Takarékos olimpiát akartak, nem jött össze. Nagyon nem

A budapesti olimpia meghiúsult pályázatában a pontosságáról méltán világhíres PrinceWaterhouseCoopers könyvvizsgálócég 774 milliárd forintra taksálta a játékok lebonyolításának költségvetését, egy olyan városban, ahol a sportinfrastruktúra messze nem világszínvonalú, a tömegközlekedés leharcolt, évekbe telik megszervezni egyetlen metróvonal felújítását, a szállodai férőhelyek szűkösek, és egyes helyeken manapság már a szemetet sem nagyon sikerül elszállítani.

Ehhez képest a 2020-as játékok rendezője, a szűken vett belvárosát tekintve 9 milliós, agglomerációját tekintve olyan 30 milliós, híresen pontos tömegközlekedéssel rendelkező (a metróvonalak számát nem lenne fair összehasonlítani), a budapestihez képest végtelen szállodai férőhellyel és fejlett országhoz méltó sportinfrastruktúrával rendelkező Tokió mai árfolyamon olyan 1800 milliárd forintra taksálta a költségeket 2013-ban, amikor a 2020-as játékok megrendezésére pályázott. 

Már első ránézésre is nehezen érthető, hogy a japánoknak miért volt szükségük két és félszer annyi pénzre, mint Budapestnek, az meg aztán végképp, hogy még ennyiből sem tudtak kijönni: a japán számvevőszék októberi jelentése szerint 

Bár a szervezők vitatják a számokat, és állításuk szerint mindent bevetnek, hogy visszafogják a költségvetést, a dolog a jelek szerint nem nagyon működik. Úgy sikerül majd egy újabb olimpiát a tervezett költség sokszorosáért lebonyolítani, hogy közben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lépten-nyomon a spórolós olimpiarendezés fontosságát hangoztatja.

700-ból 2800

Hiába tartozik más súlycsoportba, az olimpiarendezés Tokiónak is elég nagy ügy. A japán főváros eddig egyszer rendezte meg a játékokat, 1964-ben, a második világháború utáni gazdasági csoda kibontakozásának idején, az olimpia pedig a mai napig úgy él a helyi kánonban, mint az esemény, amelyen és amellyel a megerősödött Japán visszatért a nemzetközi porondra. (Hasonló volt a 2008-as pekingi olimpia Kínának.)

Bizonyos mértékig pedig a 2020-as olimpia köré is próbálnak hasonló narratívát fűzni. A gazdasági csoda már történelem, az 1964-es nyitás pedig legfeljebb átmeneti volt; Japán közelmúltbeli történetét inkább a gazdasági stagnálás és az ország perzisztens zártsága jellemezte. Ezt próbálják orvosolni az utóbbi évek (egyelőre felemás eredményű) gazdasági reformjai, és a Japán versenyképesebbé és nyitottabbá tételét célzó programhoz jól idomul az olimpia mint szimbolikus esemény és hivatkozási alap. A közelmúlt egy sor reformját azzal indokolják például, hogy az olimpia miatt Japánnak nyitnia kell a külföldi szokások és elvárások felé; másfelől pedig ott van annak a vágya is, hogy megmutassák, az 1990-es évek óta gyakran leírt Japán, vagy legalábbis Tokió azért még mindig egy elég jó hely.

Ez viszont nem olcsó mulatság, és ez a számokon is meglátszik.

• A 2020-as tokiói játékok lebonyolításának eredeti költségvetése 730 milliárd jen (egy jen kb. 2,5 forint) volt. (Ez nagyjából azonos volt a 2012-es londoni olimpia tervezett költségével, aminek végül a háromszorosát költötték el a britek. Rióban is nagyjából londoni szinten volt a költés, független becslések 20 milliárd dollárra teszik a végső számlát.)
• 2017 nyarára a hivatalos büdzsé már ennek a kétszerese, 1350 milliárd volt: miután a tokiói kormányzat szembesült vele, hogy lehetetlen kijönni az eredeti költségvetésből, hat hónapos huzavona indult a főváros, a kormány, és az azoktól független, magánpénzből dolgozó szervezőbizottság között, aminek lezárásaként mindenki bedobott egy kis plusz pénzt. A cech 45 százalékát a város, 45 százalékát a magánfelajánlásokból és szponzoroktól kapott pénzből dolgozó szervezőbizottság, 10 százalékát az állam tette le.
• Pár hónappal később azonban kiderült, hogy a megduplázott költségvetés sem elég, és a tokiói önkormányzat közölte, hogy további 810 milliárd jent, azaz az eredeti költségvetésnél is nagyobb összeget kell beletennie a játékok megszervezésébe.
• Október elején pedig az állami számvevőszék derítette ki, hogy a kormány a korábban vállalt 112 milliárd jent helyett valamivel több mint 800 milliárdot fog elverni a játékokkal kapcsolatos kiadásokra.
• A teljes összeg tehát jelenleg 2800 milliárd jenre, átszámítva majdnem 7000 milliárd forintra, azaz az eredeti tokiói költségvetés négyszeresére, a budapesti tervezet kilencszeresére rúg. Ráadásul egy év még mindig van hátra a játékokig, tehát bőven van még idő rádobni egy kicsit a költségekre.

Pedig próbálkoztak

A költségvetés megszaladása már csak azért is érdekes, mert a tokiói szervezők állításuk szerint mindent bevetettek a spórolás érdekében, és a NOB számára is kiemelt szempont volt, hogy az olimpiarendezéssel összenőtt brutális költekezésből visszafogjanak. 

Ennek érdekében relatíve kevés új sportlétesítményt építettek, ehelyett törekedtek arra, hogy már meglévő helyszíneket használjanak. Szintén kiemelt cél volt, hogy ne csak Tokióban legyenek versenyszámok, sok környékbeli helyet is bevontak a lebonyolításba, részben pont a költségek visszafogása, részben az állítólagos turisztika hatások terítése végett.

Sok helyen olcsóbb ideiglenes létesítmények felhúzásával oldották meg az infrastrukturális igényeket, máshol több sport kiszolgálására is képes központokat építettek a spórolás végett. Csökkentették a felkészülési versenyek számát is, és a megszokottnál rövidebb időre béreltek és lízingeltek ingatlanokat és eszközöket. És a szponzorok felhajtásában is elég jók voltak: a tervezettnek kétszerese folyt be szponzorpénzekből, még ha amúgy ez csak egy kis szeletét fedezi is a teljes költségnek.

Nem tette könnyebbé a spórolást, hogy míg Rióban 33 sportág 339 számában rendeztek olimpiai versenyt, addig Tokióban öttel több sportág és 33-mal több verseny lesz. Az építkezési költségek terén pedig saját magukkal szúrtak ki: az olimpia miatt rengeteg magánberuházás is indult, megnőttek az ingatlanárak és beruházási költségek, aztán elfogyott az építőipari munkaerő is, amivel még tovább nőttek a költségek, és így tovább.

A költségek elszaladásához pedig az is hozzájárult, hogy az államigazgatás különböző ágai között kisebb háború tört ki az olimpiai pénzekért, amiből aztán az lett, hogy egyrészt mindenkinek adni kellett valamennyit, másrészt mindenki elkezdte egyéb projektjeit úgy tálalni, mint ami az olimpia miatt elengedhetetlen, és muszáj finanszírozni. Így a híresen nagy hatalmú japán bürokrácia saját szakállára az eredeti terv nyolcszorosára srófolta fel a költés állami részét.

Amint azt már néhány alkalommal megírtuk az Indexen, az olimpiarendezés  rettentő drága , mindig  többe kerül, mint a tervezett költségvetés , ráadásul  jó eséllyel szanaszét lopják az egészet. Ezeket az axiómákat alapvetően Tokióban sem sikerült megtörni.

Vannak gondok is

Nemcsak a költségekkel voltak gondok. Az egyik legismertebb balhé az olimpiai stadion körül kerekedett: először egy pályázaton kiválasztottak egy csili-villi dizájnt az azóta elhunyt iraki-brit sztárépítésztől. Zaha Hadidtól, majd amikor kiderült, hogy a költségek a büdzsé duplájára nőttek, elvetették a tervek, és új pályázatot írtak ki, amin végül a híres japán építész, Kengo Kuma terve nyert, ez a stadion még épül.

Aztán az olimpia eredeti logóját is meg kellett változtatni, miután kiderült, hogy a dizájn lenyúlták. Idén egyeseknek az is eszükbe jutott, hogy hogyan fogja elbírni Tokió tömegközlekedése a megnövekedett forgalmat: hiába van valamivel 13 metró- és valamivel több mint 100 vasútvonal és 882 kötöttpályás megálló Tokió közigazgatási területén belül, a reggeli csúcsforgalomban bőven meg tudnak és meg is szoktak telni a vonatok és metrók.

A nyáron meg az jutott hirtelen eszébe a szervezőknek, hogy bizony irtó meleg van ám Japánban: az idei hőhullám során az olimpiai időszakban, július vége és augusztus közepe között gyakran 40 fok körüli hőmérséklet és 80 százalék feletti páratartalom tombolt Tokióban. Az elviselhetetlen időjárás kapcsán felmerült, hogy reggel 7-kor rendezzék a kültéri számokat, illetve hogy Japánban is vezessék be a nyári időszámítást, de egyelőre inkább az az álláspont látszik győzni, miszerint a sportolók majd úgyis kibírják.

Az sem tűnik egyszerűnek, hogy hogyan fognak 100 ezer, ingyen dolgozó önkéntest szerezni az olimpiára: a tokiói egyetemeknek elég erőteljesen kell noszogatniuk a diákjaikat, hogy sikerüljön a dolog. Az meg igazából a szervezett bűnözés hagyományosan erős építőipari jelenléte fényében nem is meglepő, hogy a maga módján a jakuza is részt vesz a játékok szervezésében, és persze profitál belőle.

Ettől függetlenül az is igaz, hogy Japánban azért sikerült valamiféle egészséges középutat találni az utóbbi évtizedek végletei között: Rióval vagy Athénnal ellentétben nem kell attól tartani, hogy nem fognak elkészülni, vagy hogy belerokkan a város és az ország a brutális pazarlásba és korrupcióba; Pekinggel és Szocsival ellentétben pedig viszonylag visszafogott volt a pazarlás és az értelmetlen nagyzás – már amennyire egy olimpia megengedi a visszafogottságot.

Mindenki mást mond

A pontos költségek egyébként nem is kifejezetten tiszták, elég sok az egymásra mutogatás az állam, az önkormányzat és a szervezőbizottság között. A szervezők például azzal vádolják az állami számvevőszéket és az önkormányzatot, hogy egy csomó olyan beruházást is olimpiai költségnek számoltak, ami nem közvetlenül az olimpiához kapcsolódik, és amúgy is szükség van rá. (Annak idején így jött ki a budapesti büdzsé is: a pályázat felelősei azt állították, a többi beruházást az olimpiától függetlenül is meg kellene csinálni.)

A tokiói önkormányzat pedig valamiért most kezdte el angolra taníttatni munkatársait az olimpiára hivatkozva, de sikerült a dolognak egy teljesen pazarló módját választani. (A műholdak egyébként állítólag a meleg miatt kellenek.)

Miközben az állam és az önkormányzat a költséget elszaladása miatt ideges, a szervezőbizottság vezetője a napokban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt azt hirdette, hogy százmilliárdokat spóroltak a szervezési költségeken. Igaz, hogy a spórolás nem az eredeti, hanem a megduplázott költségvetéshez képest értendő, és csak közvetlenül a versenyek lebonyolítását érinti.

A felek, illetve könyvelőik tehát a jelek szerint semmilyen trükközéstől nem riadnak vissza saját felelősségük kisebbítése végett, emiatt aztán vélhetően az sem fog kiderülni, hogy pontosan mennyi pénz ment el az olimpiára, és mennyit hozott a dolog. A NOB elnöke, Thomas Bach meg csak annyit reagált a csetepatéra: nem az ő asztaluk, hogy a szervező ország mit számol bele az olimpiai költségekbe. A szervezet hozzáállására egyébként jellemző, hogy tavaly annak ellenére is elismerően beszéltek a tokiói spórolásról, hogy akkor már az eredeti duplája volt a büdzsé.

Ettől függetlenül akármennyibe is kerül, az olimpia megítélése felmérések szerint még mindig pozitív Japánban, kérdés, hogy a dolog kitart-e ameddig, amíg befut a végső számla.

(Borítókép: Az olimpiai falu építkezés látképe Tokióban 2018. szeptember 27-én. Fotó: Toru Hanai / Reuters)