Hedvig
5 °C
23 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Nagy ára van annak, hogy Jeff Bezos lett a világ leggazdagabb embere

GettyImages-454598090
2018.08.08. 11:13 Módosítva: 2018-08-08 15:32:16
A könyvpiac forradalmasításától a techvállalatok topligájáig hosszú utat járt be az Amazon, ami az online világ és a kiskereskedelem szimbiózisából kitermelte tulajdonosának a történelem eddigi legnagyobb vagyonát. Az óriási nyereség mögött azonban óriási áldozatok bújnak meg, de nem a vállalatvezetés részéről. Az Amazon a nyugati világ egyik legkegyetlenebb munkáltatójának hírében áll, adót fizetni pedig nem nagyon szeret, de agresszív üzleti stratégiája a jelenkori digitális gazdaság egyik legnagyobb csúcsragadozójává tette.

Varga Mihály nemrég az USA-ban járt, kiutazása során amerikai nagyvállalatokkal egyeztetett jövőbeli magyarországi befektetések reményében. A pénzügyminiszter egyik célpontja az Amazon e-kereskedelmi óriás volt, amely napjaink egyik legtöbbet kritizált cége, és nem is alaptalanul.

Miközben tulajdonosa az elmúlt néhány évben a világ leggazdagabb emberévé vált, az Amazon ahol csak lehet, kerüli az adófizetést, dolgozói a munkavállalói jogok csorbításáról számolnak be, a cég problémahalmazt generál a székházának otthont adó Seattle-ben, de annak kezeléséhez nem hajlandó hozzájárulni, és elképesztő jövedelmezősége ellenére adókedvezményeket zsarol ki a városoktól, ahol megtelepedne.

Könyvesboltból mindenbolt

Jeff Bezos 1994-ben alapította az Amazont, ami eredetileg online könyvesboltként indult, aztán fokozatosan szélesítette a profilját. A cég ma már a legjelentősebb szereplő az e-kereskedelem piacán, gyakorlatilag mindenféle terméket és webes szolgáltatást árul, az Amazon Web Services pedig a világ legnagyobb felhőszolgáltatója. Az Amazon nem véletlenül népszerű a felhasználók körében, segítségével hihetetlenül gyorsan és olcsón juthatunk hozzá egészen távoli helyeken kapható árukhoz is néhány kattintás segítségével (már amelyik országban jelen van). Mindez mesés vagyonhoz segítette hozzá Bezost,

ma nemcsak hogy ő a világ leggazdagabb embere, de vagyona reálértéken számolva meghaladja a leggazdagabb posztjáról sokáig letaszíthatatlan Bill Gates rekorder, 1999-es vagyonnagyságát.

Bezosnak azonban sokkal rosszabb a sajtója, mint a humanitárius akcióiról híres Microsoft-vezérnek. Bár az utóbbi időben már ő is elkezdett  hatalmas vagyonából áldozni filantrópiára, a közvélemény inkább a munkamániás, szuperversengő, kapzsi, kegyetlen tempót diktáló, a cég növekedését mindig a társadalmi szempontok fölé helyező vezetőként tartja számon.

Hogy mennyire tükrözi az Amazon-vezér valós személyiségét a rá épülő gazdag főgonosz mítosza, az messziről kideríthetetlen, de tulajdonképpen nem is lényeges.

A tőke szabad mozgását és az államok tehetetlenségét tökéletesen kihasználó vállalatirányítási gyakorlata viszont annál inkább. A Bezos által felépített multinacionális, többféle piacon vezető pozícióval rendelkező vállalat tankönyvi példáját kínálja fel a 21. századi körülmények közt sikeres cégtípusnak, ami nekünk különösen akkor lesz érdekes, ha sikerrel jár a kormány lobbija, és sikerül Magyarországra csábítani az Amazon egy egységét. 

A profitvonaton nincsen fék

Feljövőben van az utóbbi években az elmélet, amely szerint a technológiai fejlődés a jelenleg működő gazdasági rendszer sírásója. Képviselői szerint (a legismertebb közülük Jeremy Rifkin akinek közelmúltbeli brüsszeli előadásáról az Indexen is beszámoltunk) a digitalizáció fokozatosan ellehetetleníti a profittermelést: olyan technológiák révén, mint a 3D-nyomtatás vagy a nyílt forráskódú szoftverek terjedése, a cégek el fogják veszíteni a termékeik sokszorosítása feletti kontrollt. Ha ez megtörténik, a vállalatok bevételei is eltűnnek, és viszik magukkal a kapitalizmust, állítják Rifkinék.

Az Amazon működése viszont mintha éppen ennek az ellenkezőjét igazolná:

a cég egyelőre nagyon is hatékonyan képes ellenőrizni saját piacait, és nyeresége nemhogy elapadna, de rekordméreteket ölt. Az idei második negyedévben minden befektetői várakozást felülmúlva kétszer akkora lett a profit, mint amivel előzetesen számoltak. (A nyereség ezt megelőzően az exponenciálisan növekvő árbevétel mellett is alacsony szinten stagnált éveken át, mert Bezosnak az volt a stratégiája, hogy a lehető legtöbb tőkét visszaforgatta a fejlesztésbe, terjeszkedésbe.)

A Rifkin-féle elmélet kritikusai azzal érvelnek, hogy a nagy techcégek sikerrel tudják venni a digitalizáció okozta akadályokat két eszköz segítségével. Először is a folyamatos versenytárs-felvásárlás révén oligopol (néhány szereplős) piacokon működnek, amelyeken zárt társadalmi-technológiai ökoszisztémák kiépítésére törekednek, vagyis a lehető legtöbb fogyasztói igényt képesek kiszolgálni a saját rendszerükön belül.

Másrészt a digitalizáció és a munkavállalókkal szemben a munkaadóknak több jogot biztosító környezetet kihasználva erős présben, szoros kontroll alatt tartják a dolgozóikat, ezzel is folyamatosan növelve a profitokat. Ehhez harmadikként még hozzátehetjük a techcégekre fokozottan jellemző rossz adózási morált és a létező összes adózási kiskapu kihasználását. Ebben a cikkben alapvetően a második két tényezőt nézzük meg Amazonnál, ami az utóbbi pár év legsikeresebb technológiai cége lett ezeknek a módszereknek köszönhetően.

Techcég képzetlen dolgozókkal

Bár az Amazon alapvetően techvállalat, szolgáltatásainak nagy része mégiscsak a hagyományos kiskereskedelem területén marad, hiszen a legtöbbek által használt funkció a digitális nagyáruház. Ennek megfelelően a működésében is érdekesen vegyülnek a hagyományos ipari társadalomból ránk maradt gyakorlatok a posztindusztriális, digitális kapitalizmus jellegzetességeivel.

Ez leginkább a munkaszervezésben érhető tetten. Összesen 566 ezren dolgoznak a vállalatnál, ami sokszorosa a szilícium-völgybeli nagy techcégek alkalmazotti létszámának, nem véletlenül: míg a Facebook vagy a Google elsősorban informatikai szakembereket alkalmaz, kiskereskedelmi jellegéből adódóan az Amazon rengeteg kétkezi munkást is foglalkoztat közvetlenül.

Ők azok, akik az árukat pakolják, rendszerezik, postázzák a raktárakban és logisztikai központokban, és akiknek köszönhetően az Amazon elképesztő sebességgel képes árukat házhoz juttatni világszerte. Ezek az emberek alacsony képzettséget igénylő munkafolyamatokat végeznek, bizonyos pozíciók betöltéséhez akár egy néhány órás betanítás elég. A cég ki is használja, hogy dolgozói könnyen lecserélhetők – így viszonylag alacsony az érdekérvényesítési potenciáljuk –, és hátborzongatóan disztópikus munkakörnyezetet alakított ki egységeiben.

Emberi robotok

Az Amazon raktáraira tulajdonképpen egyfajta „digitális taylorizmus”, a munkafolyamatok egészen aprólékos monitorozása, állandóan fokozódó elvárások és automatizált teljesítményértékelés jellemző. A dolgozók ebben a rendszerben a gépek alacsony hozzáadott értéket termelő kiegészítői, akiknek minden lépését kontrollálhatják a hatékonyságnövelés érdekében.

A polcok közti eligazodást segítő eszköz például a munkaidőt is képes mérni, emellett mikrofonnal és kamerával van felszerelve – a cég azt állítja, nem használják az eszközt olyan adatgyűjtő tevékenységekre, ami megsértené a létező adatbiztonságról szóló törvényeket, bár ezt a szakszervezeti képviselők vitatják. Idei hír, hogy az Amazon szabadalmaztatott egy okoskarkötőt, amely érzékeli, hova teszik a kezüket a raktári dolgozók, és rezgésekkel irányítja őket a megfelelő irányba. A módszertől a csomagok begyűjtési idejének további rövidülését remélik, pesszimista olvasatok szerint nem csak a keresés optimalizálása által, hanem azzal is, hogy a vezetés a karkötő segítéségével észlelni fogja, ha valaki épp az idejét vesztegeti, értelmetlenül matat.

Ez egy teljesen új szintet jelenthet a cég eddig is kiterjedt megfigyelési  és teljesítményhajszolási gyakorlatában, ami helyeként egészen bizarr és szomorú dolgozói magatartást eredményez. Egyes szakszervezeti beszámolók szerint mentálisan és fizikailag is beteggé teszik a dolgozókat a munkakörülmények az Amazon raktáraiban, ahol többek között: 

  • ki- és befelé menet olyan biztonsági átvilágításon kell átmenni, mint a repülőtereken;
  • nem szabad megállni váltani pár szót a munkatársakkal, ellenkező esetben rossz pontokat kap a dolgozó, és ha ilyenből több összegyűlik, kirúgják;
  • nagyon szigorúan nézik a mosdó-, illetve étkezési, dohányzási szüneteket, ebédidőben legtöbbször az utóbbi kettő közül csak az egyikre jut idő, lehet választani.

Egyes raktárakban előfordul, hogy a dolgozók a szemetesekbe vagy műanyag flakonokba vizelnek, és ott hagyják a polcon, mert tartanak tőle, hogy ha kimennek a mosdóba, nem tudják tartani az elvárt teljesítményszintet. A cég a munkahelyi biztonság szempontjából alulteljesítő vállalatok feketelistájára is felkerült idén, a jelentést publikáló szervezet szerint elkerülhetőek lettek volna az egységekben bekövetkezett halálos munkahelyi balesetek (7 ilyen történt 2013 óta), amelyeket a szigorú elvárásokkal is összefüggésbe hoztak.

A magasabban képzett dolgozók az Amazonnál nem ebben a Black Mirrorra emlékeztető világban kénytelenek mozogni, de az ő munkahelyi beszámolóikból sem a humánus munkahely képe rajzolódik ki. A fokozottan kompetitív, hatalmas teljesítményelvárásokra épülő munkakultúra az egész céget átitatja. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy egy korábbi dolgozók beszámolói alapján készült cikkben az egyik volt marketinges azt nyilatkozta:

Szinte minden munkatársamat láttam már sírni az asztalánál.

Az Amazonnak általában rögtön van válasza, amikor sajtónyilvánosságot kapnak a kellemetlen ügyek: elmondják, hogy a leginkább felháborító gyakorlatokat már enyhítették vagy megszüntették a visszajelzések alapján. Különös módon azonban sok esetben ezt a dolgozók egészen másként tudják, így elég nehéz eligazodni, mi is a valóság, javul-e a helyzet.

A robot akkor is hasznos, ha még nem éri meg

Kérdés persze, meddig lesz egyáltalán szüksége az Amazonnak a dolgozói többségét kitevő raktári munkásokra. Előrejelzések szerint az automatizáció, a mesterséges intelligencia elterjedése első körben éppen az ilyen típusú munkákat váltja majd ki, Jeff Bezos ráadásul elébe is ment a folyamatnak, 2012-ben felvásárolta a Kiva Systems nevű, anyagmozgatással foglalkozó automatizált rendszerekre specializálódott céget. 2013 őszén Bezos bejelentette, hogy az Amazon három nagy amerikai egységében is sikerült gépekkel helyettesíteniük a begyűjtőmunkásokat, ám az azóta eltelt években a cég valamilyen okból nem kezdte el tömegméretekben automatizálni a raktárait, a dolgozói létszám egyre csak nő, létrejöttek például „robotszitter" pozíciók is

A technológiai fejlődéssel kapcsolatos szivárogtatások, nagy bejelentések mindenesetre akkor is az Amazon hasznára vannak, ha az adott eszközök még nem működnek megbízhatóan, vagy egyelőre nem költséghatékony használni őket. A gépek térhódításával való riogatás arra mindenképpen alkalmas, hogy letörje a munkavállalalói érdekérvényesítést, hiszen a cég könnyen hivatkozhat arra, hogy ha a dolgozók követelőznek, akkor majd inkább helyettesítik őket robotokkal. Mezei alkalmazottként pedig nyilván lehetetlen ellenőrizni, mi ennek a realitása a közeljövőben.

Európában szerveződik a munkaerő

A dolgozók kontroll alatt tartásának a leghatékonyabb eszköze persze az, ha megnehezítjük, hogy érdekképviseletet szervezzenek. Az amazonos céges kultúráról készült kutatások szerint a munkaszervezés, a munkavégzésre vonatkozó szabályok és a vállalat szellemisége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók közötti szolidaritás ne érjen el túl magas szintet. Ahogy egy lipcsei egység dolgozója fogalmazott: „a kollegialitást itt nem tolerálják."

Az apró elemekre széttagolt munkafolyamatok, a dolgozók közti napközbeni interakciók letiltása, a műszakok variálása, az állandó megfigyelés légköre és a felülről lefelé közvetített szakszervezet-ellenes hozzáállás mind hozzájárul ahhoz, hogy a cég sztrájk nélkül megúszta történetének első két évtizedét.

A sorozat 2013-ban tört meg, az amerikai központtól távoli Németországban, ahol a szolgáltató szektor egyik legnagyobb szakszervezete segítségével tartottak munkabeszüntetést a Bad Hersfeld-i gyár dolgozói. A cég ezután kezdte meg a kelet-európai terjeszkedést, 2014-ben már nyitottak is három új egységet Lengyelországban, ahol a többi volt szocialista országhoz hasonlóan gyengék a szakszervezetek, és még egy szigorú sztrájkellenes törvény is rontja a munkások alkupozícióját.

Az Amazon európai üzemeiben az utóbbi években megszaporodtak a sztrájkok, idén júliusban a Prime Day (az Amazon nagy kedvezményes napja) alkalmából a spanyol dolgozók hirdettek munkabeszüntetést, amihez több más országból is csatlakoztak különféle követelésekkel: a német dolgozók már két éve próbáltak kollektív szerződést kiharcolni sikertelenül, az angliai és franciaországi egységekben a növekvő teljesítményelvárások miatt keltek fel a munkások, az olaszoknál pedig azért, mert a dolgozói állomány egyre nagyobb részét teszik ki határozott idejű munkaszerződésesek. 

Már nem lehet megállapítani, hol a cég határa

Ez utóbbi egyébként nem lokális probléma, és nem is korlátozódik az Amazonra, bár Bezosék munkaerő-stratégiájában kulcsszerepe van az ideiglenesen foglalkoztatottaknak. A közvetlenül, határozatlan idejű szerződéssel dolgozók létszámának minimalizálása elemi érdeke a cégeknek, mert az ilyen munkaerőt drágább alkalmazni, és nagyobb eséllyel szerveződik érdekképviseletekbe.

A technológiai fejlődés és a munkáltatókra vonatkozó lazább szabályok az utóbbi évtizedekben elhárították a vállalatok elől a rugalmas foglalkoztatás akadályait. Így az Amazonnál és a többi hasonló cégnél egyre nagyobb arányban dolgoznak a normál munkaerőnél is rosszabb körülmények között élő, és kevesebb juttatást kapó emberek határozott szerződéssel, vagyis a piaci folyamatoknak jobban kiszolgáltatva, a társadalombiztosítási rendszerből részben vagy egészben kiszorulva. A végeredmény, hogy egyre nehezebb meghatározni, hol kezdődik és hol végződik az adott cég munkaerő-állománya, a stabil, de egyre kisebb állandó munkavállalói állomány körül egy hullámzó méretű, rugalmasan foglalkoztatott munkavállalói periféria alakul ki. A két csoport érdekei rövid távon nem egyeznek, így nem jön létre széles, egységes munkavállalói front.

Az Amazon-dolgozók közti nemzetközi szolidaritás tehát alakulóban van, de a cég saját ügyködésén kívül az is nehezíti, hogy az érintett országok mindegyikében más szinten áll, sok helyen gyerekcipőben jár a szakszervezeti kultúra, valamint hogy a raktárakat gyakran olyan térségekbe telepítik, ahol kevés alternatív munkalehetőség van.

A kellemetlen munka pedig még mindig jobb, mint a semmilyen munka,

így sok dolgozó mindent összevetve még a rémesnek tűnő körülmények ellenére is inkább örül, hogy van mit csinálni, nem szívesen kockáztatja ezt a lehetőséget holmi szakszervezetesdivel. Az Amazon ráadásul a többi betanított munkásokat alkalmazó céghez képest a legtöbb országban valamivel jobban fizet, tehát az emberek joggal érezhetik azt is, hogy meg vannak fizetve mindennek az elviseléséért. 

Csak adózni ne kelljen a gigabevételekből

A munkavállalói szinttől elrugaszkodva is tele van olyan jellegzetességekkel az Amazon, amelyek a mostani korszak emblematikus vállalatává teszik. A leglátványosabb, ahogyan a cég kiaknázza a tőkeerős nagyvállalatokkal szemben egyre gyengébben érdeket érvényesítő államok kínálta lehetőségeket. Nem újdonság, hogy az országok és városok között éles verseny van a nagy cégek befektetéseinek bevonzásáért, de az Amazon egészen új szintre emelte ezt, amikor Jeff Bezos nyilvános licitet hirdetett az amerikai városok között:

amelyik a legkedvezőbb feltételeket ajánlja a cégnek, oda viszi a második székházát.

Egy új Amazon-székház magasabb presztízsű, jól fizetett tech-munkahelyek tízezreit jelenti, ezért a rosszabb helyzetben lévő városok kiugrási lehetőségként tekintenek az üzletre, és készek hatalmas adókedvezményeket ígérni a cégnek a beruházásért cserébe.

A baj csak az, hogy az így kialakuló lefelé tartó verseny a városok közt egyáltalán nem szolgálja az adófizetők érdekeit. A New York Times a témával foglalkozó cikkében az egyik licitben résztvevő város, Washington D.C. egy kisvállalkozója így fogalmazta meg a helyzet abszurditását:

Akik már itt vannak, azok számára nincsenek ösztönzők. És különben is, miért kéne a történelem leggazdagabb emberének pénzt adni azért, hogy megnyissa az üzletét?

A kérdés releváns, egy új Amazon-székház ugyanis nemcsak új munkahelyekkel, de egy rakás feladattal, költséggel is jár, amit így kevésbé a masszívan profitábilis Amazon, hanem a kis cégek és más városlakók fognak fizetni a közterheken keresztül. A kiírásban 50 ezer új állásról – és további 250 ezer közvetett munkahelyről – van szó, ezek betöltésére más városokból (is) érkező embereknek és családjaik használni fogják az úthálózatot, a tömegközlekedést, az iskolákat és más közszolgáltatásokat, amelyeket a városok a saját költségvetésükből finanszíroznak.

Ez viszont éppen a nagyvállalatok adókedvezményekkel csábítgatása miatt lesz egyre kisebb.

New Jersey állam például 7 milliárd dolláros kedvezményt ajánlott az Amazonnak, hogy telepítse új székházát a régóta szegénység és munkanélküliség sújtott Newarkba. Ha sikerrel járnak, lesz ugyan egy csomó jól kereső techdolgozójuk, de ennyivel is kevesebb pénzük lesz arra, hogy a beruházással járó plusz költségeket fizessék, és hogy kompenzálni tudják azokat a negatív hatásokat, amelyeket a lakosság többi része szenved el az Amazon letelepedése miatt.

Munkahelyek mellett problémákat is hoznak a techcégek

Mert vannak ilyenek is, és azok a városok, amelyekben nagy techcégek székházai találhatók, már tudnának róla mesélni. Mivel a technológiai szektor a legjövedelmezőbb ágazatok között van, a dolgozói fizetések is meghaladják a legtöbb munkahelyen elérhető szintet, ami radikális változásokat hoz a közösségek életében. Ezt a folyamatot több szempontból lehet nézni, a városok egyfelől örülhetnek annak, hogy a nagyberuházások és fizetőképes kereslet megjelenése által gyakorlatilag magától megindul egyfajta városi rehabilitáció, és érezhetően csökkenhet a munkanélküliség egy-egy nagy cég bevonzásától.

Mindez a városmarketing szempontjából előnyös, és „a körön belülieknek" természetesen pozitív változás. Azok viszont, akik nem tudnak az Amazonnál, a Google-nél vagy a Facebooknál elhelyezkedni, hirtelen azzal szembesülhetnek, hogy kiárazódnak a saját lakóhelyükről. 

Techcégek és tisztességes adózás: két külön univerzum

Arra is jól kiépült rendszerük van a techcégeknek, hogy az olyan országokban is el tudják kerülni az adózást, ahol nem sikerül ezt törvényesen megoldani: az Amazon például egy bonyolult, Seattle-től Luxemburgig terjedő céghálón keresztül folyatja át a bevételét, csak hogy ne kelljen rendesen adóznia, kapott is tavaly egy 250 millió eurós büntetést

Becslések szerint tízmilliárdos nagyságrenddel rövidítették meg csak Magyarországot a techvállalatok adóelkerülő manőverei. 

A techcégek az ország egyik legdrágább városává tették San Franciscót, a városi társadalom lényegében kettészakadt az egyenlőtlenségek növekedése miatt. A vihartempóban száguldó dzsentrifikáció az utóbbi években kiszorította a régi lakosságot a városból, mert mind az ingatlanpiac, mind a szolgáltatószektor a jól kereső techdolgozók béreihez igazította az árait. Az Amazon már meglévő székházának otthonában, Seattle-ben is érezhető a cég generálta dzsentrikifációs hatás, a megfizethető lakások eltűnése, a helyiek által kedvelt szórakozóhelyek bezárása, a város arculatának radikális átalakulása.

A helyben 45 ezer főt foglalkoztató Amazon azonban nem szeretne részt vállalni a jelenléte miatt kialakult lakásválság enyhítésében. Amikor Seattle önkormányzata felvetette, hogy plusz adót vetne a város legnagyobb cégeire (az ötlet szerint az évi 20 millió dollárnál nagyobb bevételű társaságoknak dolgozónként 500 dollárt kellene fizetnie), és az ebből befolyó összegből finanszírozna szociális lakásprojektet,

a vállalat inkább úgy döntött, máshová költözteti 7000 fősre tervezett új részlegét.

Ebből az látszik, hogy az Amazon nem elégszik meg a kezdeti adókedvezményekkel, hanem gyorsan reagálva mozgatja beruházásait mindig a legkisebb ellenállás irányába, vagyis oda, ahol a legkevésbé áll a profitmaximalizálás útjába a közteherviselés. Ezért tulajdonképpen nem is hibáztatható, hiszen megteheti, és tisztán üzleti stratégia szempontjából ostobaság is másként gondolkodni, arra az egyre jellemzőbb trendre viszont rámutat, milyen gyengévé válhat a politika egy-egy vállalattal szemben, ha az elég nagyra nő. 

Az új Amazon-székházért folyó lefelé licitálásnak még nincs vége, jelenleg már csak húsz amerikai város van versenyben, a legesélyesebbnek Washington D.C. mellett Austint, Bostont és Atlantát tartják. Az egészben a legzseniálisabb – legalábbis a cég szemszögéből –, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a végső döntést igazából nem is az ígért kedvezmények alapján hozzák meg a cégek, nagyobb súllyal esik a latba, ha van a városban jó egyetem, elérhető lakhatási lehetőség (még), jó közlekedés – vagyis éppen azok a dolgok, amelyek fenntartásához a nagy cégek csak vonakodva járulnak hozzá.

Az egymás ellen kijátszott önkormányzatokból kisajtolt kedvezmények már csak a díszítést jelentik a torta habján, a városok mégis belemennek a játékba a beruházások bevonzása érdekében. A jelenség elterjedtségét jelzi, hogy 1990-es évek vége óta a vállalati adókedvezmények az USA-ban felkúsztak 30 százalék körüli szintre, és a nagyvállalatok örömére ott stabilizálódtak. 

Pont ide illene

A beruházások csábítása érdekében közpénzzel kitömött cégekkel meg is érkeztünk arra a pontra, ahonnan nézve nem is tűnik irreálisnak, hogy Varga Mihály seattle-i látogatása eredményes legyen.

A szimbolikus szinten a multikkal szemben a dolgozók érdekeit képviselő magyar kormány konkrét intézkedésekben sokkal inkább a nagy külföldi cégek barátja, mint ellensége. Legalábbis azokban a szektorokban, amelyeket nem tud nemzeti kézbe (vagyis Fidesz-közeli vállalkozókhoz) átjátszani, mindenképp, így alakul ki az a furcsa helyzet, hogy az elvileg dolgozóbarát kormány adóparadicsomot csinál az országból, és egyedi megállapodásokon keresztül rengeteg pénzt fizet a multiknak a munkahelyek idehozásáért. (Csak 2012 és 2014 között 80 milliárd forint adókedvezményt kaptak a magyar államtól a multik.)

Seattle, US

Varga Mihály (@varga_mihaly) által megosztott bejegyzés,

Magyarország az Amazon kelet-európai terjeszkedési stratégiájába is illeszkedne, itt is igaz ugyanis, hogy a munkaerő még mindig olcsóbb, mint nyugaton, és hogy a munkavállalói érdekképviselet nem olyan erős. Utóbbin maga a kormány is gyengített a munka törvénykönyvének módosításaival, legutóbb például a rugalmas munkaidőkeret engedélyezésével, ami pont ideális lehetőség az Amazon típusú cégek számára. Igaz, a növekvő munkaerőhiány egyre inkább ellensúlyozza a munkavállalói oldal gyengeségét, de jellemzően ezt is azokban az ágazatokban tudják kihasználni a dolgozók, ahol igényel valamilyen szaktudást a munka, és vannak bejáratott szakszervezetek; az online kiskereskedelem esetében viszont egyik sem áll fenn.

(A cikk legfontosabb forrása Philipp Staab és Oliver Nachtwey "A piacok és a munkaerő feletti kontroll a digitális kapitalizmusban" című tanulmánya, ami a Fordulat folyóirat 23. számában jelent meg.)