Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Mi kerül ennyibe egy bőrtáskán?

DSC 6427
2019.04.18. 13:22
Magyarországon elég reménytelen helyzetben vannak a könnyűipari cégek. Cikkünk a hazai minőségi táskaipar vezető gyártójának életéről és mindennapi nehézségeiről szól. Közben egyenesen Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya karolná fel a szektort, vele hozzák kapcsolatba a Magyar Divat és Design Ügynökség működését. Az ügynökség már ismeri a problémákat, de lát esélyt arra, hogy Budapest újra regionális divatfővárossá váljon.

Magyarországon legálisan bőrdíszműcéget működtetni, esetleg a brandet az exportpiacokra is elvezényelni olyan, mintha egy egyre gyorsuló vadvízi folyóban úsznál kisgatyában, miközben a partról éles lőszerrel lőnének rád.

Szőke Attila, a Monarchy Manufacturing Kft. táskagyártó cég vezetője közel 25 éve tevékenykedik az iparágban, de ahogy mesél, úgy tűnik, mintha kezdené elveszíteni a maradék hitét is. Az alapvető problémák nem meglepőek:

  • nincs megfelelő szakmunkásképzés;
  • a munkaerő eleve szűkös, és folyamatosan drágul, kiárazza Magyarországot az iparág versenyképes országai közül;
  • más európai piacokhoz képest lassú és bürokratikus a munkahelymegtartási, a piacra jutási és az exporttámogatási rendszer, a magyar cégek már csak ezért is lemaradnak;
  • a hazai versenyben behozhatatlan árhátrányba kerülnek a tisztességes cégek, mert pályán vannak az évente más néven reinkarnálódó, százmilliós köztartozást hátrahagyó adócsalók is.

A bevezető alapján akár legyinthetnénk is, kár ezen erőlködni, természetes, hogy válságban van a könnyűipar, hiszen lehetetlen versenyezni az olcsó távol-keleti munkaerővel. Biztos mindenki Kínában, Vietnámban, Kambodzsában varrat. Csakhogy valójában ez egyáltalán nincs így. Talán meglepő, de az Európai Unió tele van sikeres könnyűipari klaszterekkel, bőrdíszműves vagy akár konkrétan táskás régiókkal. Cikkünk leginkább a táskaiparral foglalkozik, de nagyjából hasonló a helyzet más olyan iparágakban is, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel és egy új ügynökség karol fel, amelyről itt írtunk korábban. Vagyis a táskaipar helyzete kivetíthető a cipőiparra, vagy akár a divat más területeire is.

Táskagyártás

Szőke Attila elmesélése alapján Olaszországban négy nagy klaszterben közel 110 millió táskát gyártanak évente, és mintegy 500 ezer ember él meg ebből a látszólag marginális ágazatból csak Toszkánában. Ilyen centrum a Pisa és Firenze közötti toszkán régió, Nápoly, Milánó és Civitanova környéke. Ezekben a régiókban bőven vannak alapanyaggyártók, táskacégek, de a nagy és ismert olasz márkák (így az itthon is jól csengő Prada, Gucci, illetve Testoni) vagy akár a hasonló francia márkák nagyon sok helyen gyártatnak Kelet-, illetve Dél-Európában is.

Sok helyen, de sajnos jellemzően nem nálunk, inkább Romániában, Portugáliában, Csehországban, Bulgáriában, Szerbiában, de még Albániában vagy Montenegróban is. Szinte minden térségnek megvan az egyedi előnye. Amikor Magyarország a rendszerváltás idején elbukta, elengedte az orosz piacot, a lengyelek pótoltak minket, és komoly ipart fejlesztettek. A csehek és a románok a minőséggel, míg az albánok, a szerbek és a montenegróiak inkább az alacsonyabb bérmunkadíjaikkal versenyképesek, Portugáliában pedig az állami támogatások nagyon életképesek.

Az üzleti modell

A minőségi táska speciális árképzésű, látszólag magas árrésű termék, amelyben a fogyasztói ár jellemzően ötszöröse a közvetlen költségeknek. Vagyis egy 1000 eurós táska körülbelül 200 euróból készül, de a neves divatmárka a 200 euró felett is sokat költ, központi költségekre és marketingre. A bérmunka, vagyis amikor a brand elhozza az alapanyagot és a technológiát, de egy külföldi (például magyar cégnek) kell az elvárt minőségben megvarrni a modellt, viszonylag alacsony költséghányadot képvisel.

Többféle matekot is hallottunk, például a bérmunkás cég által számlázható óradíj alapján egy szerb, albán, montenegrói cég 5 eurót kérhet el óránként, egy magyar 8 eurót, egy cseh vagy román 9-10 eurót is. Ha pedig a termék végfogyasztói árából kalkulálunk, akkor egy Magyarországon készülő, 400 eurós fogyasztói árú táska elkészítéséért körülbelül 20-30 euró a munkadíj.

Nem éppen aranybánya, ráadásul a profi szabászati gépek nagyon drágák, de ennek a bérmunkának mégis rengeteg előnye is van egy ország számára. Most ugyan mindenki a munkaerőhiánnyal foglalkozik, így nem annyira égető a kérdés, de a könnyűipar kiválóan felszívja a hátrányos helyzetű csoportok és régiók munkaerejét, például az egyedülálló nők vagy a romák munkakínálatát.

A magyar bőripar központja Pécs, és a baranyai térségben azért nem hemzsegnek a nagy foglalkoztatók. Jellemző az a modell, hogy a férj külföldön vállal munkát, a feleség pedig „varázsol”, teljes állásban dolgozik, miközben reggel nyolc előtt és délután négy után már a gyerekekkel kellene foglalkoznia, és még segítsége sincs nagyon, mert a nagyszülők is dolgoznak még. Szőke Attila cégének Budapest mellett Pécsen is van gyártása; mint meséli, nála 90 százalékban nők dolgoznak, és nagyon nagyrészt egyedül élő (vagy legalábbis a hétköznapokban egyedül élő) anyák.

Monarchy Manufactoring Kft. pécsi gyára
Monarchy Manufactoring Kft. pécsi gyára
Fotó: MONARCHY Manufacturing

A Monarchy

A Monarchy Manufacturing Kft. továbbra is nemzetközi kapcsolataira épít, Szőke Attila rendszeresen végigjárja egy kisteherautóval az olasz partnereit, de megjelenik a legfontosabb osztrák és német kiállításokon is. Cége naponta közel száz terméket készít, ez az elmúlt húsz év alatt közel félmillió táskát, övet, pénztárcát jelent. Aligha gondolnánk, hogy magyar termékek jelennek meg a milánói ArSutoria magazinban, az Aston Martin brit sportautómárka kollekciójában vagy a német Knaus Tabbert lakóautóiban, pedig a Monarchy nemcsak nekik, de többek között a The Bridge és a Giorgio Fedon olasz prémium brandeknek, illetve a bécsi R. Horn's táskamárkának is szállít kiegészítőket. A cég ezenkívül gyártott a hazai vizes vébé és a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) eseményeire is ajándéktárgyakat, táskákat, bőrmappákat, sőt utóbbi révén a cég már Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, a sportszövetség tiszteletbeli elnökének is gyártott egy ajándék diplomatatáskát.

A kereslet

Magyarországon viszonylag kevesen tudják megfizetni a bérgyártásban készülő minőségi vagy különösen az egyedi gyártású táskákat, de Nyugaton van kereslet azon termékek iránt is, ahol az ár tényleg a csillagos ég.

A végső ár sok mindentől függ. Egy táska alapanyaga nagyon eltérő lehet, amit egy laikus „puha bőrnek” érez, az jellemzően öt réteg, mindenféle szivacs is van benne, de a kívülről látható igazi bőr (ami lehet marha, krokodil, de akár strucc is) ára is nagyon szór, egyetlen krokodilbőr táska alapanyagköltsége 2000 euró, egy marhabőrtáska esetén ez csak 100 euró.

A sorozatgyártás természetesen mindig olcsóbb, míg a szakma csúcsa az egyéni megrendelésű táska. Egy csúcstermék ára akár 100 ezer euró (30 millió forint is lehet), abba már belegondolni is szédítő, hogy vannak, akik egyetlen alkalomra rendelnek ilyen értékű táskát. Szőke Attila mesélt olyan tengerentúli lakodalomról, ahol a család még a koszorúslányoknak is rendelt 14 darab egyedileg tervezett, a rózsaszín ruhákhoz passzoló struccbőr táskát, fejenként 10 ezer euróért.

Visszatérve a bérgyártáshoz: egy nagy céghez bejutni nem könnyű, a szállítások felfuttatása lassú, és minden esetben az első szállítást alapos audit előzi meg. Ugyanakkor a jó kapcsolat révén akár komoly üzemek is létrejöhetnek. Az Index is írt arról például, hogy a francia Louis Vuitton (LVMH) Romániában (az erdélyi Nagydisznódon) 3000 négyzetméteres csarnokban varrat olasz cipőket, de hasonlóan komoly a beszállítói bérgyártás Bulgáriában, Lengyelországban és Portugáliában. Ahol pedig egy cég megjelenik, ott a többinek is könnyebb. A „klaszter” azért fontos, mert ha több cég van, akkor lesz képzés is, odamennek a varrógépgyártók, érdemes helyi szervizt kialakítani, és így tovább, egyetlen társaságra nem érdemes ipart alapítani.

Magyarországon visszaesett

A magyar bőripari vertikum eléggé leépült. Egyetlen óriásszereplő ugyan megjelent az országban, a szolnoki Eagle Ottawa egy hatalmas kanadai, autóipari beszállító. A cég akkora, hogy Magyarországon egymillió marhabőrt dolgoz fel. De a korábbi hazai fellegvárak, a Fried Salamon alapította simontornyai bőrgyártás és a bőrkesztyűiről is híres pécsi bőripar már nagyon összeszűkült.

A szakmából elsősorban a fiatalok hiányoznak, kevés szakmunkást képeznek itthon, őket is elavult gépeken, bőripari hulladékon oktatják; aki el is kezd tanulni, könnyen átzsilipel szakközépiskolába, gimnáziumba. Szőke Attila szerint sok a baj a foglalkoztatással. A magyar könnyűipari cégek, ha munkahelyeket teremtenek, vagy esetleg próbálnak megtartani, nem kapják meg a töredékét sem a multinacionális autógyárak munkahelyteremtési millióinak.

Az ügynökség szerint

„A magyarországi divat és design iparág egyik fő problémája, hogy nincsen megfelelő és folyamatos kommunikáció a szereplők között,

a gyártók, a tervezők, az oktatási szereplők és a befektetők sok esetben nem találnak egymásra,

miközben olyan kihívásokkal küzdenek, amelyeket közösen, a szereplőket összehozva az esetek egy jelentős részében meg lehetne oldani” – véli Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője, aki szerint az MDDÜ egyik legfontosabb feladata, hogy stratégiai alapon egy platformra hozza az ágazat szereplőit.

Szőke Attila elmesélése szerint a munkaügyi központok ugyan kiközvetítenek néha embereket, de ők rendszeresen úgy jelennek meg, hogy csak egy aláírást szeretnének arról, hogy nem alkalmasak a munkára, miközben saját bevallásuk szerint feketén dolgoznak máshol, és mellette még a munkanélküli segélyt is felveszik. A cégek ilyen környezetben inkább maguk tanítanak be, de ennek költsége munkavállalónként 600 ezer forint körül van, és utána jön a bizonytalanság, hatékonyan nem lehet a munkavállalót röghöz kötni.

Az iparágra egy fordított piramis a jellemző. Egy nagyobb bőripari cégnél arányaiban egy dizájnerre jut öt technológus és száz varrónő, de a hazai képzés fordítva működik, a különböző felsőfokú képzési helyek öntik ki a dizájnereket, csak munkás nem jön ki az oktatásból. Az ágazatnak nagyon sokat segítene, ha a tanulók többen lennének, és naprakész, a gyakorlatba átültethető képzést kapnának. Praktikus forma lenne például egy három hónapos, a regionális munkalehetőségekhez igazított célzott képzés közmunkások számára.

Bata-Jakab Zsófia szerint

az éremnek két oldala van, a frissen végzett tervezők, divatipari tanulók sokszor nem találnak gyakorlati helyet vagy munkalehetőséget, miközben a gyárak valóban a jól képzett munkaerő hiányától szenvednek.

Szerinte jelenleg is van magas minőségű szakoktatás Magyarországon, azonban folyamatosan szükséges a színvonalának javítása, hosszú távú kapcsolatok kialakítása a hazai és nemzetközi szervezetekkel, illetve a munkaerőpiaci igényekkel történő összehangolása. 

Szelektív támogatások

Szőke Attila elmesélése szerint ismer egy portugál versenytársat, amelyik ha nemzetközi kiállításra megy, a költségeinek 50 százalékát szinte automatikusan (nyolc munkanapra) megkapja egy exportösztönző ügynökségtől. A magyar elszámolás ugyanakkor nemcsak rendkívül lassú (23 hónapra sikerült elszámolni), de biztosan kidob tételeket vagy akár komplett pályázatot, nagyon nehéz számítani vele.

Az eredmény borítékolható, a magyar cégek a legfontosabb milánói szakmai fórumokra, vagyis a Lineapelle, a MIPEL, illetve a MICAM kiállításokra alig jutnak el, miközben száz portugál cég állítja ki cipőit és táskáit.

Hiábavaló küzdelem a csalók ellen

A legális cégek másik nagy kálváriája, hogy igazságtalan és elég reménytelen harcot kénytelenek folytatni a csalók ellen. A gyártók a fogyasztói piacon gyakran olyan kereskedőkkel versenyeznek, amelyek az adók befizetése helyett, súlyos költségvetési csalást elkövetve, évente csődbe mennek.

Van egy csapat például, amelyik rendszeresen 300 millió forintos köztartozást hagy hátra, az új neveken reinkarnálódó cégek telephelyei, valódi aktorai ugyanazok, de a székhelyek, a névleges tulajdonosok mindig változnak. A NAV eddig nem találta meg az összefüggést az amúgy könnyen adminisztrálható, látványosan dokumentált ügyekben.

Szőke Attila szerint a könnyűipari ágazaton lehetne segíteni, csak nem érzi, hogy az illetékesek komolyan vennék a javaslatait. Abban lehet bízni, hogy a Magyar Divat és Design Ügynökség megalakításával állami akarat lesz a divatvilág felkarolására, más kérdés, hogy a jelenlegi vezetők, bár biztosan lelkesek és fiatalok, rendelkeznek-e megfelelő szakmai rálátással, és mennyire fogadják el az „öregek” segítségét.

Bata-Jakab Zsófia elmondta, hogy az MDDÜ a közelmúltban elkészítette a magyar divat fellendítésére irányuló stratégiai munkaanyagát, amelynek célja, hogy Magyarország a régió divat- és dizájnközpontjává váljon. A munkaanyag fő pillérei a szakmai koordináció erősítése, az iparág marketingjének és promóciójának hatékonyabbá tétele, a hazai divatipari termékek kereskedelmi lehetőségeinek és exportlehetőségeinek javítása, a minőségi és elérhető gyártás fejlesztése, valamint a nemzetközi színvonalú oktatás elősegítése.

Szőke Attila segítségével mi hét rövid pontban foglaltuk össze a javaslatokat.

  1. A NAV a mostaninál hatékonyabban tárja fel az iparágban jellemző nagy összegű adócsalásokat.
  2. A munkaügyi központok lépjenek fel a feketefoglalkoztatás ellen.
  3. Az illetékesek vizsgálják meg a bőrdíszműiparban élen járó országok (Portugália, Lengyelország, Románia) piacra jutáshoz kínált támogatási rendszerét, és a magyar rendszert e tapasztalatok alapján alakítsák át.
  4. Legyenek átláthatóbbak és az iparág számára elérhetőek a munkahelyeket megőrző és -teremtő pályázatok.
  5. Az állami aktorok vonják be az iparág megfelelő tapasztalatokkal rendelkező valódi szereplőit az ágazattal kapcsolatos stratégia és támogatási rendszer kialakításába. Ilyen például a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatása esetén adott adókedvezmények kialakítása.
  6. A gyártók valós piaci igényeiből kiindulva épüljenek ki az OKJ-s képzések, illetve javuljon a középfokú szakmai képzés színvonala.
  7. Hasonló a feladat a felsőfokú képzés (tervezőképzés, könnyűipari mérnök képzés) területén is: színvonaljavítás, naprakészség, gyakorlati, például gyártási ismeretek, aktív tapasztalatcsere az iparág szereplőivel.

(Borítókép: Monarchy Manufacturing)