Ervin
12 °C
28 °C

El fog tűnni a magyarországi bankok egy része

D  FO20120114001
Erőteljes integrációs folyamat indulhat be a kelet-közép-európai bankpiacon. Ennyi szereplőre nincsen szükség, és a portékák végre már nincsenek tele kockázatokkal és rossz hitelekkel. Magyarországon is készül egy nagy üzlet, vélhetően piaci alapon, de a magyar médiapiachoz hasonlóan felmerült egy alapítványi konstrukció is.

Egy bank működtetését sokféleképpen lehet jól vagy rosszul csinálni, de azért mindig adott két pofonegyszerű összefüggés:

  • Egyrészt a bankok eredményessége egyenesen arányos egy gazdaság állapotával. Vagyis, ha jól megy a gazdaságnak, ha nő a GDP, akkor az emberek mernek vállalkozni. Ehhez bankot használnak, de a lakosságnak is több pénze van, vissza tudja fizetni a hiteleiket.
  • Másrészt, a bank méretgazdaságossági üzem. Ha nagyobb egy bank, jobban megoszlanak a központi költségek, ha több az ügyfél, minőségibb lehet a kockázatkezelés. Leegyszerűsítve, ha két bank szolgál ki 100-100 ezer embert, akkor ahhoz két vezérigazgató, két hr-igazgató, két biztonsági főnök kell, ha egy bank lát el 200 ezer embert, akkor ezekből az emberekből egy is elég lesz. Ráadásul minél nagyobb egy bank, annál pontosabban látja az ügyfelek hitel-visszafizetési képességét, sokkal gazdaságosabban tud hitelezni.

Akkor ez miért nem alakul ki?

Magyarországon van egy nagyon régi lemez, ami arról szól, hogy nálunk túl sok a bank. Minden racionális megközelítés szerint konszolidációnak kellene történnie.

Valami persze zajlik is:

  • az Erste átvette a Citi lakossági üzletágát;
  • az OTP integrálta az Axa bizniszét;
  • egyesülgetnek a volt FHB-k és a takarékok.

De az indokoltnál így is sokkal lassabb a folyamat. Erre persze mindig megvan a magyarázat. 2008–2009, vagyis a pénzügyi válság után senki nem mert vásárolni, nem tudta, milyen csontvázak hullanak ki a szekrényből, ráadásul a bankok vásárlásával nem pusztán üzletet, de egy csomó kellemetlen kötelezettséget is átvállalt a vevő.

2016–2018-ban pedig jól ment a bankoknak, de most meg éppen ezért nincs elég üzlet: a növekedés, a nyereség elfedi a bajokat, hiába tudja mindenki, hogy még mindig túl sok a bank, amikor szól a zene, mindenki reménykedik, hogy a prímás soha nem fárad el, örökké húzni fogja.

Ez is baj, az is baj

De mi lenne jó az ügyfeleknek? A sok vagy a kevés? A banküzem érdekes sajátossága, hogy a verseny szempontjából az sem jó, ha nagyon kevés a bank, mert azok monopolhelyzetben majd drágán szolgáltatnak, de az sem jó, ha nagyon fragmentált a piac, mert a sok 1-2 százalékos piaci szelettel bíró bank nem méretgazdaságos, és ezért lesz drága. 

Jobb mintázatnak tűnik az osztrák, az észak-európai, a holland vagy a portugál modell, vagyis

a bankpiacon ügyfélszempontból az a kánaán, ha csak négy-öt bank van a piacon, de azok élesen versenyeznek, mert hasonló a részesedésük.

Fentiek alapján a sebesebb konszolidáció racionális lenne fogyasztói szemmel, a fogyasztókért aggódó szabályozó (MNB) szemével, de még a bankcsoportok tulajdonosainak a szemével is, mégis elég lassú a folyamat.

Bíró Balázs, a Deloitte partnere szerint azért az elmúlt években a kelet-közép-európai régióban is elindult a konszolidáció.

Csőstül jöttek

Hogyan írható le ez a folyamat? Egyszer volt, hol nem volt, elindult egy gazdasági rendszerváltás, és a szovjet blokk kicsi és töredezett országai mindenkinek vonzóak lettek, mert

  • alulbankosítottak voltak, vagyis gyors felzárkózást és növekedést ígértek,
  • a politikai vezetők euróról hadováltak, azt lehetett remélni, hogy villámgyors lesz a pénzügyi integráció,
  • sokan gondolhatták úgy, hogy aki gyorsan belép egy piacra, az lesz hosszabb távon sikeres.

Felsorakoztak hát a rajtvonalnál az osztrák, olasz, német, francia és még ki tudja milyen bankok (amerikaiak, távol-keletiek, északiak is itt-ott). Sokan bejöttek a piacra, aztán persze nem mindenkinek sikerült a dobogós szereplők közé bekerülni és így fenntartható modellt találni.

Néhányan kapcsoltak és kimenekültek gyorsan, mások beragadtak egy örökölt és nem éppen örömteli pozícióba. Egy angolszász vagy holland intézmény flexibilisebb, mint egy német, a GE, Citi, ING hármas hatvanas pulzussal dönt egy távozás mellett, míg a bajor BLB megvárta, amíg a magyar bankja (MKB) négy éven át 100 milliárd forint feletti veszteséget írt, mire végre elszaladt.

Azért közben a bankrendszerek elkezdtek fejlődni, és a régiónkban is kialakult három országcsoport:

  • egy fejlett (Szlovénia, Csehország, Észtország),
  • egy közepesen fejlett (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Lettország, Litvánia),
  • illetve egy gyengén bankosodott „futottak még” kategória (Bulgária, Románia, Szerbia).

Néha az utolsókból lesznek az elsők, jól megfigyelhető, hogy most éppen a legkevésbé fejlett országok bankjai a legkapósabbak, hiszen ott várható a leginkább növekedés.

Most jó a portéka

Említettük, hogy az elmúlt időszakban volt egy-két jó év a bankszektorban. A gazdaságok nőttek, az embereknek volt munkájuk, az ingatlanok ára emelkedett, javultak a fedezetek, az ügyfelek inkább visszafizették a hiteleiket, alig maradt rossz hitel a legtöbb bankrendszerben.

A helyi bankok már nem szorultak az anyabankok segítségére, önfinanszírozók lettek, sőt, ha úgy adódott még vásárolni is tudnának. Talán eljött a pillanat a konszolidáció felgyorsítására?

Bíró Balázs szerint igen, és a folyamat várhatóan úgy fog kinézni, hogy az adott piacok első négy-öt szereplője hosszabb távra tervez, kimozdíthatatlan, de a listán utánuk következőknél már tényleg eljöhet az igazság órája, ők egymás felé vagy a nagyok felé kiszállhatnak. És persze minden piacon helye marad pár specialistának, niche-szereplőnek.

Kik vesznek?

Ha megnézzük az elmúlt évek tranzakciós folyamatait, valami tényleg beindult.

Láthatóak a régió bajnokai, az osztrák Erste, a belga KBC, az olasz UniCredit, az osztrák Raiffeisen, illetve az OTP nagyon erősek, anyabankja révén most nagyon jó állapotban van az olasz Intesa (az ő leánya nálunk a CIB) is.

Ugyanakkor sok még a furcsa szereplő, olyanok, mint a lengyel vagy a magyar állam, akik vesznek is, eladnak is. A magyar állam például beszállt a Budapest Bankba, és vett egy Erste-csomagot, de közben kiszállt az MKB-ból, és eladott egy Gránit-pakettet.

A vevői oldalon mindenesetre vannak már igazi konszolidátorok is, elsősorban a magyar OTP, amelyik szakmányban veszi a horvát, szerb, bolgár, albán és mindenféle bankokat.

Kik adnak el?

Több nemzetközi bankcsoport belátta, hogy mindenhol nem megy, márpedig ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A francia Société Générale (SocGen) egyes országokban kisebb bankokat üzemeltetett, mint egyetlen jobb párizsi fiókja, több országban is a kivonulás mellett döntött.

Ahogy variál a legtöbb leányvállalattal rendelkező Raiffeisen is, míg a görög Eurobank más görög bankokat konszolidál, de közben a külföldi leányaiból meg eladogat. Inkább az eladói oldalra várható a Sberbank, amely Oroszországban óriási és sikeres, de az uniós megjelenése sikertelen, mindenhol kicsi és jellegtelen bankokat vett, volt is már olyan piac, amelyet elhagyott.

Emellett lökést adhat a konszolidációs folyamatoknak, hogy bizonyos amerikai alapok, így az Advent, az Apollo és a JC Flowers is fantáziát látott a bankvásárlásban. Ők vesznek, javítgatnak, aztán majd gyorsan mindent eladnak, de rövid távon most ők is keresletet támasztanak.

Az árazás már rendben van

A folyamatot nagyban segíti az is, hogy miközben a válság előtt irreális árakért, a könyv szerinti érték négy-hatszorosáért cseréltek gazdát a bankok, immár nyugodt a piac, és a P/BV (ár/könyv szerinti érték) mutató átlagosan 1,1-re apadt.

Természetesen mindig minden bank arról mesél, hogy mennyire elkötelezett az adott régió vagy az adott ország felé. Ezt csak így lehet csinálni; ameddig nem születik döntés egy eladásról, sőt, ameddig nem folyik be a vételár az eladott leányvállalat ellenében, addig ezt kell mondani.

Olyan ez, mint a Malév jegyértékesítése, sok ügyfél járt pórul, de mégsem lehetett volna elvárni a magyar légitársaságtól, hogy két hónappal előre már ne adjon el jegyeket, hiszen ha így tett volna, azonnal lehúzhatta volna a rolót.

A legnagyobb kérdés, hogy amennyiben hamarosan eljön egy újabb válság (avagy makrogazdasági korrekció), mi fog történni?

Hiszen nyilván ilyenkor erősödik majd az eladási kedv, csak vajon találkozik-e az majd megfelelő áron vevői hajlandósággal?

A mi kis konszolidációnk

A magyar bankpiacon a legnagyobb jelenlegi kérdés, hogy sikerül-e gyorsan lezárni egy valójában racionális, de nagyon döcögős folyamatot, az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank világának egyesülését. Ezek jól kiegészítenék egymást, hiszen a fenti sorrendben van közöttük nagyvállalati, kisvállalati és lakossági (vidéki) ügyfélkörrel rendelkező szereplő is.

Ám az összetett integrálási, értékesítési, tőzsdei bevezetési metódus nehezen szülhető meg. A fideszes politikusok körében népszerű lenne egyfajta holdingkialakítás, sőt, felmerült még egy alapítványi integráció is, de az a neves tanácsadó, aki a folyamaton dolgozik, nem támogatja ezt a vágyálmot.

A megoldás ugyanis deklaráltan nem piaci, az állami aktorok részben az Erste megismerése, részben a médiapiaci alapítvány tapasztalatai alapján szülték. Az ötlet ugyanis az, hogy miként a NER-közeli vállalkozók (majdnem) önként első szóra összedobták a médiaérdekeltségeiket egy polgári tájékoztatást szolgáló alapítványba, úgy a bankok és bizonyos turisztikai érdekeltségek tulajdonosai is összeadhatnák az érdekeltségeiket egy polgári igényeket szolgáló nagy pénzintézetbe vagy a magyarok üdültetéséért felelős alapítványba.

A politikus ötletgazdákat még úgy sem illik lehurrogni, hogy az elképzelés nyilvánvalóan sértené a politikaközeli vállalkozók érdekeit. Mindenesetre az ötletgazdák szerint szerint az MKB szanálásával, a BB 700 millió dolláros megvételével vagy a takarékok világának hatalmas (136 milliárd forintos) állami garancialapjával úgyis az állam finanszírozta ezen bankok aktuális állapotát. Ráadásul az alapítványi főtulajdonra van osztrák, olasz és más nemzetközi példa is, és még a tőzsdei bevezetéssel sem lenne ellentétes ez az alapítványi megoldás. Szakemberek szerint ugyanakkor, bár Mészáros Lőrinc és társai szívesen adták át médiaérdekeltségeiket az alapítványnak, a banki és turisztikai elemek átadása már más tészta lenne. A három márkanéven futó, holdingszerűen kialakított nagybanknak egyéb problémái is vannak, a folyamattal hamarosan részletesen is foglalkozunk. Mindenesetre az egymással versengő kompetenciák, így a „takarékos” Vida József és az MKB-s Balog Ádám egyaránt bírják a politika bizalmát, ám vélhetően miközben a leendő közös vezető érdekelt lenne a sikeres integrációban, a lemaradó csapat ellenérdekeltté válna.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!