Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Sztrájkolnak az Amazon madridi központjában

2018.11.23. 14:17

Sztrájkba léptek pénteken az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói jobb fizetési és munkafeltételeket követelve – írja az MTI.

A spanyol fővárostól mintegy 20 kilométerre, San Fernando de Henaresben található központban a nappali műszakban dolgozók 90 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez - közölte Eduardo Hernández, a CGT szakszervezet képviselője. A munkavállalók kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra, ezért újratárgyalást követelnek, amelyben a cég garantálná a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot egyebek mellett.

Az Amazon tájékoztatása szerint a szakszervezet közlése nem felel meg a valóságnak, mert a dolgozók többsége felvette a munkát a madridi központban ezen a napon is. A cég szerint versenyképes fizetést biztosítanak a helyi ágazati normáknak megfelelően, és dolgozóikkal a párbeszéd "nyitott és közvetlen". A 2012-ben létesített logisztikai központ volt az első, amelyet a cégóriás létesített Spanyolországban. Mára mintegy 2400 munkavállalót foglalkoztat, közülük 1600 embert határozatlan idejű szerződéssel.

A dolgozók idén már harmadszor léptek sztrájkba a kollektív szerződés miatt, most szándékosan fekete pénteken, ami a cég számára az egyik legforgalmasabb nap az évben. Arra készülnek, hogy a karácsonyi ünnepeket megelőzően még további öt napon tartanak munkabeszüntetést.

Az Amazon a nyugati világ egyik legkegyetlenebb munkáltatójának hírében áll, adót fizetni pedig nem nagyon szeret, de agresszív üzleti stratégiája a jelenkori digitális gazdaság egyik legnagyobb csúcsragadozójává tette, a cégről ebben a cikkben írtunk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!