben élő chat kapcsolaton keresztül segítik a felhasználókat, az éttermeket és a futárokat is. A felhasználó megrendelése után rögtön láthatja, milyen járművel és mennyi idő alatt fogja a futár kiszállítani a rendelését. Ez után minden lépést valós időben követhet végig az applikáció által küldött értesítéseken keresztül vagy oda belépve, és még az is látható a térképen, hol jár éppen a futár.

A Wolt futárai a kiszállítást vegyesen biciklivel, robogóval és autóval is végzik. Helyszíntől függően választja ki a rendszer, melyik rendelés teljesítésére épp milyen jármű a leginkább alkalmas. Ennek az algoritmus-vezérelt kiszállítási rendszernek köszönhető, hogy az átlagos szállítási idő 30 perc körül mozog. A kiszállítási díj az étteremtől való távolság függvénye, 499 Ft-os alapdíjról indul.

A Wolt mögött több nagy nevű befektető is áll. Köztük van például a Skype-alapító Niklas Zennström, aki ügyvezetőként a nulláról 300 millió felhasználóig futtatta fel a videóhívást biztosító szolgáltatást. Ugyancsak a befektetők táborát erősítik a Nokia elnökségi tagjai Risto Siilasmaa és Ilkka Paananen.

A budapesti ételfutár-piacról itt írtunk korábban. 

Kapcsolódó
Ha ez bejön, nem hoz többé kihűlt pizzát a futár

Ha ez bejön, nem hoz többé kihűlt pizzát a futár

Három cég indít alkalmazást nagyjából egyszerre, hogy megreformálják az ételrendelést. Az első tapasztalok jók – kérdés, mit kezdenek majd egymással. A kajarendelés után a teljes futárpiac meghódítása a cél.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

Neked ajánlott