Hogy kerül két sör egy néven piacra?

5K8A1150[1]
2018.10.07. 17:02 Módosítva: 2018.10.07. 17:10
Kié a sör? Akié a recept és aki főzi, vagy aki belelátta a sikert, brandet és marketinget tett mögé? El lehet-e választani a dobozt, azt, ami rá van írva, a brand arculati elemeit attól a folyadéktól, ami benne van? Van-e értéke önmagában egy sörvédjegynek a sör nélkül? Erről megy most a vita Bart Dániel és Gyenge Zsolt között a Keserű Méz kapcsán.

Bart Dániel újságíró és sörblogger. 2009-ben indított szponzorblogot Folyékony Kenyér néven. Miközben egyre jobban beleásta magát a komló világába, eljutott a Fóti Kézműves Sörfőzdébe is. Állítása szerint akkor kóstolta először a később Keserű Méz néven legendássá vált kézműves sört, amelyet kifejlesztője, a sörmester Gyenge Zsolt akkor még csak egy izgalmas kísérletnek tartott.

Bart viszont belelátta a későbbi sikert, és rávette a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosát, hogy csináljanak belőle egy ütős sörmárkát. Zsolt főzzön, Dániel pedig kapcsolatai, marketingérzéke és kocsmái révén népszerűsítse azt.

Hihetetlen, de az együttműködésről nem készült semmilyen írásos dokumentum.

Idén januárig, hat éven keresztül csak szóbeli megállapodás alapján működtek együtt: Gyenge Zsolt főzött, eladta a sört, Bart Dániel reklámozta és a forgalom után meghatározott arányú jutalékot kapott.

A kapcsolat azonban elkezdett megromlani, ahogy Bart szerint a sör minősége is. „Amikor ezt szóvá tettem, csak hárítás volt a választ, néhány év után feladtam, hogy ezt folyamatosan visszajelezzem. Nem foglalkoztam annyit a márkával, ez az eladási számokon is meglátszott, de a Keserű Méz továbbra is piacon volt.”

Ez a kézműves jellegű, műfaját tekintve hopláger (magyar stílusú, klasszikus kisüzemi lágersör) a szokásosnál jóval több komlót tartalmazó, ezáltal keserűbb ízű sör nagy siker volt pedig. „Az induláskor azonnal berobbant, beraktam a Szimplakertbe, először folyt egy csapból kézműves sör szórakozóhelyen” – emlékezett Bart Dániel.

A 2011-es Főzdefeszten az egyik legnagyobb siker volt, az akkor debütáló Grabanc mellett. (Úgy tudjuk, a Főzdefeszttel kapcsolatban is volt összetűzés a két fél között, de erről közelebbit nem árultak el a felek.) Bart Dániel a bloggerkedés mellett éveken át szervezője volt a sörfesztiválnak, mellette szórakozóhelyei vannak, övé az Élesztőház, a Kis Szimpla, de van kocsmája Berlinben is és italkereskedése is, amelynek fő tevékenysége a sörexport.

„Egyszer csak kaptam egy telefont Zsolttól, hogy neki már olyan ráfizetéses ennek a sörnek a gyártása, hogy leáll vele. Válaszoltam neki, hogy rendben, ő viszont másnapra meggondolta magát” – mesélte Bart Dániel, honnan indult a végleges összeveszés. Bart ekkor azt mondta neki, akkor vegye meg tőle a márkát, mert ő tovább nem járul hozzá annak használatához.

Ezen a ponton el kell mondani, hogy Bart két ízben védette le a márkát. Először 2011-ben azt a szóösszetételt, hogy Keserű Méz, majd ügyvédje tanácsára 2017-ben ugyanezt a dobozon található rajzos képpel együtt. Ez utóbbi védjegybejegyzést támadta meg nemrég a korábbi partner, csak erre adott neki lehetőséget a jog, az öt évnél régebbi bejegyzést már nem támadhatta meg.

A két fél több körben próbált megegyezni a márka értékéről, volt szó arról, hogy Gyenge veszi meg a brandet, de arról is, hogy külső beruházó lép a képbe.

Úgy tudjuk, 2 és 20 millió közti árak merültek fel az egyezkedés során, de ugye egyik sem valósult meg. Idén január óta nem beszélnek egymással a felek, Gyenge főzi tovább a sört, Bart nem kapja az eddigi jutalékot sem, két héttel ezelőtt pedig merészet lépett, és piacra dobta a saját Keserű Mézét. Ugyanaz a név, és a címke is megegyezik, csak a kiszerelés más: az új Méz nem csatosüvegben, hanem dobozban érkezik; az italban maradt a komló túlsúlya, csak most egy másik sörfőző készíti neki az italt. A brandtulajdonos most versenyt hirdetett, ki tudja a legjobban újrafogalmazni a Keserű Mézt és a hopláger műfajt, így mindig más sörfőzőt kér majd fel, hogy töltse meg a dobozát. Az új sört egyelőre a saját kocsmáiban értékesíti, elsőre kétezer doboz készült el.

Zajlik a vizsgálat

Közben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál zajlik a vizsgálat, hogy kié a márka. „Míg ez le nem zárul, ha akarnék se tudnék lépni az ügyben, hogy a jogsértő gyártást szüntesse be a Fóti Sörfőzde” – mondja Bart.

A hivatal az Index kérdésére elmondta, Bart Dániel javára oltalom alatt áll a Keserű méz szóösszetétel (2011. májusi bejelentés) és a Keserű Méz színes ábrás védjegy (2017. februári bejelentés). Az utóbbi védjegyet támadta meg 2018. február 9-én a Söripari Vállalkozás Kft. (Gyenge Zsolt cége) rosszhiszemű védjegybejelentésre és "lajstromozás nélküli korábbi megjelölés-használatra" hivatkozva, ami magyarul annyit jelent, hogy szerinte korábbi társa már akkor is használta a védjegyet, amikor az még nem állt oltalom alatt.

"A törlési eljárás jelenleg folyamatban van. Az eljárás befejezésének várható időpontjáról nem áll módunkban tájékoztatást adni, ugyanis annak írásbeli előkészítő szakasza zajlik, lezárulását követően a Hivatal szóbeli tárgyalás alapján hozza meg határozatát" - írta még a védjegyhivatal. (Söröknél, üdítőknél nem ismeretlen a márkanév-vita, gondoljunk csak a Traubira vagy a Csíki Sörre.)

Gyenge Zsoltot is kerestük, sőt, el is értük, nyilatkozott is nekünk, majd pár órával később írásban visszavonta nekünk tett nyilatkozatát. Csak ennek az egy mondatnak a közléséhez járult hozzá: „A Keserű Méz sör védjegyoltalma jelenleg bírósági szakban van, ennek lezártáig nem szeretnék az ügyben nyilatkozni.” Véleményét még ezzel a szeptember 20-i Facebook-poszttal tudjuk kiegészíteni, amit a Fóti Sörfőzde FB-oldalán tett közzé:

„Kedves Barátaink, Partnereink, Fogyasztóink!

Sörfőzdénk idestova 26 éve kezdte meg a működését, az első hazai sörboom idején. A hőskorszakban még több mint 300 kisüzemi sörfőzde működött az országban és igazi kollégák voltunk, mai napig tartó barátságok alakultak ki. Később ezek a kapcsolatok - amikor 40 alá csökkent a sörfőzdék száma -egyre erősebbek lettek, hiszen egymásra voltunk utalva, és ott segítettük egymást ahol tudtuk. Mondhatni, egy igazi család voltunk.

A magyarországi sörforradalom következtében, ahogy szaporodtak a főzdék, ez a szektor is felhígult, korábban nem tapasztalt lépéseket látunk némely új szereplőtől. Kollégák elcsábítása, üzletek lenyúlása, folytathatnám.

Ám a mostani skandalum minden korábbi aljasságot felülmúl. Sörfőzdénk és talán az egész kisüzemi sörpiac legismertebb sörét tegnaptól hamisítják. Egy meglehetősen silány megjelenésű dobozban hozzák forgalomba ezt a fake terméket.

Szeretném nyomatékosítani, hogy az eredeti Keserű Mézt továbbra is a Fóti Kézműves Sörfőzde gyártja és ez a továbbiakban is így lesz.

Nem szoktam megosztásokat kérni, most azonban örülnék, ha hozzásegítenétek, hogy ez a hír minél több emberhez és sörbaráthoz eljusson.

Köszönöm.”