Magyarország adóparadicsom lett, és ezt nem mindenki nézi jó szemmel

Kezdjük a jó hírrel: Magyarország az elmúlt években – legalábbis költségvetési szempontból – rendkívül profi adórendszert épített ki. Vannak persze gyermekbetegségek és bevezetési nehézségek, de a stratégia alapvetően sikeres. Arról szól, hogy érkezzen jó sok adóbevétel, de azoknak a nemzetközi cégcsoportoknak, amelyek választhatnak, hogy hol szeretnének adózni, Magyarország kínáljon annyira kedvező paramétereket, hogy lehetőleg hazánkat válasszák az adótervezéshez.

Fontos paraméterek

Nem kívánjuk ebben a cikkben végigelemezni a magyar adónemeket, de a lényeg, hogy adott egy „befizethető” egykulcsos személyi adó.

Ezenfelül azok az adónemek magasak, amik biztosan beszedhetők, mert az adóalany nem tud elmenni az országból, vagy az adó miatt nem változtat érdemben a fogyasztási szokásain. Ilyen a rendkívül magas áfa, de ilyenek a jövedéki adók vagy egyes szektorok különadói (itt említhetők a pénzügyi tranzakciókat terhelő illetékek is).

Ezekben az adónemekben ráadásul javul a beszedési hatékonyság is, amiben az

• online pénztárgép,
• az online számla,
• az ekáer (Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer) a kulcselemek.

De idetartozik mindenféle egyéb lépés, ami a digitalizációt és így a nyomon követhetőséget segíti, és fellép a készpénzhasználat ellen.

A társasági adó viszont alacsony

A nemzetközi cégcsoportok számára releváns adónemek viszont alacsonyak, elsősorban a magyar adóilletőségű cégek 9 százalékos társasági adója, amiből csak 380,4 milliárd forint származott tavaly. Magyarország azt szeretné ugyanis, hogy inkább nálunk fizessen relatíve keveset a külföldi multi, mint bárhol máshol bármennyit.

E célt nemcsak az alacsony társasági adó szolgálja, de egy rakás olyan kedvezmény is, amely alapján érdemes Magyarországról hazavinni a pénzt az unión kívüli központokba. A globális csoportoknak például az a fontos, hogy a Magyarországon leadózott nyereséget úgy tudja kivinni, hogy nem keletkezik további forrásadó-kötelezettségük (osztalékra, kamatra, jogdíjra).

Éppen ezért viszonylag sok multinacionális cégcsoport Magyarországról szervezi meg a csoporton belüli finanszírozást, vagy idetelepít szellemi termékekkel kapcsolatos jogokat, ideköltöztet holdingcégeket.

Adótanácskozások

A felsorolt pozitívumok mellett az sem éppen hátrány, hogy a Pénzügyminisztérium és a NAV is barátkozik újabban a hazai adótanácsadókkal, a big four cégekkel, az adóüzletben érintett ügyvédi irodákkal. Ennek több megnyilvánulása is van, pozitív együttműködések, széles körű „adótanácskozások”, ahol a hatóságok a piac véleményét is kikérik, amikor adóval kapcsolatos irányelvelveket kell magyarítani, esetleg az adminisztráció egyszerűsítéséről, az alkalmazott intézkedésekről vagy a transzferár-szabályokról lehet javaslatokat tenni.

A közelmúltban az állami oldalra is sok neves adótanácsadó ült át. Ennek okait nem tudjuk pontosan, azt nem gondolnánk, hogy az állam ki tudja fizetni azokat a mesés összegeket, amelyeket egy nemzetközi adótanácsadásban jártas szakember a piacon keres, de ahogy egy forrásunk mesélte, lelkiismereti okból is sokan váltanak:

Áltathatjuk magunkat, de nekünk, adótanácsadóknak valójában az a munkánk, hogy gazdag embereket még gazdagabbá tegyünk, mindenféle struktúrával, trükkel, jogászkodással pénzt tartsunk meg a vállalatoknak az adófizetők közösségével, vagyis az állammal szemben. Miért ne lenne kedvünk olykor átülni a túloldalra, és dolgozni inkább az államnak?

Célkeresztben

A baj csak az, hogy mint minden adóparadicsom, így Magyarország is célkeresztben van. Az OECD, a G20 és az EU elsősorban a saját vállalataik nemzetközi adóoptimalizációja miatt szeretnék megszüntetni az offshore-helyszíneket. Azt nézik, hogy a brit, az amerikai vagy a német cégek nem pakolják-e át agresszívan Magyarországra az adóalapjukat, és Magyarország nem nyújt-e ezekhez a folyamatokhoz tiltottnak minősíthető támogatást.

Fontos leszögezni, hogy Magyarország nem olyan, mint egy egyáltalán nem együttműködő, anonimitást adó kis karibi sziget, mi transzparensen dolgozunk, abban az üzletben versenyzünk, amit például a legnagyobb amerikai cégek adófizetési gyakorlatáról hallani, amelyek ugyan befizetik az adót, de próbálnak úgy lavírozni, hogy azt minél jobb helyszínekről tegyék.

Támadás

Az adótervezők ellen ráadásul elég sokan megpróbálnak fellépni. Amikor az OECD felismerte, hogy a multik káros és agresszív adótervezése már évi 150-250 milliárd dollár kárt okoz a nemzeti költségvetéseknek, egy 15 pontból álló akciótervbe fogott, az úgynevezett BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) ellen. A rövidítés az adóalapok mesterséges erodálása (erosion) és a profitok művi pakolgatása (profit shifting) elleni fellépésre utal.

Voltaképpen ehhez a nagy reformhoz kapcsolódik a mostani változás is, amelynek elég elrettentően hosszú a neve: az EU 2018/822. uniós irányelvéről van szó, amely az adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozó, határokon átnyúló konstrukciókkal kapcsolatosan az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcseréről szól.

Az irányelv neve valójában még ennél is hosszabb, mindenesetre civil nyelven azt jelenti, hogy az uniós adóhatóságok már korai szakaszban, sőt már a megszületésüknél szeretnék felismerni a nemzetközi (határokon átnyúló) adótervezési metódusokat. Ha egy adótanácsadó kitalál egy, az irányelv szerint agresszív adómegtakarítási módszert, akkor azt azonnal be kell jelentenie az adóhatóságnak.

Törvény még nincs

A jogi helyzet elég furcsa. Az említett irányelv 2018. június 5-én jelent meg, és a kihirdetése utáni huszadik napon hatályba is lépett, de még nem az adózókra rótt kötelezettséget, csak a tagállamokra.

„Ez elvileg azt jelenti, hogy a tagállamoknak az irányelv alapján belső jogszabályt kell alkotniuk, amelyet majd csak 2020 nyarától kell alkalmazni. A helyzet azonban azért pikáns, mert az irányelv azt is kimondja, hogy hiába nincs is még készen a nemzeti törvény, a bejelentési kötelezettség ettől függetlenül az irányelv hatálybalépésére visszamenőlegesen alkalmazandó.

Vagyis, már a 2018 második felétől megvalósított, az irányelv feltételrendszerének megfelelő adótervezési struktúrákat is ismertetni kell majd az adóhatóságokkal”

– mondta el Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere.

Ki és mit fog jelenteni?

Na de kinek kell jelentenie, és mit? Alapvetően annak, aki az adótervezést kitalálja, sőt, még annak is, aki ebben közreműködik, és rájön, hogy miben vesz részt – végső esetben pedig magának az adózónak is. Tehát, ha a Google végigvisz egy előnyös nemzetközi adóalap-pakolgatást, amiben egy neves adótanácsadó útmutatásai és tanácsai alapján halad, de egy cégbejegyző társaságot bíz meg azzal, hogy öt országban alapítson új Google-leányvállalatokat, akkor elvileg mindenkinek jelentenie kell, kivéve, ha bizonyítani tudják, hogy a bejelentés már más által megtörtént.

Minden ilyen jelentésben be kell mutatni az ügyfél nevét és az alkalmazott struktúrát, de azért lehetnek majd mindenféle felmentések is, védeni kell az ügyfél üzleti titkait, illetve bizonyos titoktartási kötelezettségek is felülírhatják a jelentési kötelezettséget.

Elrettentő hatás

A legnagyobb kérdés az, hogy ez a törvény majd mennyire fogja átalakítani a nemzetközi adótervezéseket vagy konkrétan Magyarország státuszát.

Fontos tudni, hogy a törvény nem feltételezi, hogy egy bejelentett struktúra ne lehetne törvényes, de már önmagában annak is lehet majd elrettentő hatása, ha az érintettek tudják, hogy előzetesen be kell ezeket jelenteni. „A legelgondolkodtatóbb az, amikor olyan ügyletet is be kell jelenteni, ahol a feleknek egyáltalán nem volt céljuk az adótervezés. Ez könnyen előfordulhat például bizonyos vállalatcsoporton belüli tranzakciók esetén” – emelte ki Fehér Tamás.

Némely tanácsadók féltik a szellemi termékeiket is, bár a bejelentett struktúrák nem lesznek nyilvánosak, az adótitkot – elvben – mindenhol komolyan veszik.

A gyakorlat

Nagy kérdés, hogy pontosan milyen lesz a magyar jogszabály, például milyen szankciókat fogalmaz meg, ez biztosan nagyban befolyásolja majd a hazai adótanácsadók jelentési gyakorlatát.

Magyarországról a fenti, adóparadicsomi célkitűzéseinkből fakadóan inkább azt lehet feltételezni, hogy a törvény nem lesz túl szigorú, de ahol már alkalmaznak hasonló jogszabályokat, így például az Egyesült Királyságban, illetve Lengyelországban, nagyon sok jelentés érkezik, és a hatóságok is szigorúak, talán mert a saját adózóik több hazai adóbefizetését remélik a törvénytől.

Márpedig ők vélhetően elég szőrösszívűek lesznek, mert a saját tőkeexportőreiket szeretnék majd hazai adózásra bírni, és azt is lesik majd, hogy Magyarország nem nyújt-e tiltott állami támogatást az adórendszere révén.