Orbán
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Ukrajna választ, de az eredmény Magyarországnak sem mindegy

2019-03-27T095058Z 1571934675 RC1C37DDFDD0 RTRMADP 3 UKRAINE-ELE
2019.03.30. 11:11
Március 31-én, vasárnap elnökválasztást tartanak Ukrajnában. A tét hatalmas: marad-e az erős nyugati integrációs irány, vagy Ukrajna ismét közelebb kerül az orosz befolyáshoz. Az eredmény nemcsak az ukránok, de Magyarország és a kárpátaljai magyarok számára sem mindegy, de nincs tökéletes jelölt.

Ukrajna területileg Európa legnagyobb állama, de nem emiatt érdekes és kiemelten fontos a helyzete. A kelet-európai ország a Szovjetunió felbomlása után több kitérővel egyre inkább orosz befolyás alá került, mígnem a 2014-es, Viktor Janukovics elnök elleni tüntetéshullám után az új ukrán vezetés Petro Porosenko vezetésével szembefordult Oroszországgal. A nyíltan felvállalt euroatlanti törekvésekre Vlagyimir Putyin orosz elnök a Krím félsziget annektálásával válaszolt, majd kirobbantotta az azóta is tartó kelet-ukrajnai szakadár háborút.

Ukrajna ütközőzónává vált a demokratikus nyugat és az autokrata kelet között.

Európa egyik legkeletibb országaként közvetlen szomszédja Oroszországnak, kijárása van a Fekete-tengerhez, továbbá határos az orosz befolyás alá tartozó Fehéroroszországgal és Moldáviával és attól lényegében külön életet élő, az orosz hadsereg jelenlétével működő szakadár Dnyeszter menti Moldáv Köztársasággal, illetve négy – Románia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország – uniós tagországgal. Mind a nyugatnak, mind pedig Oroszországnak kiemelten fontos.

Emiatt talán nem is annyira meglepő, hogy Putyin a Janukovics-rezsim bukása után szinte azonnal megszállta a stratégailag kiemelt jelentőségű Krímet, majd a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával háborús helyzetet hozott létre. A donyecki és luhanszki régiók máig orosz befolyás alatt állnak, bár ez aligha az a Novorosszija (Új Oroszország), amit az oroszok szerettek volna.

Porosenko megválasztása után nemcsak Donyeckben és Luhanszkban voltak szeparatista törekvések – tüntetések, középületek elfoglalása, fegyveres megmozdulások –, hanem gyakorlatilag egész Kelet- és Dél-Ukrajnában: Harkivban, Dnyiprovetrovszkban, Zaporizzsjában, Mariupolban, Herszonban és Odesszában is. Emiatt nem elképzelhetetlen, hogy Oroszország szeretett volna létrehozni egy kvázi Dnyepermelléki Köztársaságot a moldovai Dnyeszter-menti Köztársaság mintájára.

Amennyiben ez sikerül, úgy Ukrajna elveszíti a területei jelentős részét, illetve kijárását a Fekete-tengerhez, ami gazdaságilag és politikailag is tönkretette volna az országot. Oroszország pedig kialakított volna egy ütközőzónának használható bábállamot közte és az Európai Unió között, miközben közvetlen szárazföldi kapcsolatot teremt a szakadár Dnyeszter menti Moldáv Köztársaságoz. 

A szeparatista hullámot végül sikerült megállítani, bár ez nem a szétzilált ukrán hadseregnek és Porosenkónak, hanem elsősorban Igor Kolomojszkijnak köszönhető. 2014-ben ő volt a tulajdonosa a legnagyobb ukrán bankoknak, filmipari és katonai üzemeknek, komoly részesedése van a nehéziparban,

egy olyan csúcsoligarcha, aki dollármilliókból lazán felállított egy 20 ezer fős magánhadsereget.

A saját érdekeltségeit védő Kolomojszkijnak köszönhető, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok mindössze az ország területéhez képest elenyészőnek számító donyecki és luhanszki régiók egy része fölött szerezték meg az uralmat. Mindennek komoly gazdasági következményei lettek, a geopolitikai helyzet pedig azóta sem változott, ami az elnökjelölteknél is visszaköszön:

  • Petro Porosenko képviseli a nyugati irányt.
  • Volodimir Zelenszkij feltehetően Kolomojszkij embere, és az oligarcha által preferált gazdasági és politikai visszarendeződést, illetve az oroszokkal való békülést jelentené.
  • Julia Timosenko a gazdaságilag kiszámíthatatlan, de az oroszokkal szintén békülő populista irányt képviseli.
  • A többi 36 jelölt vagy esélytelen, vagy csak arra jó, hogy szavazatokat vegyenek el egyik-másik esélyes jelölttől. 

Az ukrán elnökválasztás tétje tehát az is, hogy marad-e az erős nyugati integrációs irány, vagy Ukrajna ismét jobban orosz befolyás alá kerül.

Porosenko nehéz helyzetben

Az ukrán gazdaságról nehéz lenne azt állítani, hogy a gazdasági világválság után stabilan vagy intenzíven fejlődő lett volna. A Nyugat-barát Petro Porosenko hatalomra kerülése, pontosabban az emiatt kirobbant kelet-ukrajnai háború pedig teljesen megrogyasztotta.

Az IMF adatai szerint 2014-ben 6,6 százalékos volt a reál GDP csökkenése, 2015-ben pedig tovább romlott a helyzet, és sikerült egy 9,8 százalékos csökkenést produkálni. A magánmegtakarításokat elvitte a pénz devalvációja – az ukrán hrivnya értéke harmadára csökkent a dollárhoz képes –, a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedtek, az árak nőttek, csökkent az életszínvonal.

Ilyen körülmények között kellett Porosenkónak rendbe tenni az ország gazdaságát, illetve megoldania a kelet-ukrajnai helyzetet. Mindezt egy gazdaságilag és politikailag teljesen eldeformálódott,  autokrata állam romjain.

Az oligarcha múltú Porosenko

  • Megtisztította és konszolidálta az ukrán bankrendszert, amelynek több mint száz kétes tulajdonú és tevékenységű bank esett áldozatul, és amibe a  betétbiztosítási rendszer is majdnem belerokkant. A gazdaság fehérítése szempontjából viszont nélkülözhetetlen lépés volt.
  • Decentralizálta az ország fiskális rendszerét., hogy visszaszorítsák a hivatalnoki korrupciót. A régiók és települések bevételei közvetlenül helyben maradhattak, kikerülve a centrális újraelosztásból. Ennek eredménye lett a régiók – ukrajnai viszonyok között – intenzív infrastrukturális fejlesztése.
  • Megszüntette az oligarchák gazdasági anarchiáját. Kolomojkszij mellett Dmitro Firtas, Nesztor Szufrics és még sok más oligarcha ellen eljárás indult.
  • Elindított egy korrupció elleni programot is, bár nem ért el érdemi eredményt. 
  • Folyamatosan fejlesztette az adórendszert, melyekkel segítette a kis- és középvállalkozások megmaradását, miközben fehérítette a munkaerőpiacot. 
  • Az energiahordozók árának piaci árához való közelítése is pozitívum volt a gazdaság egészére nézve, hisz ez elengedhetetlen egy egészséges gazdasági fejlődéshez. Ugyanakkor ez a gázárak növekedésével járt, ami kétségtelenül negatív hatással volt a háztartásokra. 
  • Aláírta azt az Európai Unióval kötendő társulási szerződést, amelynek elmulasztása Janukovics bukását okozta.
  • A közbenjárásával a kiátkozott ukrán pravoszláv egyház önállósodhatott.
  • Hozzá köthető a turisták számára biztosított vízummentesség kiharcolása is az Európai Unió tagországaiba. 
  • Illetve modernizálta és harcképessé tette az ukrán hadsereget.

Meglépett olyan dolgokat, amelyek az ország rendbetételéhez nélkülözhetetlenek vagy a nyugat által elvártak voltak, de mivel ezek többsége rövid távon rontott az életkörülményeken, kérdéses az újraválasztása. A helyzetén továbbá az sem segít, hogy

  • nem sikerült szavatolnia a belső békét az országban,
  • a földprivatizációt sem tudta véghezvinni a bizonytalan politikai helyzet miatt,
  • az egészségügy továbbra is romokban,
  • az életszínvonal sem javult a regnálása alatt,
  • illetve annyira a nacionalisták kedvében akart járni, hogy ratifikálta a kisebbségeket negatívan érintő oktatási törvényt, aminél nagyobb politikai öngólt nem nagyon lehetett volna lőni.  

Ha Porosenko hatalmon marad, akkor biztosított a nyugati integráció – mást nem is tehet –, közelebb kerül Európa, az ország pedig többé-kevésbe normális piaci körülmények között fejlődhet. Kárpátaljának sem lenne rossz, mert így nem egy keleti orientáltságú ország legnyugatibb, jelentéktelen régiója lenne, hanem a nyugat kapuja. Ugyanakkor maradna a nyelvtörvény, ahogy a kettős állampolgárság okozta feszültségek is, illetve jó eséllyel nem érne véget a kelet-ukrajnai háború.

A múlt szelleme és a csúcsoligarcha bábja

A regnáló elnök mellett két jelöltet tartanak még esélyesnek a győzelemre: a korábban a miniszterelnöki posztot kétszer is betöltő Julija Timosenkót, illetve a Kolomojszkij bábjának tartott humorista és üzletember, Volodimir Zelenszkijt.

Timosenko populista irányt képvisel: konkrét, letisztult programja nincs, leginkább a szociális juttatásokkal – nyugdíjemelés, gyerektámogatás, gázárcsökkentés– próbálkozik, illetve mindenre rábólint és rátromfol, amire csak rákérdeznek nála. Mindezt úgy, hogy miniszterelnökként már kétszer is megbukott.

A programjából leginkább a gázárcsökkentés az, ami aggodalomra adhat okot, legalábbis ami a nyugati integrációt illeti. Porosenkóhoz hasonlóan Timosenko – és persze Zelenszkij is – EU-barát politikát ígér, hisz a felfokozott oroszellenes hangulatban minden más politikai öngyilkosság lenne. Ugyanakkor Timosenko békülne az oroszokkal,

Putyinéknak pedig Ukrajnáért semmi sem drága.

Gázárakat csak úgy lehet csökkenteni, ha az oroszok engednek belőle. Ez pedig ha nem is egy korábbi alárendeltséget, de egy meglehetősen erős orosz befolyást jelentene, ami aligha segítené a nyugati integrációt.

Ami Zelenszkijt illeti, egy nagy talány: leginkább hallgat vagy dogmákat ismételget, illetve néha mosolyogva elmondja, hogy semmi köze Kolomojszkijhoz. Egy olyan programot ismertetett, ami az emberek nagy részének kedves: EU-s- és NATO-s csatlakozás az ukrán nacionalistáknak és a kelet-ukrajnaiaknak, békülés Oroszországgal a háború megszüntetése érdekében, a korrupció és ukrán állami vagyon haszonélvezőinek visszaszorítása, igazságos jövedelemelosztás, stb. Ugyanakkor konkrétumok nincsenek, és vele kapcsolatban sokakban az a félelem, hogy elnökként nem elég erős az önálló kormányzáshoz, az országot pedig ismét az oligarchák irányítanák Kolomojszkijjal az élen. Ezzel pedig Ukrajna ismét kelet felé tolódna.

A kárpátaljai magyaroknak olyan téren biztos előnyös lenne akár Timosenko, akár Zelenszkij elnöksége, hogy a kettős állampolgárságot jó eséllyel engedélyeznék, az oktatási törvényt pedig eltörölnék. Ezzel együtt Kárpátalja távolodna a nyugattól, miközben vagy egy oligarcha bábja irányítaná az országot, vagy pedig egy olyan elnök, aki egyszer már éjjeli áram és gáz nélkül hagyta a lakosságot.

Az esélyek

Az ukrajnai felmérések szerint egyértelműen Zelenszkij vezet nagyjából 10 százalékkal, mellé pedig a második fordulóba jó eséllyel Porosenko fog bejutni. Timosenko népszerűsége egyre inkább csökken, a nyugdíjasokon kívül nem nagyon tud mást megszólítani, a Porosenkóból kiábrándultaknak pedig Zelenszkij jobb alternatívát nyújt.

Porosenko mellett szól az is, hogy a három fő esélyes mellett további 36 elnökjelölt indul a választásokon, ami leginkább Timosenkótól vesz el szavazókat. Ráadásul egy szép ukrán hagyomány is a korábbi miniszterelnök ellen játszik: a 36 jelölt között ugyanis van egy Juri Timosenko nevezetű férfi is, akinek a vezetéknevén kívül a keresztnevének, illetve az apja utáni nevének kezdőbetűje is megegyezik Julija Timosenkóéval. Vagyis a szavazók két J. V. Timosenko közül lesznek kénytelenek választani, ami könnyen elvehet az amúgy sem jól álló Julijától 0,5-1 százalékot.

Minden bizonnyal tehát Zelenszkij és Porosenko jut be a húsvétra időzített második fordulóba, de hogy ki lesz az esélyes, az egyelőre rendkívül képlékeny. A felmérések szerint jelenleg Zelenszkij vezet, de az EU és NATO-pártiak vélhetően inkább Porosenkóra fognak szavazni a második körben. Ráadásul, ha az első és második forduló közötti hetekben képes meggyőzni az embereket, hogy vele tényleg közelebbi lesz Európa, hogy képes lesz megállítani az oroszokat, akkor bármilyen paradox is, de az őt amúgy gyűlölő, viszont az oroszok miatt rendkívül sokat szenvedő kelet-ukrajnaiaktól is sok szavazatot kaphat. 

Az elnök kilétét ugyanakkor jó eséllyel így is a hazatérő külföldi munkások dönthetik majd el. Már csak az a kérdés, hogy arra szavaznak-e, aki némileg közelebb hozta számukra Európát, vagy ők is elégedetlenek az ukrajnai helyzettel és változást akarnak. Egy azonban biztos:

a magyarok többsége vagy Porosenko ellen fog szavazni, vagy egyszerűen nem vesz részt a szavazáson.

Porosenko három fő irányvonala, a hit, a hadsereg és a nyelv ugyanis egyaránt sérti a magyar kisebbséget. A kárpátaljai magyarságnak nem fontos a pravoszláv egyház, az ukrán nyelvből nem kér, a hadseregtől pedig retteg. Porosenko semmit nem tud nekik ígérni az Európai Unióhoz való közeledésen kívül, ami viszont legjobb esetben is hosszú távú célkitűzés.

(Borítókép: választási plakátok Kijevben 2019. március 27-én.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!