Alfréd
-7 °C
2 °C

Boldog foglyok a magyar beszállítók

GettyImages-455082581
2019.02.06. 11:17
Január végén kiderült, hogy leáll a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., amely lámpákat és kávéfőzőket gyártott többek közt az IKEA-nak. Az ötvenes évek óta működő gyár végét az jelentette, hogy az IKEA visszamondott egy jelentős megrendelést, mert nem volt megelégedve a bútoráruháznak beszállított lámpák minőségével, a gyár pedig annyira függött az IKEA pénzétől, hogy ezt a szakítást nem élte túl. Mindez egy, a magyar gazdaság megértése szempontjából kulcsfontosságú problémára világít rá: a magyar beszállító cégek nagy része már-már veszélyes mértékben függ egy-egy multitól, így ha az szakít, bajba kerül vagy bezár, az magával rántja a beszállítókat is. De mennyire elterjedt ez a probléma, és probléma ez egyáltalán? Tehetnek valamit ez ellen a magyar beszállítók, vagy ez az élet és a kapitalizmus rendje? A Szarvasi-gyár sorsa inkább kivétel volt, vagy inkább a szabály?

Már minden közgazdász, elemző és gazdasági újságíró elmondta ezerszer és pepitában: a magyar gazdaság egyik nagy problémája, hogy nagyon függ az itt beruházó multiktól, azon belül is leginkább az autóipartól, avagy Magyarország a német (vagy japán vagy koreai vagy svéd) multik összeszerelő üzeme. Ez egyszerre áldás és átok, mert enélkül nyilván sehol nem lenne a magyar gazdaság, viszont ez egy olyan helyzet, ami elég kevés szuverenitást, mozgásteret ad a magyar gazdaságpolitikának és a gazdasági szereplőknek.

Ebben a modellben a legjobb, amit egy magyar cég tehet – mondják sokan –, ha egy multi beszállítója lesz, hiszen az ilyen beszállítók a legkorszerűbb, legversenyképesebb és legjobban fizető munkahelyek közé tartoznak, amelyek gyakorlatilag a globális termelés közepére tudják helyezni magukat, ha ügyesek. Abba viszont talán kevesebben gondolnak bele, egészen addig, amíg erre egy, a Szarvasi-gyáréhoz hasonló eset nagyon fel nem hívja a figyelmet, hogy egy multi beszállítójának lenni elég kiszolgáltatott helyzet, még azoknak is, akik jól csinálják. Azoknak meg különösen, akik rosszul.

A szarvasi Vasipari ügyének kapcsán sokat lehetett arról olvasni, hogy a cég bevételeinek milyen nagy része származott egyetlen cégtől, az IKEA-tól, ez pedig mennyire kiszolgáltatta a céget. Ezt sokan, a helyzetet elemzők és a gyár életéhez szorosabban kapcsolódók közül is igazából a menedzsment hibájának tartották, amely minden pénzét egy lóra tette fel. És bár nagyon úgy néz ki, hogy követett el hibákat a cég vezetése, kicsit megkapargatva a magyar valóságot, az látszik, hogy az ilyenfajta kiszolgáltatottság nem annyira választás, mint adottság.

Multikon csüngő magyarok

Ahogy arra a G7.hu Szarvasi-gyárral kapcsolatos elemzése is felhívta a figyelmet, a menedzsmentirodalomban fogoly beszállítóknak hívják azokat a beszállítókat, amelyek nagyon függnek egy-egy vevőtől, ezért az alkuerejük elég kicsi, ha pedig a vevő bemondja az unalmast, nem nagyon tud magával mit kezdeni a piacon. Az persze, hogy ezek a beszállítói-megrendelői viszonyok hogyan alakulnak, nagyon sok mindentől függ, így messze nem biztos, hogy minden cég fogoly, amelyiknek egy nagy megrendelője van. Mindenesetre most nézzük meg azt, hogy hogyan állnak ezzel a magyar cégek!

Azt túlzás lenne mondani, hogy népbetegségnek számít a magyar beszállító kkv-k között, hogy teljesen egy vevő kiszolgálására épül az üzletük, bár arról eltérnek a vélemények, hogy mekkora kitettség jelent kockázatot. Egy 2014-ben készült kutatásból, amelyet Szerb László, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának tanára vezetett, az derül ki, hogy a megkérdezett magyar kkv-k 23,1 százaléka kapta a bevételének több mint felét a legnagyobb vevőjétől (ezek nem mind ipari cégek beszállítói, a vevő adott esetben lehet egy áruházlánc, amely polcra teszi az adott cég termékeit. Ahogy a megrendelők sem feltétlenül mind multinacionális cégek, viszont ezekből sokkal több nagy cég van, mint magyarból).

Ez nagyjából összhangban van egy újabb, a CEU és az MTA kutatói által végzett felméréssel, amely szerint a cégek nagyjából 25 százalékának a bevétele függ legalább 60 százalékban egyetlen vevőtől.

Olyan cégből viszonylag kevés van, amelyik szinte kizárólag csak egy vevőnek ad el terméket, Szerb Lászlóék kutatásában a cégek mindössze 6,7 százaléka, a CEU–MTA-kutatás szerint pedig a cégek 10 százalékának van egyetlen egy vevője, míg további 10 százalékuk több mint 60 százalékban függ egy kuncsafttól. Igaz, ezeknek a cégeknek a fele egy nagyobb multi leányvállalata, így érthető, hogy alapvetően egy vevőnek, az anyacégnek szállít. A több mint 60 százalékban kitett beszállítóknak nagyjából a fele csoporton belüli,

Vagyis a kisebb és önálló magyar cégek kevesebb mint negyede van nagyon jelentősen kitéve egy multi vevőnek.

Persze kérdés, hogy mit tartunk nagy kitettségnek. Szerb László az Indexnek azt mondta, 75 százalékos kitettség már elég kockázatosnak, 20-25 százalék alatti pedig elég biztonságosnak számít, a kettő között viszont nem lehet igazán megmondani, hogy hol a határ. Ez már a cégektől, a piac, az áru jellegétől, no meg a vezetők döntésétől függ. Ahogy a Szarvasi esetében is látni lehetett, a cég egy ideig csökkentette az IKEA-tól függő bevételeit, majd a vezetés mégis úgy döntött, hogy egy nagy fejlesztéssel inkább szorosabbra fűzik ezt a kapcsolatot. Szerb viszont tud olyan beszállítóról, amely hasonló stratégiai helyzetben azt mondta, nem kockáztat és óvatosabban növekszik, nem köti hozzá magát még inkább a legnagyobb vevőjéhez.

A méret a lényeg

Bár részben döntés kérdése, hogy mennyire teszi magát függővé egy beszállító, sok esetben ez inkább adottság, amivel nem annyira tud mit kezdeni a vállalat. Békés Gábor, a CEU közgazdász kutatója és a CEU–MTA-kutatás egyik vezetője szerint a magyar cégek előtt egy bizonyos méret alatt két út áll:

  • vagy egy speciális termékre koncentrálnak, amelyet kevés vevőnek szállítanak, amelyekkel viszont stratégiai kapcsolatot építenek ki;
  • vagy nagyon általános termékben utaznak, amit sok vevőnek adnak el piaci alapon.

Az első lehetőségre példa mondjuk egy speciális autóalkatrész, a másodikra pedig mondjuk egy csavar. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, a specialisták a vevőiknek vannak kiszolgáltatva, a generalisták pedig az árversenynek.

A specialisták persze keresik a lehetőséget, hogy egy-egy nagy vevő beszállítói legyenek, az ilyen kapcsolatoknak sok előnyük van. Viszont sok költsége is: egy-egy ilyen szerződést letárgyalni nehéz feladat, amely egyszerre igényel nagy jogi, technikai és gazdasági tudást. A megrendelőknek – érthető módon – nagyon magas elvárásai vannak (hiszen ha mondjuk egy autóban nem jó egy alkatrész, az emberéletekbe, kerülhet, az meg botrányokkal visszahívásokkal jár), ezért gyakran ellenőrzik, hogy minden rendben van-e, ha pedig nincs, akkor hamar megszakítják a viszonyt.

Éppen ezért egy kisebb vagy közepes cég egyszerre nem tud túl sok ilyen kapcsolatot elindítani és fenntartani. Az olyan nagy cégek, mint a Videoton, persze képes sok ilyet menedzselni, a kkv-knak viszont inkább az a lehetőség, hogy legfeljebb pár nagyobb megrendelő felé köteleződjenek el.

Békés szerint nem is kell feltétlenül az ilyen viszonyokat negatívumként felfogni, még a nagyon egy-egy vevőnek kitett cégek sem foglyok igazán, vagy ha foglyok is, nagyon örülnek neki. Ezek a piaci szereplők tudatosan kalkulálnak, és tudják, hogy egy nagy megrendelőnek szállítani nagy kockázatokkal járhat, de nagy nyereséggel is. Aki mégis aggódik amiatt, hogy túlságosan ki van szolgáltatva, annak vagy növekednie kell, esetleg más cégekkel összeolvadva, konszolidálódva növelni a méreteket, vagy valami olyan speciális termék gyártására kell átállnia, amit tényleg csak egy cég tud a világon, hogy teljesen nélkülözhetetlenné váljon azt ellátási láncban.

Néha pedig, ahogy valószínűleg a Szarvasi-gyár esetében, nem jön be a számítás, és a cég pórul jár. Szerb László szerint viszont nem annyira jellemző, hogy egy amúgy növekvő gazdasági időszakban dől be egy ilyen viszony miatt a cég. Recesszió vagy válság idején viszont ezek a szoros kapcsolatok könnyen lazulnak, a megrendelések csökkenését vagy egy-egy üzem bezárását a multi megrendelő pedig végső soron túléli, a nagyon függő beszállítók viszont gyakran nem.

Borítókép: Bocsi Krisztián / Getty Images Hungary.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!