Ilona
17 °C
33 °C

Matolcsy unokatestvérei megfordították a Pécsi Sörgyárat

2018.05.30. 16:55

Szemerey Tamás és Szemerey Zoltán, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérei, úgy tűnik, csodát tettek a Pécsi Sörgyárral, legalábbis valami ilyesmi látszik a cég 2017-es beszámolójából. Szemereyék tavaly nyáron lettek a sörgyár 99 százalékos tulajdonosai, és láss csodát, a cég, amely 2016-ban még félmilliárd forint veszteséget termelt, tavaly már 264 millió forint profitot hozott.

Mindezt úgy, hogy több két milliárd forinttal amúgy alacsonyabb volt a bevétele, 6,5 milliárd forint helyett 4,1 milliárd. Az látszik a mérlegből, hogy a sörgyár tavaly sokkal kevésbé volt eladósodva, mint volt 2016-ban, vagy 40 millió forinttal kevesebb kamatot kell fizetnie, és meg is válhattak pár embertől, mert vagy 100 millió forinttal kevesebbet költöttek bérekre. A cégből amúgy Szemereyék nem vettek ki osztalékot.

Szemerey fő cége, a BanKonzult kft, amelyen keresztül a céghálójának nagy részében tulajdonos, rosszabbul teljesített tavaly, mint 2016-ban. A cég 2017-ben 353 millió forintos bevételből 15,8 millió forint profitot könyvelt el, míg 2016-ban 35 milliót, igaz, az akkor szinte teljesen pénzügyi műveletekből folyt be, amikből, úgy tűnik, 2017-re nem jutott annyi. 

Szemerey bankjának, a Növekedési Hitelbanknak is jól ment tavaly, a 2016-os 54 milliós veszteség után 2017-ben 23 milliós profitja volt. Igaz, az MNB-s növekedési hitelek kiszórására felhúzott bank, amely például Matolcsy György jegybankelnök fiának is adott hitelt, a pénzügyi műveleteken pont bukott tavaly 146 milliót, de “egyéb üzleti tevékenységekkel” több mint egymilliárd forintot keresett.

Szemerey Tamás Mészáros Lőrinc mellett talán a NER egyik legnagyobb nyertese, már a gazdagodást illeti. Matolcsy György unokatestvére a Napi.hu listája szerint 2016-ról 2017-re majdnem 30 milliárd forinttal nőtt a vagyona, részint például a Pécsi Sörgyár megvásárlásával és azzal, hogy tulajdonos lett az MKB Bankban. Ezzel jelenleg ő a 23. leggazdagabb magyar.