Teljes őrület, mennyibe került felépíteni a Notre-Dame-ot

Egyelőre lehetetlen pontosan megmondani, mennyibe fog kerülni a Notre-Dame újjáépítése a hétfő esti pusztító tűz után, de valószínűleg eurómilliárdos nagyságrendű tétel lesz. (Ha valaki esetleg aggódna, hogyan fogja ezt kiköhögni Párizs vagy a francia állam, az ne tegye: már kedd reggelre több százmillió euró gyűlt össze a célra milliárdosok, egyházak és átlagemberek adományaiból.)

Az viszont biztos, hogy a brutális várható költségek eltörpülnek amellett, amennyi pénzt és energiát a korabeli viszonyok között, az akkori GDP arányában a katedrális építésére fordítottak.

Az egyház mindenekfölött

Hogy megértsük ennek az erőfeszítésnek a mögöttes okait, látnunk kell, hogy az első gótikus templomok építésének idején (az 1100-as évek közepétől) az építtető katolikus egyház, illetve katolikus egyházi főméltóságok befolyása nagyobb volt, mint arányosan bármilyen szereplőnek a mai korban. (Ha úgy vesszük, a katolikus egyház volt minden idők legnagyobb, bonyolult belső hierarchiával és szervezettel rendelkező multija, ami mögött az összes kortárs konteóban szereplő háttérhatalom elbújhatna.)

Az egyházi építészetben pedig kifejeződött ez az óriási hatalom, a templomok ugyanis az adott egyházi vezető tisztségét, vagyonát és befolyását is szimbolizálták. Konkrétan a katedrálisokat a pápa alatt elhelyezkedő püspökök számára építették, így értelemszerűen ezek lettek a legdíszesebbek és grandiózusabbak.

A történelem legnagyobb monopolcége 

Az adott kor viszonyai mellett finoman szólva is túlzónak mondható erőfeszítést fordított az egyház totális befolyása alatt álló társadalom a templomépítésekre: becslések szerint a felnőtt férfi lakosság 9 százalékát foglalkoztatták ezeken az építkezéseken Franciaországban 1100 és 1400 között.

Közgazdászok úgy magyarázzák ezt a rendkívüli „túltermelést”, hogy az egyházat egy nagy cégnek tekintik, ami Nyugat-Európában az adott időszakban monopolhelyzetben volt a túlvilág piacán, és folyamatosan ennek a pozíciónak a fenntartására törekedett (ez sikerült is neki a reformáció térhódításáig).

Ebből a szemszögből a díszes és hatalmas templomok egyfajta kiszorító árazás eszközei voltak, amelyek nehezítették más szereplők számára a belépést (vagyis hívek szerzését), egyúttal az egyház hitelességét is garantálták. A templomtúltermeléssel tehát a katolikus egyház földrajzi és gazdasági akadályt gördített a potenciális riválisok (pl. gnosztikusok, muszlimok) elé, hogy belépjenek a „túlvilágpiacra”.

A Notre-Dame-nál drágábbak is vannak

De mekkora is volt pontosan az építkezések összköltsége? A pénzbeli ráfordítást önmagában még úgy sem adja ki a teljes képet, ha indexáljuk a mai árakra, ugyanis az emberek nem bérmunkában dolgoztak, így a munkaerőköltségre nem lennének adataink. A közgazdászok ezt a problémát úgy oldják fel, hogy a munka alternatív költségét próbálják megbecsülni, vagyis azt, hogy az építési munka mekkora elvonással járt más produktív területekről; nem nehéz belátni, hogy a rendszeresen éhínségek, háborúk és pestis sújtotta Európában lett volna – világi szemszögből – értelmesebb felhasználása a férfi munkaerő közel tizedének és a magas színvonalú építészeti szakértelemnek, mint hogy katedrálisokat építsenek. 

A becslés inflációs korrekciót is tartalmaz, a katedrálisok ugyanis gyakran évszázadokon át, az adományok és egyházi források lassú csordogálásának ütemében épültek (a Notre-Dame alapkőletétele és befejezése között is 200 év telt el). A végeredményhez azt is ki kellett számolni, nagyjából mennyi volt egy egységnyi „templomár” az egyes templomtípusoknál, és hogy hány ilyen egységből áll egy-egy templom. (További részletekkel nem fárasztjuk az olvasókat; akit érdekel a pontos módszertan, az elolvashatja a cikk alapjául szolgáló tanulmányban: Amy Denning: How Much did the Gothic Churches Cost? An Estimate of Ecclesiastical Building Costs in the Paris Basin between 1100-1250)

Konkrét összegben kifejezve az 1997-ben készült számítás adatai alapján az jön ki, hogy

(A 2012-es tanulmány 2011-es  dollárárfolyamban adta meg az összegeket, ezt az inflációval korrigáltuk, és úgy váltottuk át). És ez csak az 5. legdrágább a Párizsi-medence templomai közül, az első helyen álló, grandiózus chartres-i katedrális 173 milliárd forintra jönne ki. (Az összes vizsgált székesegyház bekerülési költsége 2011-es dollárárfolyamon elérhető itt a 30. oldaltól kezdődően.) 

Évszázadok múlva mégis megtérülhet

Ez így önmagában még nem olyan sokatmondó, ahhoz, hogy lássuk, mekkora társadalmi ráfordítást igényelt ezeknek az építményeknek a felhúzása,  az egészet hozzá mell mérni a korabeli becsült GDP-hez.

amiből 1,5 százalékot tett ki a munkaerő alternatív költsége. Ez azt jelenti, hogy Európa közepén, amúgy is nehéz időkben a munkába állítható erőforrások több mint ötödét egy olyan terület szívta el, amelynek nincs semmiféle „gyakorlati haszna” – a tanulmány meg is jegyzi, hogy ez a mai szemmel észszerűtlen erőforrás-felhasználás valószínűleg pár száz évvel elnyújtotta a „sötét középkorként” ismert időszakot. 

A gigantikus ráfordítás a maga korában nyilván esélytelen volt, hogy bármilyen formában megtérüljön – hacsak nem a katolikus egyház monopolérdekeinek szemszögéből –, de az elmúlt száz évben a turizmus felívelésének köszönhetően a katedrálisok elkezdtek gazdasági értéket termelni a városaiknak.

Nem is csoda: a minden tevékenységet leuraló gazdasági racionalitás korszakában elképesztő érzés belépni egy olyan épületbe, amelynek kivitelezésében semmilyen szinten nem játszott szerepet a praktikus funkció, és mégis időt, pénzt, energiát nem kímélve évszázadokig tökéletesítették őket emberek pusztán azért, mert hittek valamiben. 

(A borítókép nem a párizsi, hanem a reimsi székesegyházat ábrázolja székesegyházat ábrázolja XV. Lajos koronázásának napján.)