A Nissan is hazudott a motorjairól

2018.07.09. 12:01 Módosítva: 2018.07.09. 12:01

A japán Nissan autógyártó cég beismerte, hogy a legtöbb gyárában is meghamisították a motorok károsanyag-kibocsátásáról szóló adatokat – írja a BBC. A vállalat annyit közölt, hogy az ellenőrző tesztek eltértek az elvárásoktól, bármit is jelentsen ez. Azt nem árulták el, hogy hány autó lehet érintett, csak azt, hogy végére járnak az ügynek, alapos belső vizsgálatot fognak végezni, és megteszik a szükséges lépéseket. 

A bejelentésre a Nissan részvényárfolyama 4,5 százalékot esett. A cégnek nem ez az első botránya az elmúlt években, tavaly 1,2 millió autót kellett visszahívnia és a forgalmazást is le kellett állítani Japánban egy időre, mert kiderült, hogy nem megfelelően végezték el az autók biztonsági ellenőrzését. A károsanyag-kibocsátással kapcsolatos botrányok, amelyek a Volkswagen csaló dízel-motorjai körül robbantak ki, eddig még elkerülték a céget. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

Neked ajánlott