Salamon
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Szivek Norbert üzlettársai építhetnek lakóparkot a János-kórház fölött

IMG 5818
2018.12.12. 07:12
Gondolta volna, hogy van még a XII. kerület viszonylag belső részében, a János-kórháztól egy köpésre olyan zöld terület, ahová 54 lakásos lakóparkot lehet építeni? Pedig van, a Virányos úton, ahol várhatóan épül is majd ilyen lakópark, méghozzá a NER fontos figuráihoz köthető cégek közreműködésével.

A telek, amiről szó van, a Virányos út 9., amivel az önkormányzat és a szomszédos telkeket tulajdonló Honvédelmi Minisztérium már évek óta nem tudott mit kezdeni. Tavaly viszont sikerült eladnia 780 millió forintért egy cégnek, ami akkor még a lakáslottókról ismertté vált Carion tulajdonában volt, azóta viszont átkerült egy olyan cég tulajdonába, amelyet Szivek Norbert volt MNV-vezérrel szoktak együtt emlegetni. A Florion Invest Kft. 11 pályázó közül nyerte el a jogot, hogy megvásárolja a területet, igaz, egyedül ez a cég adott le érvényes pályázatot az önkormányzat tájékoztatása szerint. Ingatlanpiaci forrásaink szerint úgy kétmilliárd forint nyereséget lehet majd realizálni a 6 darab 9 lakásos házból álló lakóparkos projekttel.

A telek

A Virányos út, a Szilágyi Erzsébet fasor, a Kútvölgyi út és a Naposi út által határolt terület már jó ideje nagyrészt üresen áll, és már jó ideje nem tudnak vele semmit kezdeni a tulajdonosai, pedig elég kiemelkedő fekvésű ingatlan. A területnek nagyjából a negyede önkormányzati tulajdon, a maradék a honvédségé, és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében áll. Itt volt a honvédség Haditechnikai Intézete, itt működött a katonaság izotóp és biológiai laborja is, amíg pár éve el nem költözött, azóta pedig nem nagyon történt a telekkel semmi.

A kérdéses önkormányzati/honvédségi terület térképe egy önkormányzati dokumentumban. A lakópark a képen az IZ-XII/AI1-es kóddal jelzett telken épülne a tervek szerint.
A kérdéses önkormányzati/honvédségi terület térképe egy önkormányzati dokumentumban. A lakópark a képen az IZ-XII/AI1-es kóddal jelzett telken épülne a tervek szerint.
Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat

Az önkormányzat 2001-ben kitalálta, hogy odaadná a Virányos úti telkeit a honvédségnek, cserébe egy, az állam tulajdonában lévő Pagony utcai ingatlanért, hogy aztán a honvédség csináljon vele azt, amit akar, de ez valamiért nem jött össze. Aztán 2014-ben a honvédség és a XII. kerület együtt próbálta eladni az ingatlanjait. Az XII. kerületben ellenzéki önkormányzati képviselők már ekkor is azt tippelték, hogy a privatizáció után lakóparkot építhetnek majd a környéken. A pályázat viszont akkor érdektelenségbe és érvénytelenségbe fulladt, talán azért, mert a közel 7 hektáros teljes terület, amelyen ráadásul itt-ott vannak is katonai létesítmények, egyben túl nagy vesződséget és kockázatot jelentett volna a befektetőknek. Végül 2016-ban az önkormányzat megunhatta a dolgot, mert meghirdette az egyik tulajdonában lévő telket, amit aztán 2017. március 9-én nyílt versenytárgyalás keretében el is adott.

A vevő Florion Invest Kft. a 16 202 négyzetméteres telekre hat házat tervez, egyenként kilenc lakással.

Az önkormányzat nemrég egy új építési szabályzatot is elfogadott, ami a környékre vonatkozik, bár nem egyértelmű, hogy erre miért volt szükség, mert az önkormányzat állítása szerint a terület beépíthetősége és egyéb paraméterek változatlanok maradtak.

A vevő

A Florion Invest Kft.-t 2017 februárjában jegyezték be, pontosan egy hónappal azelőtt, hogy egyedüli érvényes pályázatával elnyerte a telekvásárlás jogát a XII. kerületi önkormányzattól. A cég ekkor még a Bécsi út 25.-be volt bejegyezve, ma már a Hercegprímás utca 12.-be van. Ez a két cím eléggé fontos ahhoz, hogy tudjuk, kitől kihez került át a lakópark projekt.

  • A Bécsi út 25.-ben a Carion cégcsoport központja van.
  • A Hercegprímás 12.-ben pedig több, Szivek Norberthez, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetőjéhez köthető vagy azokkal szoros üzleti partnerségben álló cég van bejegyezve, mint a Nones Holding, a CRH Invest és a Lexan Holding, ezek tulajdonában lévő cégek sorával együtt. No meg a Szivek a Szivekért alapítvány.

A Carion neve a Rogán Antal által kitalált és világra törvényhozott nemzeti otthonteremtési közösségekről, becenevén a lakáslottó konstrukcióról szóló cikkekből lehet ismerős az olvasónak. Ez a cég üzemeltet ugyanis egyedül ilyen lakáslottós közösségeket Magyarországon, ami nem teljesen véletlen, mert a törvényt Rogánék úgy írták meg, hogy az kb. csak a Carionra érvényes. Ezenkívül még arról is ismerős lehet a cég és annak Bécsi úti székháza, hogy egy teambuilding session alkalmával sikerült a cég üzleti tervével eltakarni az iroda földszinti ablakait, hogy ne lehessen belátni az irodába.

A Lexan Holding pedig több, Szivek Norberthez köthető ügyben került reflektorfénybe.

A cég vezetője az a Bolevácz Éva nevű ügyvéd, aki a 444 egy korábbi cikke szerint néha Szivek Norbert ügyvédjeként is feltűnik. Bolevácz előtt pedig tavaly tavaszig Bajor András Gyula volt a cég tulajdonosa, aki régóta üzlettársa Sziveknek több bizniszben. A Lexan társtulajdonos a CRH Invest nevű cégben Szivekkel. A CRH és a Lexan például együtt túrták ki a vezetést az Enefi Zrt.-ből, amelynek részvényeit az akkor Szivek Norbert vezette Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől szerezték meg.

De a Lexan más ügyekben is feltűnik, ennek a tulajdonában van például a Zahara Park Kft., amely a Duna Arénától északra építi a Danubio lakóparkot, és amely a vizes vb költségvetéséből még egy, a Rákos-patakon átívelő, közel félmilliárd forintos költségű gyaloghidat is kapott.

Ez a Lexan Holding vásárolta meg idén júniusban az amúgy 2017 elején alapított Floriont a Cariontól, a Virányos úti telekkel és projekttel együtt. A cég vezetője Komonczi Zsolt, aki a Lexan többi ingatlanos cégét is vezeti, és legalább egy olyan cégnek is tisztségviselője, amelyben Szivek Norbert is tulajdonos.

Hogy mikor is épülhet fel a lakópark, azt egyelőre még a telek tulajdonosa sem tudja. Bár ingatlanfejlesztő forrásoktól azt hallottuk, hogy a Florion árulja a projektet, Komonczi Zsolt az Index kérdésére azt mondta: egyelőre nem dőlt el, hogy eladják-e a területet a lakóparkok tervével együtt, vagy felépíti a Florion. A tervek már elkészültek, egyelőre az engedélyeztetési eljárás zajlik, az önkormányzat pedig nem árulta el, mikor lehetnek meg az engedélyek. Egyelőre Komonczi sem tudta megmondani, mikor kezdődne az építkezés.