Valter
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Július közepéig tart majd a strandfelújítási program

2019.06.27. 08:52

Most már biztos, amit eddig sejteni lehetett: július közepéig-végéig tart majd a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által finanszírozott strandfelújítás több balatoni településen. Ahogy arról nemrég írtunk, a helyi polgármesterek már sejtették, hogy június végére sem lesznek készen a felújítási munkálatok, a Népszava viszont azt írja, a Rogán Antal alá tartozó MTÜ most már hivatalosan is meghosszabbította az eredetileg június 30-ig tartó határidőt a projektek lezárására. 

Ez azt jelenti, hogy a nyári szezon közepén még bőven dolgozni fognak a munkagépek a balatoni szabadstrandokon. 

Arra korábban is kevés esély volt, hogy még a szezon előtt befejezik a felújításokat: az MTÜ idén év elején hirdette meg a hárommilliárd forintos szabadstrand-felújítási programját, amire a településeknek kellett pályázniuk. Az önkormányzatok februárban-márciusban állították össze a pályázataikat, a támogatási szerződéseket a nyertesekkel áprilisban és május elején írták alá, így csak ezután utalta a pénzt az MTÜ, ezután lehetett megkezdeni a munkálatokat. 

Az Indexnek balatoni polgármesterek azt nyilatkozták, hogy visszautasíthatatlannak érezték a felújításra adott pénzt, de a határidők miatt sejteni lehetett, hogy legfeljebb csak június végére vagy még később lesznek kész a munkákkal. Ráadásul a júniusi viharos idő miatt néha napokat álltak a munkálatok. 

A Népszava azt is írja, lesznek olyan települések, ahol csak ősszel kezdődnek majd meg a munkálatok.