Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Alapjaiban forgatná fel a gazdaságot a műanyagszemét visszaszorítása

GettyImages-83478438
2019.07.15. 07:25 Módosítva: 2019.07.15. 07:29
Műanyaghulladék-fronton vannak reménykeltő hírek a környezetvédők számára: az Európai Unió 2021-től betiltott egy sor egyszer használatos műanyag terméket, és a műanyag zacskók termékdíjának emelését is több országban napirendre tűzték, ez a magyar kormányban is felmerült már. Mivel a zacskókkal mindannyian napról napra találkozunk, és globálisan évente 500 és 1000 milliárd közé tehető az elhasznált műanyag szatyrok száma, ezekre nagy figyelem összpontosul, annak ellenére, hogy környezetvédelmi szempontból ezek jelentősége nem túl nagy. A zacskókhoz képest szinte nem is beszéltünk a plasztikhulladék több mint negyedét adó csomagolásról, ami még mindig jócskán alulszabályozott termék.

Manapság már teljesen természetes, hogy mindent egyedien csomagolva találunk a boltokban, sok terméknél már egyenesen azt érezhetjük, hogy csak a borítása különbözteti meg a többi, hasonló árutól.

De ez a múlt század elején még nem volt ennyire magától értetődő, akkor még inkább hosszabb szöveges ajánlókat írtak a márkanevek mellé. 1900-ban a reklámoknak mindössze a 7 százalékán szerepelt egy kép a becsomagolt termékről, de 25 évvel később már a termékek 35 százalékát hirdették megkülönböztető csomagolással, manapság pedig már ez számít általánosnak. Ennek hatására a 21. századra már eljutottunk oda, hogy szinte lehetetlenné vált a csomagolásmentes vásárlás is, a világ összes műanyagtermelésének a 26 százalékából csomagolást készítenek, emiatt a műanyagszemét-ellenes küzdelem szempontjából is nagyon fontossá vált, hogy milyen formában lehet megkapni a különböző árucikkeket a boltokban.

Attól függően, hogy milyen plasztiktermékről van szó, a lebomlási idő 450 és 1000 év között alakul, emiatt a bolygót elárasztó hulladékból egyre több és több van. A Világbank becslése szerint a műanyaghulladék 2050-ig 70 százalékkal fog nőni. Antonio Guterres, ENSZ-főtitkár szerint 2050 lesz az az év is, amikor az óceánokban található műanyag  a 2016-ban mért 2,01 milliárd tonnáról 3,4 milliárd tonnára nő majd, ez pedig azt jelenti

a műanyaghulladék meghaladja majd a halállomány tömegét.

De ahhoz, hogy érthetővé váljon, ez miért alakult így, kicsit vissza kell menni az időben.

Az irányítás forradalma

A 20. század elején óriási változás ment végbe a munkaerőpiacon. Frederick Winslow Taylor 1911-ben jelentette meg „A tudományos irányítás alapelvei” című könyvét, ami a fejlett országokban a hetvenes-nyolcvanas évekig meghatározta a dolgozók lehetőségeit, a szegényebb, fejlődő országokban pedig mind a mai napig nagyon hasonló módszerekkel szervezik meg a munkát. A taylorizmus lényege, hogy a munkafolyamatokat a végletekig leegyszerűsítik, a dolgozók az üzemekben csak egyetlen feladatot kapnak. A korábbi, szakértelmet igénylő, barkácsolós üzemeket leváltó, standardizált munkaszervezés hatására pedig megnyílhatott az út a munkaerőpiacra a képzetlen dolgozók előtt, és megjelenhetett az ipari gépesítés egyik első nagy vívmánya, a futószalag is.

A tudományos vállalatirányítási reformok a dolgozók érdekérvényesítési potenciálját rontották, hiszen bárki alkalmazható volt a standardizált munkafolyamatokra, viszont nagyon sikeresek voltak a munkáltatók szempontjából, hatékonnyá és könnyen kontrollálhatóvá tették a tömeges termelést. Nem meglepő, hogy a cégek nem álltak meg itt. Két évtizeddel később

a vállalkozók rájöttek, hogy nem csak a termékeiket előállító munkavállalókat lehet irányítani a standardizáló reformokkal, hanem a piacra kerülő termékeken keresztül a szállítást és a vásárlókat is.

Ekkor jelentek meg az egységes formában és méretben kapható, becsomagolt árucikkek, majd az ezekre felépített marketing és a reklám, és a különböző márkák imázsépítése.

James Beniger "Az irányítás forradalma" című könyvében – ami az egyik nagy alapműve az információs társadalomról szóló tudományos szakirodalomnak – a szerző leírja, hogy a huszadik század elejéig a legtöbb terméket ömlesztett és kimért formában árulták.

Ezzel szemben a csomagolás nagy előnye, hogy egységesített méretben, és emiatt egységesített áron lehetett porciózni a legkülönbözőbb termékfajtákat. Tíz decis lett a tej, fél kilós a szeletelt toastkenyér, 0,33, 0,5 vagy 2 literes a kóla, 100 darabos a papírzsebkendő. A csomagolás másik nagy előnye, hogy önkiszolgálóvá és kalkulálhatóvá tette a vásárlást. Nem kellett semmiféle eszköz a szatyron kívül, a tej dobozban, a zsebkendő csomagban volt, az árak a becsomagolt mennyiségre vonatkoztak, nem igazán érhette a vásárlókat meglepetés a pénztárnál. Így már nem csak a termelés, hanem a késztermék eljuttatása a fogyasztókhoz és az értékesítés is standardizálva volt. (A csomagolásnak persze számos esetben fontos élelmiszerbiztonsági funkciója is van.)

Egy idő után aztán már a csomagolással kezdték azonosítani a terméket, a Coca-Coláról tudjuk, hogy piros, a túrórudiról tudjuk, hogy pöttyös. A verseny ráadásul az utóbbi évtizedekben a bővülő kínálat miatt egyre fokozódott, ami miatt a csomagolás szerepe is megnőtt. A vállalatok rájöttek, hogy ha megkülönböztetik a saját termékeiket a többitől, akkor többet adhatnak el belőle. És ez a mai napig változatlanul így van. “Az ételek és italok piacán az egyik út a fogyasztók figyelmének felkeltésére a csomagolás, mind a webshopokban, mind a boltok polcain, de a közösségi médiában is. A megfelelő csomagolás legalább olyan fontos, mint az, ami benne van” – nyilatkozta a Tetra Pak csomagolóanyagokat gyártó cég észak-amerikai részlegének vezetője, Chris Gretchko a Food Dive nevű élelmiszeripari szaklapnak.

Így lett a profitszerzésnek is fontos eleme a csomagolás, ami miatt a cégek önmaguktól nem fognak lemondani erről az eszközükről, önámítás lenne tőlük várni, hogy megoldják a szemétproblémát. Saját felelősségük helyett azonban jobban szeretik az egyéni, fogyasztói felelősséget hangoztatni, ők csak a fogyasztói igényeket próbálják kiszolgálni, miközben az állami szabályozásnak is meg kell felelniük.

Te tehetsz róla, te tehetsz ellene!

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a környezetvédelmi kampányoknak. Ezek egyik fontos alakítója a Tartsuk tisztán Amerikát (Keep America Beautiful) nevű szervezet, ami a vállalati lobbi egyik újszerű formáját hozta el már az ötvenes években.

Elkezdtek szemetelésellenes kampányokat készíteni, amiket környezetvédelmi kampányként kereteztek, hogy összemossák a két dolgot az emberek fejében.

Manapság olyan cégek szponzorálják a még mindig aktív Keep America Beautifult, mint a Coca-Cola, a H&M, a Pepsi, a McDonald's és több műanyaggyártásra szakosodott cég is. Ezek anyagaiban egyáltalán nem szerepelt a bolygó ökoszisztémáját alapjaiban átalakító ipari szén-dioxid kibocsátás, sem általában véve a cégek felelőssége.

Később a hetvenes években már felvillantották a füstölő gyárak kéményeit is, például egy, azóta már ikonikussá vált 1972-es tévéreklámban, de továbbra sem volt kiemelt szerepben. Ellentétben a Felelőtlen Amerikai Egyénekkel, akik egyből szemetelni kezdenek, ha az érintetlen természettel találkoznak. A reklámban a természetet egy Amerikában akkoriban ismertnek számító, a hollywoodi filmekben rendszeresen indiánt játszó színész jelképezi, aki a társadalmi célú hirdetés végén könnyes szemmel a kamerába néz, miközben a narrátor elmondja, hogy a környezetszennyezésért mindannyian közösen vagyunk felelősek.

Ezután a nyolcvanas években újabb eszközt fedeztek fel a cégek, amivel a fogyasztók felelősségérzetét növelhették, ekkor kezdett elterjedni a lakossági újrahasznosítás.

A technológia korábban rendelkezésre állt, a hetvenes években már a háromszöget formázó, egymásba hajló nyilakból álló újrahasznosítás piktogram is megjelent, amit az Egyesült Államokban a műanyagipari szervezet a Society of Plastics Industries 1988-ban szabványosított, azóta minden újrahasznosítható terméken szerepel. Ez is a környezetvédelmi aggályokra adott válasz volt, zöldebb, bűntudatmentesebb fogyasztási élményt adott a vásárlóknak. És rájuk tolta a felelősséget, megint.

A cégeknek elegendő volt egyetlen piktogramot felrajzolni a termékeikre, és ezzel letudták a felelősségüket, mehetett az üzlet ugyanúgy, ahogy korábban.

Globálisan mindössze a forgalomba kerülő műanyagok 5 százalékát hasznosítjuk újra, pedig az emberek ennek háromszorosát gyűjtik össze szelektív hulladékgyűjtőkben, igaz, még ez sem túl sok.

Ennek az egyik oka, hogy a műanyag-hulladék újrahasznosítása sokkal nehezebb, mint azt általában az emberek gondolják. A csomagolások sokszor több különböző anyag keverékéből állnak. A gyógyszerek csomagolásán például egy réteg alumíniumra egy műanyagból készült buborék kerül, míg az élelmiszerek csomagolását több, különböző polimerekből álló rétegek alkothatják, melyek egyike légmentesen zár, a másik a csomagolás elszakadását akadályozza meg, a harmadik a csomagolásra nyomtatott illusztrációt és szöveget óvja a külső hatásoktól, és így tovább.

Épp ezért a fejlettebb országokban is alacsony a műanyagok újrahasznosítási aránya. Amerikában is mindössze a globális átlag háromszorosa, 14,6 százalék volt 2015-ben. Itt fontos megjegyezni, hogy önmagában nem a lassan lebomló műanyag a probléma, hanem az eldobott, többszöri használatra alkalmatlan csomagoló, tároló, kiszolgáló eszközök.

Egy műanyagból készült, de sokáig forgalomban lévő repohár például jóval környezetkímélőbb egy kocsmai söröskorsónál, amit a használatba vétele utáni első héten összetörnek a vendégek.

Hasonló a helyzet a vászontáskákkal is, attól senki ne gondolja magát környezettudatosnak, ha ilyenekből évente többet is vásárol. A New Scientist becslése szerint ahhoz, hogy egy vászonszatyor kisebb környezetszennyezéssel járó helyettesítő terméke legyen az előre csomagolt zöldségeknek, legalább 131 alkalommal kellene használni. Egy acélból készült kulacsot ennél is többször, 500-szor kell teletölteni vízzel ahhoz, hogy 500 eldobható PET-palacknál jobban járjon vele a bolygó, ugyanis ennyivel több széndioxid kerül a légkörbe az előállítása során.

Zöld kapitalizmus?

A természet egyre látványosabb szétrombolása miatt növekvő aggodalmat több cég is felismerte, és a profitszerzés reményében a zöld termékek piaca is megjelent, napjainkban is rohamosan növekszik azoknak a termékeknek a száma, amik kisebb ökológiai lábnyomot, és ezzel kevesebb bűntudatot ígérnek az azokat megvásárló, társadalmilag érzékenyebb, etikus fogyasztóknak.

Hogy ne veszítsék el a saját vásárlóikat, a világot műanyag-csomagolással elárasztó cégek is követték a trendet, piacra dobták az ökotudatos termékeiket, vagy bezöldítették a korábbiakat. De ezek egyelőre – zöld szervezetek szerint épp az állami szabályozás hiánya miatt – nem terjedtek el igazán. Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a két nagy üdítőitalos cég, a Pepsi és a Coca-Cola is keresi a lehetőséget, hogyan tudna terjeszkedni ezekben a piaci szegmensekben. A Wall Street Journal cikke szerint mindkét óriásvállalat tesztel olyan üdítőautomatákat, ahol nem az előre standardizált méretekben, palackozva adja ki a gép az üdítőt, hanem különböző, nagyobb tartályokban vannak a különböző anyagok, és a vásárlók maguk keverhetik ki a gép képernyőjén, hogy milyen italt szeretnének. Lehet állítani a szénsavasságot, az ízt, a hőmérsékletet és mindenki annyit csapol magának a hozott kulacsába, amennyit akar.

A Coca-Cola nemrég 220 millió dollárért felvásárolta a prémium ásványvizek piacán mozgó, üvegpalackban árult Topo Chico vállalatot. A Pepsi pedig a kulacsos, háztartási szódakészítő-gépeket gyártó izraeli SodaStreamet vásárolta meg, egészen komoly, 3,2 milliárd dolláros összegért, és piacra dobott egy Bubly nevű, alumíniumdobozos szénsavas vizet. Az alumínium a PET-palackoknál sokkal tartósabb, és sokkal jobb újrahasznosítási lehetőségekkel rendelkezik, egyes becslések szerint az Egyesült Államokban készített összes alumínium 75 százaléka a mai napig használatban van.

Sok gazdasági lap már egyenesen új fogyasztói kultúráról beszél, amit azzal szokás magyarázni, hogy már egyre több környezettudatos fiatal rendelkezik saját jövedelemmel, és egyre meghatározóbbá válnak az ő fogyasztási szokásaik. Azonban ez nem ilyen egyértelmű. Az igaz, hogy a kilencvenes években születettek nagy arányban érdeklődnek az újrahasznosítás és a zöldebb termékek iránt, de

ugyanígy igaz, hogy nagyobb arányban használják a borzasztóan sok, eldobható hulladékot termelő kajarendelő szolgáltatásokat.

A csomagolások és csomagolt termékek piacainak kutatásával foglalkozó Packaged Facts nevű szervezet jelentése szerint a fiatal felnőttek vezette háztartások 29 százalékkal gyakrabban rendelnek maguknak ételt, más korcsoportokhoz képest, és ez a trend egyre csak erősödik. A UBS Befektetési Bank becslése szerint a 2018-ban 35 milliárd dolláros globális forgalmat bonyolító házhozszállítási piac megízszereződik, 2030-ra 365 milliárd dollárra nő, és ezzel együtt a műanyaghulladék is nőni fog.

A szívószál felmegy a teknősök orrába :(

Az, hogy az újrahasznosítás egyelőre sehol sem működik hatékonyan a világban, éppenséggel nem is a hulladék felhalmozódása miatt probléma, hanem azért, mert így a korábban előállított termékek klímakímélőbb feldolgozása helyett újabb és újabb műanyagokat kell előállítani, ami magasabb szén-dioxid-kibocsátással jár. Márpedig a pár évtizeden belül is komoly következményekkel járó klímaváltozást az ilyen üvegházhatású gázok okozzák, nem az óceánokba öntött műanyaghulladék.

Ennek ellenére a médiában hasonló súllyal szerepel mindkét téma, és gyakran össze is mosódik a hírfogyasztók fejében, és ebben az újságíróknak komoly felelősségük van. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a bevételeiket a hirdetési piacról szerző lapok szerkesztőségeinek komoly fejtörést okozhat ezen a téren, hogy a környezettudatos olvasók is sokkal jobban kattintják a palackokkal elárasztott folyókról, vagy a műanyagzacskókban fuldokló teknőcökről készült képes anyagokat, mint a szabad szemmel láthatatlan üvegházhatású gázok hatásairól szóló becsléseket.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy haszontalan lenne a hulladék újrahasznosítása, vagy azt, hogy nem kell odafigyelni a saját fogyasztásunkra, amennyiben környezettudatosak akarunk lenni. De emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez csupán szükséges, de nem elégséges feltétele a környezetpusztítás megállításának, hiszen ahhoz mindenképp szükség van nemzetek feletti, összehangolt állami szabályozásra, a cégek megregulázására, a társadalom újraszervezésére is.

Sőt, a fogyasztói tudatosság valószínűleg elősegítheti az utóbbiak megvalósulását. Ha a műanyagmentes júliushoz hasonló kampányok hatására egyre több és több ember ismeri fel, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerünk a tömegtermelésére épült, aminek egyik sarokköve az eldobható műanyag-csomagolás is, akkor hozzájárulhatnak ahhoz, hogy még többen követeljék a változást.

(Borítókép: Műanyaghulladék egy újrahasznosító üzemben Kínában. Fotó: China Photos / Getty Images)