Viola
-6 °C
-2 °C

Nagyobb nyugdíjprémiumot ígér a kormány

2018.10.02. 08:59

Idén magasabb lesz a nyugdíjprémium, mint tavaly, várhatóan 18 ezer forint - ezt mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

A nyugdíjprémium alapelve, hogy a gazdasági növekedésből mindenki részesüljön, az idősek is. Ezt úgy számolják ki, hogy, hogy ha az éves gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a növekménnyel megszorozzák az egyheti nyugdíjat és így megkapják a nyugdíjprémium összegét.

Novák szerint tartósan jó pályára állt a gazdaság, így tavaly már fizetett nyugdíjprémiumot a kormány, 12 ezer forintot. Idén a 4,4 százalékos gazdasági növekedésre számít a kormány, így a nyugdíjprémium várhatóan 18 ezer forint körül lehet. A pénzt még az év vége előtt megkapják az érintettek, hozzávetőleg 2,6 millió, nyugdíjban illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a következő hónapokban életbe lépő jogszabályváltozásoknak köszönhetően egyre olcsóbb lesz a nyugdíjasok foglalkoztatása, így könnyebben tudnak majd visszatérni a munkaerőpiacra.